Hungarian Grooves Vol. 016.: közel egy év kihagyás után újra dübörögnek a magyar klasszikusok

Visszanézve a blog posztjait legutóbb 2023. februárjában publikáltunk 'Hungarian Grooves' mixet, így az év méltó lezárásaként gondoltuk, hogy a frissen készült tizenhatos epizóddal lepünk meg titeket.
A tracklistán végigfutva nagyjából elsőre kikristályosodhat, hogy ezúttal a tribal és progressive hangzások viszik a prímet a Tommyboy - Monkz - Mannel - Muzzaik előadói tengely mentén.
A sort Anorganik dögös break remixe nyitja Anima és az Asian Dub Foundation közösében az 'Elég Volt'-ban, mely abszolút megállja a helyét a mai napig. A folytatásban egy kiadatlan, promó pörög Monkz alias Shootie tolmácsolában. A világsláger Enya féle 'Orinoco Flow' kapott egy penge törtütemes, progis ráncfelvarrást. Julez is csatlakozik break szekcióhoz a 'Dirty Muffin Breakz'-zel, majd Monkz újrázik egy korai mash up-pal, amit Matthew Dekay és a Freefall munkáiból rakott össze. A promóra promó a sötétebb tónusú, tribalos témák felé kacsingatunk Lexicon Avenue örök érvényű 'Why R U Here'-jének Mannel & Tristan verziójával. Tommyboy a 'Plastic Dreams'-t és Julie McKnight vokálját házasította össze mesterien, majd Mannel oldalán villantanak a 'Feel It'-tel, ami egy peak time progi bomba lett. Britney Spears is beugrik kicsit, igaz Shane 54 aka Pink Flood kicsit megbuherálta az 'I'm Slave 4 U' című slágerét, hogy tánctér kompatibilisebb legyen. Muzzaik percei következnek, előbb a spanyol Chus & Ceballos Stereo labelén megjelent 'Walkman' röfögtet, majd a Joe T. Vannelli produkciókban gyakran vokálozó Csilla prezentálja a 'Lili Love The Rain'-t, a maga megszokott impresszionalista előadásmódjában, szigorú house alapokkal megtámogatva mindezt. Szusszanunk egyet Budai & Vic deep house nótájával a 'Planet Ogo'-val, majd Snake Sedrick 'Fields'-sze Blue Haze átiratában okoz kellemes pillanatokat. A 2003-ban még pimaszul fiatal Andro a holland Cyber Records-os megjelenéseivel ('Invisible', 'Allnighter'), hogy itthoni producerek számára is nyitva álltak a nagy nyugati kiadók ajtajai. Utolsó előttinek egy újabb Muzzaik munka a 'Rhythm Of Life' dübörög Gary Blade & Soneec változatában, majd a végére lelazulunk Sonic Age 'Take Me Higher'-jével, amely gondoskodik az éteri harmóniákról és méltóképp zárja le ezt a 70 perces utazást.

Greyloop - Hungarian Grooves Vol.16.

Katalógus szám: HGV016
Megjelent: 2023.12.22
Stílus: Breaks, Progressive House, Deep House
Dj Mix: Greyloop

Tracklist:
1. Anima Sound System - Elég Volt (Anorganik Rework) [Taken from Anima Sound System - Elég Volt EP - 2002]
2. Enya - Orinoco Flow (Monkz Remix) [Promo]
3. Julez - Dirty Muffin Breakz [Taken from EP Bladey / Julez – Gruvass / Dirty Muffin Breakz EP - 2003]
4. Matthew Dekay vs. Freefall - Skydive Twinkles (Monkz Remix) [Promo]
5. Lexicon Avenue - Why R U Here (Mannel & Tristan Remix) [Promo]
6. Jaydee vs. Julie McKnight - Diamond Dreams (Tommyboy's Bootleg Mix) [Taken from Jaydee Vs. Louie Vega & Jay "Sinister" Sealée / Danny Tenaglia – Tommyboy Remixes EP / White label - 2005]
7. Tommyboy & Mannel - Feel It (Renaissance Sequential Mix) [Taken from Tommyboy & Mannel - Feel It EP - 2008]
8. Britney Spears vs. Pink Flood - I'm Slave 4 U (Shane 54's Pink Flood Mix) [Taken from Britney Spears vs. Pink Flood - I'm Slave 4 U EP / White label - 2003]
9. Muzzaik - Walkman (Colors & Legaz Iberican Rework) [Taken from Muzzaik - Tribalground EP - 2003]
10. Muzzaik Productions feat. Csilla - Lili Loves The Rain (Belocca & Soneec meets Chris Lauer Remix) [Taken from Muzzaik Productions feat. Csilla - Lili Loves The Rain (Remixes) EP - 2007]
11. Budai & Vic - Planet Ogo [Taken from Budai & Vic - Inside All Of Us EP - 2007]
12. Snake Sedrick - Fields (Blue Haze Vocal Mix) [Taken from Snake Sedrick - Fields EP - 2005]
13. Andro - Invisible [Taken from Andro - Invisible / Soulfly EP - 2004]
14. Andro - Allnighter [Taken from Andro - Allnighter / Solaris EP - 2003]
15. Muzzaik feat. Stephan Parker - The Rhythm Of Life (Gary Blade & Soneec Remix) [Taken from Muzzaik feat. Stephan Parker - The Rhythm Of Life EP - 2005]
16. Sonic Age - Take Me Higher [Taken from Sonic Age - The Album LP - 1998]

Ellenségeskedések az elektronikus zene világából

Sajnos egymás fikázása, az ötletek engedély nélküli elszipkázása, a tiszteletlen viselkedés kísérő jelensége a zenei világnak, a sikerektől vagy önön egójuktól megrészegült, magukról megfeledkezett emberek gyakran végeznek ámokfutást mások kárára. A social media uralta világban a kritika hamar utoléri, akinek szánják, így ma már minden napra jut egy balhé, szócsata, valós, vagy vélt sérelem kiteregetése a rajongók felé. Nézzünk ezekre pár - ártatlan és komoly - példát ezekre az elektronikus zene világából! Mielőtt azonban belevágnák érdemes tisztázni két alapfogalmat, ami ezekben a szituációkban szóba kerül. A 'beef'' két vagy több előadó egymással szembeni ellenségeskedése, míg a 'diss' olyan szám, amit direkt arra írtak, hogy egy konkrét személyt vagy csoportot megbántsanak, támadjanak vele. 

1. Mark 'Oh és a szigorú matektanár
Marko Albrecht aka Mark 'Oh, aki karrierje korai szakaszában súlyos rave számokkal ('Randy', 'Love Song', 'Tears Don't Lie') büntette a népet nem pályatársat, hanem iskolai matektanárját pécézte ki egy kis verbális kakaskodásra. Mint azt egy korai interjújában felvállalta a 'Droste, Hörst Du Mich?'-et Herr Droste-nek címezte, aki szerint gyenge iskolai teljesítménye miatt teljes kudarcot fog vallani az életben. 

2. A Danny Tenaglia - Junior Vasquez rivalizálás
A két new york-i tribal house géniusz a '90-es évek második felében feszült egymásnak, pedig szakmailag elismerték egymást korábban, viszonyul barátinak volt mondható.
Vasquez a Sound Factory rezidense volt, amit 1995-ben bezártak, a helyén nyitott meg a Twilo, ahol Tenaglia lett rezidens. Vasquez nagyon letaglózott volt, amikor a Sound Factory bezárt, új rezidenciáján a Tunnel-ben nem sokáig tanyázott, 1997-ben átette a székhelyét a Twilo-ba, ahonnan Tenaglia ment át a Tunnel-be, magyarul a két DJ helyet cserélt. A DJ Times interjújában jelent meg, hogy 1998-ban Vasquez a biztonsági őrökkel kidobatta a klubestjén felbukkanó, korábbi rezidens Tenaglia-t, amit utóbbi nem viselt valami jól. Nyilván a rivalizálásuknak volt alapja, hiszen mindketten megfordultak ugyanazon klubok pultjaiban DJ-ként, és mindketten magas polcról választhattak remix munkákat, elismertek voltak producerként is (az már csak hab a tortán, hogy a feszültséget mennyire generálta a szenzációéhes média).

3. Dj Shoko, a kiutált hardcore guru
Oliver Kall aka Dj Shoko a hamburgi Nordcore G.M.B.H. csapatának tagja volt, akik kemény hardcore-ban utaztak. Shoko viszont nyitott volt a lágyabb hangzások irányába, így hátat fordított nekik, hogy hard trance vonalon folytathassa szóló karrierjét. Emiatt régi pályatársai két diss számukban ('Asshole', 'Arschgeburt') is nyíltan inzultálták őt.

4. "Low Spirit, Suck My Cock"
Úgy néz ki a keményebb hangzásokhoz jól passzol a pokróc viselkedés. Az elektronikus zene punkjai a hardcore arcok sokszor nem tudták magukat visszafogni, pl. a frankfurti Planet Core-hoz tartozó, és az extrém csapatós brigád a Leathernecks 'At War' című számában süti el a kritikus 'Low Spirit. Suck My Cock' szóösszetételt, mellyel a berlini megakiadónak szólnak be, akik a Mayday-ek szervezésében - és a stílus felvizezésében - is érdekeltek voltak, nem mellesleg az 1993-as 'Judgement Day' fantázianevű eventjükön, ahol a Planet Core Productions is fellépett (az egyik PCP alapító Marc Trauner a Leathernecks projekt tagja is volt) idő előtt húzták le a hangerőt a live-juk alatt, ami már akkor is láthatóan megviselte a srácokat.

5. Nem Courtney Love volt a hivatásos özvegy
Az 1996-os Tori Amos féle 'Professional Widow' igazából két dologról lett ismert. Egyrészt az Európában óriásit robbantó Armand Van Helden remixről, mely totálisan más miliőbe helyezi az eredeti darabot, másrészt a dal szövegéről, melyről mindenki azt hitte, hogy az Courtney Love-ról Kurt Cobain özvegyéről szól, amit Amos végül tagadott, hangsúlyozva, a dal a saját tapasztalatairól szólt, s a benne élő Lady Macbeth inspirálta". Courtney Love egyébként sosem vette magára, hogy róla szólna a dal, Amos pedig személyesen nem is ismerte őt, de a háttérsztori lebegtetése miatt a média úgy értelmezte, hogy a 'Professional Widow' egyfajta felhívás keringőre.

6. Neil Landstrumm track címben oltotta DJ Hell-t
A 'Gigolos Trapped In Retro Hell' című számot Neil Landstrumm Dj Hell-nek dedikálta. Történt ugyanis, hogy a megjelenés előtti 'Pro Audio' albumának anyagát megmutatta a müncheni gurunak, aki cserébe az egyik ott hallott ötletet beépítette egy saját zenéjébe és gyorsan ki is adta, ami természetesen felhúzta Neil-t és cserébe az egyik számát beszédesre keresztelve.

7. Derrick May pofátlanul lenyúlta és kiadta a saját kiadóján a 'Der Klang Der Familie'-et
Derrick May mérhetetlen egójáról sokfelől hallani, nyilván emiatt elég sok mindenkivel össze is rúgta a port. Egy kimondottan legendás sztori róla, amikor a berliniek folyamatosan hívták a Tresor-ba zenélni a nagy detroiti alapítókat a 90-es évek elején, akkor az egyik vizitálásakor May figyelmes lett egy track-re, aminek rákérdezett a címére. Ez volt Dr. Motte és 3Phase közös muzsikája a 'Der Klang Der Familie', ami annyira megtetszett neki, hogy fogta a lemezt a pultból és elvitte magával, s nem sokkal később pedig a saját kiadóján a Transmat-on jelent meg a lemez, az előadók és a Tresor hozzájárulása nélkül (magát a sztorit Motte-ék az azonos című, a berlini techno kultúráról szóló könyvben is elmesélik). Ez okozott némi repedést a Detroit-Berlin tengelyen.

8. Az Underground Resistance-t felhúzták a detroiti zsaruk
Az 1992-es 'Message To The Majors' című lemez egyfajta hangadás a rendőri erőszak ellen.
Történt ugyanis, hogy ugyanebben az évben egy detroiti lakost Malice Green-t két civil ruhás rendőr igazoltatott, aki a nála lévő crack-et nem akarta átadni, mire az egyik rendőr Larry Nevers a kezében lévő elemlámpával többször is megcsapta Green-t, aki végül belehalt sérüléseibe. A két rendőrt felfüggesztették és emberöléssel vádolták meg. Detroit városa végül 5,25 millió dollár fájdalomdíjat fizetett ki Green családjának. A társadalmi változásokra mindig is érzékeny UR a lemez címkéjén folytatta az üzengetést: "Message to all murderers on Detroit Police Force - We'll see you in hell! Dedicated to Malice Green".

A hónap videói: 2023. november

Az év végén búcsúzuk a hónap mixe / hónap zenéje rovattól, de addig is nézzük mik voltak november hónap kedvenc oldskool momentumjai.

A hónap mixe: Pascal F.E.O.S presents The Frankfurt Hardtrance History / Special Megamix
Pascal F.E.O.S. mind techno-ban, mind trance-ben maradandót alkotott. Ezúttal a kezdetekhez kanyarodunk vissza vele az általa szelektált és mixelt 'The Frankfurt Hardtrance History'-val, ami egy 1996-os, három lemezes válogatás a német fellegvár korai acid és hardtrance gyöngyszemeiből. Felbukkan itt Pete Namlook megannyi legendás projektje (köztük a 4Voice), Klaus Schulze egy track erejéig, míg Senor Coconut alias Uwe Schmidt különböző álneveivel tarol a tracklistán. Hab a tortán, hogy maga Pascal is megvillantja produceri vénáját.

A hónap zenéje: Overseer - Supermoves
Aki valaha is játszott a 'Need For Speed Underground'-dal, annak ismerős lehet Overseer munkássága. Az angol Rob George Howes a '90-es évek derekától építgette karrierjét, de az igazi áttörés számára a 2002-es 'Wreckage' című albumával jött el számára, ami hangzásában tekintve egy felturbózott big beat gyűjtemény volt: súlyos törtütemek, zúzós gitár riffek és adrenalin fűtötte groove-ok kapaszkodtak itt egymásba. A nagylemez csúcsműve a 'Supermoves' tipikus pörgető zene, melyben minden elem a maximumon pörgést hivatott elősegíteni, igazi adrenalinbomba!

Rest In Peace: Palotai Zsolt

Hatvankét éves korában elment a Mester! A magyar elektronikus zenei világ ikonikus alakja Palotai Zsolt ezentúl már csak az egyre bővülő égi hallgatóságnak pörgeti a lemezeket. Ő volt a nagybetűs DJ archetípusa, egyfajta tájékozódási pont a magyar underground-ban, akit egy emberként mindenki imádott Magyarországon, mert zenei médiumként slágerek nélkül is mindig ráérzett a közönség hangulatára, igényeire. Mindenféle sztárallűröktől és botrányoktól mentesen, a zene iránti hatalmas alázat által vezérelve tette a dolgát rendületlenül, csendben, több mint 30 éven át!
A napokban került fel egy friss interjú vele az RTL.hu oldalára, melyből kiderült többek között, hogy alig hívják már fellépésekre, másrészt a közönségének nagyrésze az elmúlt két évtizedben külföldre távozott, illetve, hogy önmaga is a jelenlegi rendszer kritikusaként egyfajta belső emigrációban van. Pár nappal később november 18-án pedig jött letaglózó halálhíre. Személyesen nem vehette már át a neki a főváros által adományozott Pro Cultura Orbis díjat, és a Merlin Színház újranyitására tervezett fellépése is elmaradt.
Alábbiakban emlékezzünk rá a fent említett interjúból és korábban vele készült archív anyagokból tőle elhangzott kulcsmondatokkal, melyeket érdemes megszívlelni.

"Én mindig azt gondoltam, hogy az én életemben három dolog sose fog megváltozni, a rendszer meg az oroszok és az időjárás. Amikor kérdezik, hogy mit csináltunk '89 előtt, akkor azt szoktam mondani, hogy vártuk, hogy teljen az idő. Mintha most is ezt érezném."

"Közben meg teljesen egysíkú minden, minden zene hasonló vagy ugyanolyan. Még a bulikon is, ha egy-egy előadót hallgatsz, ahol elkezdi, ott is fejezi be. Tehát mintha egy zenét játszana egy órán keresztül, nincsenek hullámhegyek és -völgyek. Régebben egy zenei producer, ha csinált egy zenét, akkor még egy olyat nem készített, mert már csinált olyat. Most pedig addig klónozzák a zenéket, amíg csak lehet."

"Régen az volt, hogy lementünk egy héten egyszer a boltba, amikor jöttek az új lemezek, és mindig azt gondoltam, amikor hallgattam, hogy most már lehetne egy szar is köztük. Most két-háromszor annyi időbe telik összeszedni a zenét a heti három óra rádióműsoromra – szerda egy, szombat kettő. "

"A fiatal dj-k nem arra tanítják a következő generációt, hogy milyen a jó zene, és hogy kell összerakni, hanem hogy hogyan kell viselkedni a színpadon. Cirkusz lett az egész."

"Nemrég olvastam egy interjút a csikszentmihályi professzorral, aki először írta le a flow-t. Ha bármilyen tevékenységet végzel, és hosszabb ideig csak arra koncentrálsz, akkor jön létre a flow, amikor megszűnik az idő. Úgy belefeledkezel a tevékenységbe, ami lehet bármi, hogy egészen egyszerűen megszűnik. Ő azt mondja, hogyha nincs flow, akkor nincs boldogság. Lehet, hogy ezért boldogtalanok a mai fiatalok."

Nyugodj békében Zsolt!

Cikkek forrásai: 
Interjú az RTL.hu oldalán - 2023. november 14.
Interjú a Szabadeuropa.hu oldalán - 2022. december 23.

Kihagyhatatlan Palotai momentumok:
Palotai egyetlen kereskedelmi forgalomban megjelent, hivatalos mixlemeze az 'Abrak A Dubra' 2000-ből, ami hozzá hasonlóan maga a megtestesült eklektika.

Az 'Extázis 10-től 7'-ig című, 2002-ben készült dokumentumfilmben Czabán György és Györi Csilla rendezők mutatják be Palotai Zsoltot.

EgyCAST 2022. 10. rész - Dj Palotai zenékről, bulikról, trendkövetésről

Tudtad-e Vol.18.: Magyar szál a Techno Cat-nél, az ATB-Red 5 connection, Dream Dance-re kitalált álnevek, Dj Dick a cover guru

Hosszabb csend után újra nekifeszülünk az érdekes tények feltárásának. Ezúttal is van mit a tejbe aprítani: a Neoton énekesének Csepregi Évának közvetetten, de volt kötődése az elektronikus zenéhez, megtudjuk, hogy Thomas Kukula aka Red 5, mint mentor segítette ATB-t karrierje korai szakaszában, leleplezzük a bugyuta alteregós covereket a Dream Dance válogatáson, valamint megismerjük Dj Dick titkos cover designer énjét.

1. Csepregi Éva és a techno macska
Egészen vadnak tűnhet a párhuzam, pedig ha eszünkbe jut a blogon korábban posztolt hat lépés távolság elve végigfuttathatjuk az elkövetőket: nos Csepregi Évától a 'Techno Cat' szerzőjéig Tom Wilson-ig két lépésben juthatunk el. Csepregi Éva párja (és gyermekének édesapja) az a Bobby Heatlie volt, aki producerként segítette Tom Wilson munkáját és ő a szerzőtársa a később himnusz státuszig jutó 'Techno Cat'-nek is, de több elektronikus zenei projektben is részt vett. Ez azért érdekes, mert alapjában véve pop viszonylatban ismerhetjük a nevét szerzőként, de úgy néz ki a keményebb ütemek sem okoztak gondot a számára.

2. A Red 5-ATB kapcsolat
ATB-t, vagy ahogy mindenki ismeri Andre Tanneberger-t az a Thomas Kukula karolta fel, aki General Base, Candy Girls és Red 5 néven írogatott zenéket, elég hangos közönségsikereket elérve. Andre Amiga-ján gyártotta vadul a zenéket, amikor Thomas felajánlotta neki a stúdióját, s azt itt lévő Sequential Pro One nevű szintiről született meg első projektjének a Sequential One-nak a neve. Egyébként vékonyka hangzása miatt lesajnált Sequential One-ból többen is elég szép sikereket értek el később szólóban is. Wouter Willem van Eijden mint Woody van Eyden, Uli Pöppelbaum, mint Spacekid és Andre ATB projektjével dobott nagyot.

3. A Dream Dance válogatás és a cover verziók
A korai Dream Dance válogatásokon feltűnő jelenség volt, hogy egyes ismertebb produkcióknál nem az eredeti előadó neve bukkant fel, hanem egy másik fantázianév. Így jött szembe Robert Miles helyett Ronald Snypes, B.B.E. helyett B.B. Jones míg Future Breeze helyett a Futura Nostra.
Elég cheap shot, de feltételezem a kiadvány korai szakaszában (1996-ban jelent meg az első volume) a nagyobb kiadók (bár a válogatást gondozó Sony se volt nyeretlen kétéves, igaz a dance szekciójuk ekkor volt felfutóban) nem igazán voltak adakozó kedvükben és nem adtak engedélyt a kiadványon való szereplésre ('Children', 'Seven Days And One Week', 'Why Don't You Dance With Me') nem igazán látva bele, hogy a Dream Dance egy hosszútávú, sikeres projekt lesz. Későbbiekben egyébként a fent említett előadók eredeti nevükön eredeti produkciójukkal többször is szerepeltek. Minden esetre érdekes megoldás volt a Sony részéről ez a hárítás.

4. Fabian Lenz, mint cover designer
A Low Spirit Recordings kiadó és Mayday event társalapitója Fabian Lenz aka Dj Dick nemcsak zeneileg, hanem vizuálisan is képben volt. A Photoshop előtti időkben ő tervezte ugyanis jó néhány Low Spirit-es kiadvány borítóját, nagyjából 1988-tól 1997-ig bezárólag. Olyan előadó megjelenésein hagyta ott kéznyomát, mint Westbam ('The Mayday Anthem', 'The Roof Is On Fire', 'Let Yourself Go'), L.U.P.O. ('So Hard'), Dj Dick ('Weekend'), Members Of Mayday ('Rave Arena') és Marusha ('Over The Rainbow').
Ő fotózta továbbá Westbam legendás orosz gengszteres 'We'll Never Stop Living This Way' albumának borítóját is, ami mai (és már akkori) szemmel is viccesnek hatott.

A hónap videói: 2023. október

Október hónap kedvencei között egy német DJ és egy francia producer munkáját fülelhetjük meg. Mijk Van Dijk Superstition label katalógus megamixe egészen figyelemre méltó mennyiségű zenét mozgat meg egyszerre, míg Laurent Garnier korai klasszikusa mai füllel sem öregedett rosszul, s ez elég volt a hónap zenéje titulushoz.

A hónap mixe: Mijk Van Dijk - Decade - The Mix: Excrepts Of 10 Years Of Superstition
Sokan lenézik a megamixeket, mert technikailag live formában kivitelezhetetlen a rengeteg "content" miatt. Viszont azt nem szabad elfelejteni, hogy az előkészítés, track szelekció és vágás valamint a pasting folyamat több időt elvesz az alkotótól, mintha csak a pultban letolna egy szettet. Aktuális mixmesterünk Mijk Van Dijk, mint artist is jelen volt a hamburgi Superstition életében így logikus döntés volt rá bízni a label 10 éves (1993-2003 közötti) visszatekintő egyvelegének elkészítését. Összesen 74 track fut le részleteiben a 71 perc alatt, mindenképp érdemes a zenetörténelem eme darabját magunkévá tenni, ha bírjuk a techno - trance fuziós német hangzást.

A hónap zenéje: Laurent Garnier - Wake Up
1993-as klasszikus, vérbő techno, acid és trance elemekkel megküldve. És hogy miért ilyen jó? Mert a zene társproducere az a Ludovic Navarre volt, aki pár évvel később 180 fokot fordulva St. Germain-ként a jazz, lounge fuziós munkáival teljesen más irányban indult el és hódította meg a világot, mint a french touch egyik hiteles alkotója. Egyszerűen megunhatatlan!

Hová tűnt?: FeralCode

Az alábbiakban új interjú sorozatunk indul, melyben kifejezetten olyan hazai producereket/DJ-ket/kiadó tulajdonosokat keresünk fel, akik egy ideje már nem aktív szereplői a zenei körforgásnak.
A rovat nyitó írásában Kocsis Ferenccel alias FeralCode-dal beszélgettünk produceri karrierről, kiadóról (FeralCode Records) és jelenlegi elfoglaltságairól.

DZ blog: Miként csöppentél az elektronikus zene izgalmas világába?
Kocsis Ferenc: Én gyerekkoromban klasszikus zenét tanultam, majd a gimiben blues és rock bandákban játszottam. Abban az időben kezdett érdekelni az instrumentális elektronikus zene világa is, például Jean-Michel Jarre, de szerettem a pop és dance vonalat is. Egy sequencerrel és egy szintivel már az érettségim környékén összeraktam egy albumot. A 90-es évek végén már a számítógépes zeneszerzés is elérhetővé vált, én a Reason-t szerettem meg, mely akkoriban még azért elég kezdetleges volt. Csatlakoztam a ctgmusic oldalhoz, először csak mint zenész, később mint admin, az oldalon fiatal elektronikus zenészek töltöttek fel dalokat, meghallgattuk, véleményeztük őket, sokszor voltak collabok, nagyon jó kis közösség volt.

DZ blog: Honnan jött az ötlet a label (FeralCode Records) alapításra? Akkoriban a digitális zenei kiadók még eléggé gyerekcipőben jártak.
Kocsis Ferenc: Akkoriban kezdődött a vinyl korszak „lecsengése” és egyre több lett a digitális megjelenés. Az Audiojelly, a Beatport beindulásával az underground kiadók felületet kaptak, ezeket akkor a mainstream és a nagy nevek még elkerülték, szerintem nagyon izgalmas korszak volt. A Proton vagy a friskyradio pedig játszotta ezeket a zenéket. Egyre több zenész barátom talált digitális kiadót. Én is próbálkoztam, volt remix megjelenésem, saját zeném is itt-ott. Követtem mit csinálnak az underground kiadók, izgalmasnak találtam ezt a világot, kezdett kialakulni egy zenészekből, promóterekből, rádiókból álló ismerősi csapat, szóval eljött az idő, hogy én is megpróbáljam. A kiadó indulásában nagy szerepe volt a Proton 'Lost In The Moment' remixversenyének, melynek a magyar részét én szerveztem. Ott ismertem meg például Coldfish-t, Retroid-ot, és velük később lényegében el is indult a label. Olyan kiadót szerettem volna, ami teret ad fiatal, feltörekvő zenészeknek, és időnként az én trackjeim és remixeim is megjelenhessenek.

DZ blog: Miért pont a progressive house volt az egyik preferált hangzásotok?
Kocsis Ferenc: A progressive house akkor nagyon menő volt, szépen lelassult a korábbi évek trance, techno csapatásából, szép hosszú melodic építkezések, breakdown, climax jellemezte, ma már viccesen hangzanak az akkor sztenderd 7-12 perces trackek. A kiadó elsősorban ebben a stílusban dolgozott, de azért voltak tech, minimal, vagy electro beütésű számaink is. Ez tényleg a digitális kiadások kezdeti évei voltak, és többször vezettük a proghouse chartot például a beatporton, izgalmas volt. Ahogy a kiadónak jöttek a megjelenései, egyre több demót is kaptam, nagyon erős volt a magyar és a dél-amerikai vonal, de tényleg szinte minden földrészről voltak zenészek, akikkel együtt dolgozhattam. 2005 novemberétől 2009 tavaszáig több mint 40 megjelenésünk volt két albummal, és akkor már szinte minden digitális platformon, például az Apple Music-on is elérhetőek voltunk.

DZ blog: Miért hagytad abba a labelt és akasztottad szögre a fülest produceri fronton?
Kocsis Ferenc: Elsősorban személyes okokból, 2008-ban sok minden összejött egyszerre, építkezés, költözés, munkahely, és egy darabig még próbáltam mindent beleadni, de éreztem, hogy le kell állnom és fel kell adnom dolgokat. A másik oka az, hogy addigra már ezeket a felületeket is elérte a mainstream, megjelentek a nagy kiadók és zenészek, illetve elindult az electro house térnyerése is.

DZ blog: Mennyire követed a mai zenei történéseket? Gondolom jó érzésekkel tekintesz vissza ezekre az időkre, mert számtalan olyan előadót karoltál fel, aki hosszú ideig vagy akár ma is része a zenei körforgásnak.
Kocsis Ferenc: Sok év telt el azóta, és sosem távolodtam el a zenétől, de azt a pörgést nem csináltam azóta semmilyen műfajban. Pár éve természetfotózással és filmezéssel foglalkozom szabadidőmben, a zene is visszatért valamelyest, a kisfilmek zenéjét én írom. Azokkal a zenészekkel, akikkel anno együtt dolgoztam ma már szinte semmilyen kapcsolatom nincs, ez érthető is. Mindig nagyon örülök, ha felbukkan a nevük Facebook-on, vagy más helyeken, új megjelenések, fellépések, tényleg nagyon jó érzés látni őket, hogy még mindig zenélnek, és csinálják, amit igazán szeretnek, szerettünk.

FeralCode discogs -> LINK
FeralCode Records discogs -> LINK

Idén is mixekkel tisztelgünk az elhunyt zenészek emléke előtt

Ahogy az az elmúlt években az idei esztendőben is tematikus mixszekkel készültünk halottak napja alkalmából, főhajtásként az elhunyt zenészek, producerek és énekesek emléke, munkássága előtt. Ezt a hagyomány 2021-ben kezdtük, akkor még a Deep Zone Musix blogon tettünk közzé két, egyenként 25 trackből álló, közel 5 órás egyveleget, ahol olyan nevek zenéi pörögtek, mint Marc Spoon, Robert Miles, Pascal F.E.O.S, Slacker, Keith Flint, Cosma, Caspar Pound, Tillmann Uhrmacher, hogy csak néhányat említsünk az azóta is folyamatosan (és rohamosan) bővülő listáról.
A 2022-es esztendőben egy szimpla másfél órás mix érkezett, melyet átköltöztettünk az időközben az érdemleges funkcióit tekintve fizetőssé váló Mixcloud-ról a sokkal interaktívabb Youtube-ra. A 2023-as szelekció a HQ letöltést is preferáló hearthis.at-en elérhető, az oldskool zenegyűjtők igényeit is szem előtt tartva.
Maguk a mixek igyekeznek a lehető legeklektikusabbak lenni (Andrew Weatherall-tól kezdve Maxi Jazz-en és Commander Tom-on át Sinéad O'Connor-ig), minél több zenészt megemlítve, illetve olyan zenéket beemelve, melyek még nem szerepeltek itt korábban, elkerülve az önismétlést. 
2023-as elhunytjaink: Sinéad O'Connor, Steffen Britzke, Alex Dijksterhuis.
Nyugodjanak békében!

Memorial Day - Part 1 -> LINK
Memorial Day - Part 2 -> LINK
Memorial Day - Part 3 -> LINK

Memorial Day - Part 4.1 (Icons To Remember 2023 - Part 1)

Tracklist:
1. The Sabres of Paradise - Smokebelch II (Beatless Mix) [Andrew Weatherall 1963-2020 ]
2. Faithless feat. Cass Fox - Music Matters (Axwell Remix) [Maxwell Alexander Fraser 1957-2022 ]
3. Cassius - Toop Toop (Oliver Koletzki Mix) [Phillipe Oliver Cerboneschi 1967-2019 ☮]
4. Kagami - Romantic Time Slip [Toshiyasu Kagami 1977-2010 ]
5. Die Telemathiker - We Don't Need No Sleep [Lutz Ludwig 1957-2014 ]
6. Sonic Infusion - Reformatted (Original Mix) [Paschalis Dardoufas 1968-2020 ]
7. DJ Shog - I Finally Found (Martin Roth Remix) [Sven Holger Greiner 1976-2022 ]
8. The New London School of Electronics - Voices Of The Rainforest (Blackout Mix) [Caspar Francis Pound 1970-2004 ☮] 9. B-Zet - Blue Illusion (Flat Horizon Mix) [Steffen Britzke 1960-2023 ]
10. Marc Dawn - Expander (Motorcraft Remix) [Marco Iletschko 2020 ]
11. Lostep - Burma (Sasha Mix) [Phil Krokidis 2020 ]
12. Conjure One feat. Sinéad O'Connor - Tears From The Moon (anamē Remix) [Sinéad O'Connor 1960-2023 ]
13. Pete Namlook & Marc Romboy - The Space Driver (Remix) [Peter Kuhlmann 1960-2012 ]
14. Hands Burn - Good Shot (Original Mix) [Marino Stephano 1974-1999 ]
15. Resistance D - You Were There (4 Strings Remix) [Paschalis Dardoufas 1968-2020 ]
16. Jam & Spoon - I Pull My Gun... (DJ Quicksilver Remix) [Markus Löffel 1966-2006 ]
17. Tyrell Corp. - Running 2.0 (Tom Wax Remix) [Torsten Fenslau 1964-1993 ]
18. Queen & Vanguard - Flash (Tomcraft Remix) [Farrokh Bulsara 1946-1991 ]
19. Gary D - Die Herdplatte 2000 (Trance Mix) [Gerald Malke 1963-2016 ]
20. Beam - Amun (Cosmic Gate Remix) [Michael Urgacz 2022 ]
21. Signalrunners - Corrupted (Original Mix) [Michal Friedman 1967-2011 ]



Memorial Day - Part 4.2 (Icons To Remember 2023 - Part 2)

Tracklist:
1. Rhythm Masters - The Underground (Phunk Investigation Remix) [Diane Charlemagne 1964-2015 ]
2. Soul Providers - Rise (Bini & Martini Main Vocal Mix) [Ian 'Carey' Harshman 1975-2021 ]
3. Madison Avenue - Don't Call Me Baby (The Dronez Old Skool Mix) [Erick Morillo 1971-2020 ]
4. Yello feat. Stina Nordenst - To The Sea (Northern Mix by B-Zet) [Steffen Britzke 1960-2023 ]
5. Quadran - No Air (Main Mix) [Philippe Van Mullem 2015 ]
6. Trancesetters - Synergy (Original Mix) [Alex Dijksterhuis 1973-2023 ]
7. Secret Hero - Speedfreak (Commander Tom & Andy Trex's Freaque Remix) [Thomas Weyer 1962-2022 ]
8. 808 State - Invader (Vegas Soul Remix One) [Andrew Barker 2021 ]
9. Commander Tom - Eye Bee M (Timo Maas Remix) [Thomas Weyer 1962-2022 ]
10. Ballroom - Brooklyn [Marco Iletschko 2020 ]
11. Robert Miles - Red Zone (Part 1) [Roberto Concina 1969-2017 ]
12. Niels Van Gogh - One Way Out (Extended Club Mix) [Michal Friedman 1967-2011 ]
13. Ernesto vs Bastian - Dark Side Of The Moon (DJ Shog Remix) [Sven Holger Greiner 1976-2022 ]
14. Sterbinszky - 1492 (C-mix) [Evangelos Papathanassiou 1943-2022 ]
15. Breeder - Tyrantanic (Slacker Remix) [Shem McAuley 2012 ]
16. Pound & Harris - Formentera (Bervoets & De Goeij Mix) [Caspar Francis Pound 1970-2004]
17. Faithless - Tarantula (Hiver & Hammer Remix)[Maxwell Alexander Fraser 1957-2022 ]
18. Manuel Göttsching - E2-E4 (MARIUS Remix) [Manuel Göttsching 1952-2022 ]
19. Tangerine Dream - Love on a Real Train (State Azure Cover) [Klaus Schulze 1947-2022 ☮]

Brothers In Crime Vol. V: sikeres családtagok a stúdiók világából

A sikeres családtagokat bemutató cikksorozatunk ötödik részében már kevésbé közismert rokoni összefüggések is górcső alá kerülnek. H.P. Baxxter-től kezdve 16B-n és Mijk Van Dijk-ken át Steve Angello-ig bezárólag különböző stílusokban alkotó testvérek és unokatestvérekkel találkozhatunk.

1, Martin Broszeit (Dj Phoenix, Smart System) & Alex Broszeit (Axel Coon, Lacoon, Scooter)
A Broszeit tesók közül Alex vált ismertebbé, ehhez szükség volt arra is, hogy egy ideig a Scooter harmadik tagjaként ténykedjen (1998 és 2002 között, összesen 4 albumon hallhattuk közreműködni). Első számát ('Take Two'Lacoon álnéven 1997-ben a Kontor-nál adta ki, ami annyira megtetszett a label fejének, egyben a Scooter menedzserének Jens Thele-nek, hogy rögtön ki is adta a Trance Nation 11-en, míg Rick J. Jordan maga mellé vette stúdió asszisztenseként. Alex egyértelműen a keményebb dance és hands up mellett tette le a voksát, a Scooter-ből kiválva olyan kislemez sikereket rakott össze, mint a 'Close To You', a 'Lamenting City' és a 'Promise Me'.
Bátyja Martin érdemei sem kicsik, hiszen ő fertőzte meg Alex-et a zene iránti imádattal és egy ideig együtt zenéltek Németország szerte Resident DJ's néven. Jómaga Dj Phoenix néven szerzett hírnevet magának, produceri vonalon pedig Chopstick oldalán Smart System-ként progressive house és trance mezsgyéjén mozogva hagytak nyomot maguk mögött. Nyitó kislemezük a 'Step 1' rögtön Andry Nalin-ék Superfly-ához került, később remix fronton olyan neveknek készítettek átiratot, mint Rochus, Lyric & Natali, Hiver & Hammer és Solarstone.

2, Dimitri Desmet (Dimitri Andreas, Mojado) & Benjamin Desmet (SX)
A belga Dimitri Desmet neve techno és trance berkekben is jól cseng. Míg Dimitri Andreas alteregóján a groovy, tribal techno volt a fő felségterülete, addig Mojado-ként (Sam Pacquet aka Mr. Sam oldalán) a tech trance-be is belekóstolt, ahol ő volt a ritmika kreátora, Sam pedig a dallamoké. 2004-ben 'Naranja' című számukkal Tiesto szettjeinek folyamatos résztvevői lettek (nem csoda, hiszen Tijs rengeteg Mr. Sam produkciót pörgetett a trance-s időszakában). A debütáló albumukat a 2005-ös 'Arena'-t is a fent említett sound-ra építették és nem meglepő, hogy a Magik Muzik adta ki.
Eközben Dimitri testvére Benjamin is zenélésre adta a fejét, igaz más műfajban, ugyanis a 2009-ben alapított SX new wave/indie pop trió billentyűseként ténykedik.

3, Michael van den Nieuwendijk (Mijk van Dijk, Microglobe, Marmion, Loopzone, Mijk's Magic Marble Box) & Dj Mat Mushroom
A berlini születésű Mijk Van Dijk-nek a kora 90-es években számtalan techno-trance klasszikust köszönhetünk elég csak Marmion 'Schöneberg'-jére, Microglobe 'Home'-jára vagy Mijk's Magic Marble Box 'Spring'-jére (és a teljes 'The 4 Seasons Of The Mind' EP-re) gondolni.
Az 1993-ban alakult Superstition tekinthető az anyalabelének, ahol sokszor felbukkant a neve a későbbiekben különböző kiadványokon. A Superstition eleve a német techno és trance egyik neves inkubátorának tekinthető, hiszen olyan nevekkel dolgoztak együtt, mint Thomas Schumacher, Humate, vagy a frankfurti zenei kaméleon Oliver Lieb, akik egyaránt nemzetközi magasságokig jutottak karrierjüket tekintve.
Mijk testvére Mat a goa, psytrance szcénában mozgott otthonosan 1994 és 2019 között aktívan pörgette a lemezeket, illetve ő volt a Mushroom Magazine felelős kiadója. Munkássága nem igazán produceri munkáin keresztül marad majd fenn (a Discogs szerint egyetlen munkája volt, mint producer Ouija aka S.U.N. Project 'Mind Bending Chemicals' c. számának társszerzője), hanem mint a Mushroom fő mozgatórugója, a DJ, aki megszállottan keresi a megfelelő hangzású lemezeket a szettjébe, aki kiadványokat szerkeszt ('Mushroom Trance') és működtet egy olyan formátumú kiadványt, ami remekül ellavírozott a nyomatott sajtó elvérzésével és az online média boom közepette is.

4, Georg Koppehele & Martin Koppehele (Vertigo, Odyssey, AmbrA)
A müncheni Vertigo mögött Georg (vagy Giorgio) és Martin Koppehele (néha csak Cope) bújtak meg. 1996-ban üstökösként robbantak be Jean-Michel Jarre 'Oxygene'-jének feldolgozásával. A follow up single 'Magic Eyes', ha lehet mondani még jobban sikerült, s bár használták az előző sláger főbb hangzásvilágát több vokállal operálva még rádióbarátabb lettek. A harmadik kislemez a 'Twilight Zone' némileg visszalépett az első siker receptjéhez, hiszen a Bronski Beat 'Smalltown Boy'-jának dallamát építette be. Sajnos ezt a slágeres elektronikus vonalat nem folytatták tovább, inkább a pop hangzásokra tették le a voksukat háttérproducerként. Olyan rajz -és animációs filmprodukciók német (zenei) adaptációjában segédkeztek mint a Die Schlümpfe, Garfield, PumucklDragon Ball, Super Moonies (Sailormoon). Azért volt még minőségi megmozdulásuk, a new age/downtempo AmbrA projekt, mely hangzásában az Enigma-t idézte, legismertebb munkájuk az operaénekkel megfejelt 'Walking In The Air'.

5, Omid Nourizadeh (16B, Phaser, Changing Shape, O., O.R.N., 92%), Navid Nourizadeh (Nav, 92%)
Az Iránból származó, de Angliában felcserepedő Nourizadeh család gyermekei igazi multitalentumok. Omid és Navid a zenei világban, Nima pedig rendezőként zenei videók direktoraként (pl. Lily Allen-nek, Hot Chip-nek és Sophie-Ellis Bextor-nak is rendezett klipet) szerzett nevet magának. 
Omid 16B néven 1996-ban kezdte szépen bedolgozni magát. Debütáló nagylemeze a 'Sound From The Another Room' 1998-ban jött ki Sven Vath Eye Q labelén. Legnagyobb közönségsikerét a Morel vokáljával hódító 2001-es 'Escape (Driving To Heaven)'-nel érte el, amit a korszak vezető labele a Hooj Choons vett gondozásba. Második nagylemeze a szintén jól muzsikáló 'How To Live 100 Years' is itt jelent meg.
Ezzel párhuzamosan vitte saját kiadóját az 1994-ben alapított Alola-t, ahol saját produkciói először kijöttek (Phaser, O, O.R.N.16B, Changing Shape, Sixteen Souls neveken). 2002-ben Desyn Masiello-val közösen indították útjára a Sex On Wax labelt, ahol olyan nevek fordultak meg, mint Mr. C, Danny Howells és Frederik (a Pako & Frederik duóból). Omid a mai napig aktív, igaz már nem ontja olyan mennyiségben a zenéket, ahogy korábban.
Ahogy fentebb már említettek testvére Navid is belekóstolt a zenészek világába. Nav projektjei nem voltak túl hosszú életűek, Nav-ként egy EP-re ('Mawbass') futotta 2002-ből, illetve 92%-ként Omid-dal közösen két kislemezt jegyeztek ('Part One', 'Hop Bunny') huszonegy év kihagyással.

6, Lenny Burden & Lawrence Burden (Octave One, The Burden Brothers)
A detroiti Burden testvérek, Lenny és Lawrence szülővárosuk futurisztikus hangzása által megihletve maguk is belevágtak a zeneírásba, melynek első gyümölcsét az 'I Believe'-et 1990-ben Derrick May Transmat labelén adták ki. Kisebb-nagyobb kihagyásokkal, nyolc stúdióalbummal (a legutolsó 2023-as) és megannyi EP-vel a hátuk mögött a mai napig aktívak.
Legismertebb munkájuk a 2000-es 'Blackwater' (Kevin Saunderson feleségének Ann Saunderson-nak a vokáljával), amit a saját 430 West nevű kiadójuk adta ki, melyet pár hónappal az első hivatalos release-ük után keltettek életre.
Az Octave One egy valódi családi vállalkozás, hiszen további három Burden - Lance, Lorne és Lynell - is besegített a projektben Lenny-nek és Lawrence-nek.

7, Steven Patrik Joseffson Fragogiannis (Steve Angello, Swedish House Mafia, Mode Hookers) & Antoine Gabriel Michel Haydamous Joseffson (AN21)
Steven a Swedish House Mafia oszlopos tagja, az electro/tech house house-ban utazó Size Records alapítója, emellett alanyi jogon Steve Angello-ként is rendkívül termékeny svéd producer, olyan nagyszerű darabokkal, mint a 'Voices', a 'Woz Not Wot' (Eric Prydz-cel) és a 'Groove In You' és többek között olyan remixek munkákkal a zsebében, mint Gadjo, Alex Neri, Lee-Cabrera, Deep Dish, Roger Sanchez, Moby vagy Armand Van Helden
Steve öccse Antoine is zenélt, mégpedig AN21 néven (szintén electro/tech house vonalon mozogva), volt, hogy a tesójával kollabolt ('Flonko', 'Valodja'), de sokat dolgozott együtt a san francisco-i Max Vangeli-vel is.

8, John Dahlback (Hugg & Pepp, Dahlback & Dahlback) & Jesper Dahlback (Hugg & Pepp, Dahlback & Dahlback, Lenk, Svek)
És még mindig a svédek! John Dahlback unokatestvére Jesper révén csöppent bele a house zene világába, amit külön-külön és együtt is (Hugg & Pepp, Dahlback & Dahlback formáció, plusz közös kiadó Dahlback Records néven) alakítottak. 2002-től folyamatosan voltak megjelenései, melyek a dallamosabb deep house kategóriába voltak sorolhatók. Első nagylemeze a 'Shades Of A Shadow' a mai napig etalon játékossága és eredeti, komplex textúrái miatt. John azért elég jól lereagálta a trendek változását, hiszen a nagy elektro house hullámhoz ő is csatlakozott, egyik legnagyobb slágere a 'Blink' is ebből az időszakból (2007-ből) származik. Nagyjából azóta meg is ragadt az elektronikus zene mainstream-jében, ezzel tulajdonképpen lenullázva korábbi rajongó bázisát, akik organikus hangzása miatt kedvelték.
Az unokatesó Jesper is nagyjából hasonló metszetben mozgott a kezdetekben hangzását tekintve, organikus deep vibe-ja túl kellemes volt ahhoz, hogy hidegnek és svédnek tituláljuk. Idő közben ő is formálódott, nem véletlenül, hiszen a svéd techno szcéna nagyjaival dolgozott együtt (Adam Beyer, Cari Lekebush, Alexi Delano), de ő megőrizte underground gyökereit és egy hiteles hangzást is. 

9, Hans Peter Geerdes (H.P. Baxxter, Celebrate The Nun, Scooter, The Loop!, Ratty) & Sören Büller (Ferris Bueller, Ferris, Ancient Of Mumu, 3 Global Player's, Scooter, The Loop!)
2022-ben mutatták be a 'Fck 2020 - 2,5 Years With Scooter' című dokumentumfilmet, melynek első felében a banda megalakulását és korai éveit jártak körül. Itt megszólal Sören Bühler is (aki artist nevét egy 1986-os Matthew Broderick filmből a 'Ferris Bueller's Day Off'-ből, magyarul a 'Meglógtam a Ferrarival'-ból kölcsönözte). Sören H.P. unokaöccse volt, aki már a Celebrate The Nun-ös időkben együtt lógott a bandával (érdekesség, hogy H.P. nővérérével Britt Maxime-mal is együtt zenélt a CTN-ben, ahol a másik ős Scooter-tag Rick volt a billentyűs).
Ami kiderült a dokumentum filmből az az, hogy Sören az iskolapadból a nagybetűs életbe beleugorva a Scooter projekt kezdetén nem tudott a hirtelen jött népszerűséggel mit kezdeni, depressziós volt. Ez rányomta a bélyegét az együttműködésükre, másrészt szakmai nézeteltérések is adódtak a felek között az évek alatt, emiatt a szakítás mellett döntöttek. A szakítás ellenére (az ötödik nagylemezen, az 1998-as 'No Time To Chill'-en már Alex Brozeit aka Axel Coon került a helyére) négy LP-n is fontos szerepe volt a Scooter zenei imidzsének építésében.
A Scooter sztori további alakulása alaposan dokumentált, Sören karrierjéről viszont kevesebbet tudni. Ferris néven leállt lírai dalokat előadni (elmondása szerint a Scooter-nél is mindig nyálas zenét akart írni), ilyen volt a 'Girl', a 'Heaven' (igen Bryan Adams feldolgozás) és az 'About You'.
Együtt dolgozott a helyére pótlásként hozott Axel Coon-nal az egyszámos Ancient Of Mumu (az Interactive nagy klasszikusát a 'Living (Without Your Love)'-ot öntötték új formába) és 3 Global Player's projektben ('Daydream') a hands up és dance hangzás felé közelítve.

10. Stefan Biedermann (Edelweiss, DJ DSL, Danube J, The Moreau's) & Klaus Biedermann (Groove Gangsters, Bingoboys)
Az osztrák Biedermann tesók több projektjükkel is beírták magukat az osztrák elektronikus zene aranyoldalaira. Bár kis országról van szó, mindig volt pár igazán szerethető karakter (Falco, Ganymede, Kruder & Dormeister, Tosca, Club 69, Ilsa Gold, Parov Stelar stb.), aki világhírig vitte a sógoroktól.
Stefan az Edelweiss formáció producer csapatának a tagja volt. Míg a debütáló 'Edelweiss'-on csak a szkreccsekért felelt Danube Jay-ként (hip-hop DJ-ként kezdte a karrierjét), addig 1992-ben már a zenék hangzásának formálásában is nyakig benne volt. Az Edelweiss egyébként poén projekt volt, ami remekül mímelte a nemzetközi sikereket arató nagy előadók munkáit, nemcsak hangulatában, hangzásában, hanem konkrét sample-ök formájában is. Ilyen volt a csapat top seller-re, az 1988-as 'Bring Me Edelweiss' is, ami az ABBA legendás 'S.O.S'-éből nyúlta a fő dallam szekciót, csak a szöveg volt teljesen más. Egyébként a track maga olyan, mint egy diszkó ritmusokon nyugvó sample kollázs, amolyan osztrák válasz a Coldcut-ra és M.A.R.R.S.-ra. 
Klaus is a korszellemnek megfelelő zenét - euro house-t - hozta a Bingoboys tagjaként, ahol Rebecca rapje mellett a dalokért  hárman voltak felelősek (Paul Pfab, Helmut Wolfgruber és ő). Az 1990-es mintáktól hemzsegő 'How To Dance' az esztendő legnagyobb klub hit-je volt, bár a recept maradt később ezt a sikert már nem sikerült überelniük. 
Klaus belekóstolt a kommersz VIVA dance hangzásba is, Stefan Berndorfer oldalán a Groove Gangsters nevű projektjükkel, a 'Make You Yeah'-vel és a 'Funky Beat'-szel egyaránt megmászták a slágerlistákat.

A hónap videói: 2023. szeptember

A szeptemberi kedvencek egyaránt az Egyesült Királyságból érkeztek. A DJ mix szekcióban ezúttal LTJ Bukem és MC Conrad 1995 legendás Essential Mixe szól dübörög, míg a hónap track favoritja a Muir-Digweed páros korai - trance - remeke a 'Set In Stone.

A hónap mixe: LTJ Bukem & MC Conrad - BBC Radio 1 Essential Mix 16 July 1995
LTJ Bukem a '90-es évek elején robbant be a köztudatba liquid drum 'n' bass produkcióival és DJ szettjeivel. Hihetetlenül intelligens dzsesszt, funk-ot és soul-t elegyítő munkáival mondhatni iskolát teremtett. Kiadója a Good Looking Records ontotta magából a színvonalasabbnál-színvonalasabb munkákat és olyan később elismert producereket gyűjtött maga köré, mint Tayla, Blame vagy Blu Mar Ten. Az 1995-ös Essential Mixe remek bizonyíték a fenti elismerő sorokra, ráadásul a mennyei ritmusokra a rímeket MC Conrad pakolta, ami adott az egész produkciónak egy még különlegesebb ízt.

A hónap zenéje: Bedrock - Set In Stone (Stress Records - 1996)
A Bedrock - Nick Muir & John Digweed - páros tökéletesen működött együtt a stúdióban. Digweed hozta azokat az ötleteket, megoldásokat egyenesen a tánctérről, amik láthatóan működtek egy-egy szett közben, Muir pedig a technikát virtuóz módon ismerve formába öntötte a saját és a társa elképzeléseit.
A 'Set In Stone' 3 évvel a debütáló 'For What You Dream Of' után született, hangzásában még jobban kimaxolja az elődnél hallott ötleteket és megoldásokat, brit trance a javából!
Talán méltánytalanul elfeledett darab, ami nagyon is adja magát modern feldolgozások készítésére, megmentvén minket

Graham Gold szerint ezzel az öt dologgal temetheted el a zenei karriered

A 69 éves brit DJ igazi legendának számít hazájában, hiszen a Kiss.FM-en sugárzott műsorai és hivatalosan megjelent DJ mixei mellett olyan partisorozatok köthetők a nevéhez mint a ’Peach’ és a ’Naked’. Öt évtizedes tapasztalattal a háta mögött ma sem vett vissza a tempóból, a thaiföldi Ko Phangan szigetén él és rendszeres fellépője helyi és külföldi partiknak is.
Erről is mesél a ’Music & Philosophy’ nevű Youtube vlog harmadik epizódjában, amit a napokban rögzítettek vele. A vlog házigazdája Alexey Samotarev inkább az emberi oldalra hegyezi ki a beszélgetést, de akad jó pár szakmai kérdés is. Ezek közül a legérdekesebb, amikor Graham felsorolja számára azt az öt pontot, ami miatt az ember zenei karrierje elindulhat a lejtőn.

Öt jótanács a zenei (DJ/produceri) karrier temetése ellen:
1. Szimplán azért dolgozni DJ-ként, mert ebből élsz, miközben a zene iránti szeretet már kiveszett belőled.
2. Bódult állapotban (ittasan vagy drogok hatása alatt) a pultba állni. Menőnek tűnhet, bátrabbnak is érezheted magad, de hidd el nem jó dolog!
3. Hosszabb időre eltűnni a közösségi médiából. Ma már ez a közönségeddel való kapcsolattartás egyik fontos színtere!
4. Producerkedés nélkül nem jutsz sehová, ezért folyamatosan kell zenét írnod, hogy ott maradhass a köztudatban!
5. Ne felejtsd el, hogy ez a szakma 24/7 igényli az idődet és figyelmedet! Ha inkább lazára fognád, nem ezt az életformát keresed!

Az említett vlog epizód az alábbi linken érhető el teljes hosszában:


A Nagyvárad téri metrómegállóban csendült fel újra a Kontroll filmzenéje

Mint ismert Antal Nimród idén 20 éves kultfilmjének a 'Kontroll'-nak a soundtrack-jét a zeneileg igencsak széles spektrumon mozgó Neo készítette el. A filmzenével a srácok komoly szakmai és közönségsikert arattak itthon és határainkon túl is. A kerek évforduló valamint a teljes hosszában megújult M3-as metróvonal újraindítása kapcsán rendezett kétnapos Metrófesztivál részeként egy igazán speciális lokáción, a Nagyvárad téri megállóban adta elő újra a kultikus darabokat Milkovics Mátyás és Hódossi Enikő
A vendégzenészekkel kiegészült különleges zenei élményt ezúttal újraélhetjük, ugyanis a teljes műsor újrahallgatható és nézhető a Neo hivatalos Youtube csatornáján.

Tracklist:
00:00 Intro
02:33 Guardian Angel
03:28 Metro
07:16 Manhut
10:49 Wanderson
15:40 Kontroll
21:12 THC
26:39 Railrun
34:47 Renard
42:44 Kontroll Disco
49:11 Everybody Come On
57:29 It's Over Now
1:03:11 Büfé
1:09:53 Outro & Credits


Deutsch Gábor 'Anorganik' volt a Wanted podcast vendége

A Wanted podcast 117-es epizódjában Deutsch Gábor Anorganik volt Bihari Balázs vendége. Akik követték a '90-es és '00-es évek hazai elektronikus zenei történéseit sokszor belefuthattak Gábor munkáiba, hiszen különböző projektnevek alatt (Anorganik, Gary Blade, Raster, Gabor Deutsch), különböző stílusokban alkotva volt ott folyamatosan a köztudatban. 
Alábbiakban kivonatosan közöljük a podcast-ban elhangzott fontosabb információkat. Természetesen ajánlott a teljes adást végighallgatni, ez a rövid anyag csak kedvcsináló a podcast-hez!

- Első gépe egy C16-os volt, majd Amigán Pro Track-eren kezdett el komolyabban zenéket írni. Mindig arra törekedett, hogy a számai jól szóljanak. Mivel a trackereken eleinte csak 4 csatorna állt rendelkezésre a kevésből kellett a maximumot kihozni.

- Trackerekről váltva sokáig a Cubase-t használta, ám mivel Mac-es környezetben ez nem volt túl stabil, ezért Ableton-ra váltott. Mixing & mastering-re a Reaper-t használja.

- Első hivatalos megjelenése 21 évesen, 1998-ban a 'Future Sound of Budapest' válogatás második részén volt.

- 1998/1999-ben ingázott lakóhelye Mosonmagyaróvár és Budapest között. 2000-ben költözött fel a fővárosba, egy ideig Mango-val és barátnőjével közösen béreltek lakást a Szív utcában.

- A nyüzsgő fővárosi zenei élet magába szippantotta: segédkezett a Chi Records-nál és a d'n'b-ben utazó Subscope háza táján is, valamint bekerült ő is a Széll László által menedzselt UCMG zenészei közé.

- Az EastEnd stúdióban találkozott először Sena-val, akivel közösen jegyezték azt az 'Endlessly'-t, amit a Hospital Records szeretett volna szerződtetni egy válogatására. Mivel Gábor EP-ben gondolkozott végül az Atlas-nál hozták ki az anyagot, amit a Metalheadz-es DJ Lee vitt.

- Egyre többször kérték fel, hogy ő maszterelje mások produkcióit, mert a zenéi mindig jobban szóltak a kiadványokon, mint másokéi. 

- A ma megjelenő produkciók gyenge masztering minősége kapcsán az Itunes megjelenését tartja a lejtőn való elindulásnak, amikor "egy dolláros zenék miatt elkezdtek mindent kivasalni".

- 2020 óta kisebb-nagyobb megszakításokkal Balin él. Az interjúban erről is mesél.

- Manapság már csak a pozitív rezgésű stílusok érdeklik. A SavaBorsa projekt pont ilyen (stílusilag world-electronica 90-110 BPM között mozogva), amit Szalay Ferenccel aka Dj LaFuente-vel közösen visznek.

Az interjú innen hallgatható meg:

A hónap videói: 2023. augusztus

Elrobogott a nyár mellettünk, de a forró ütemek itt maradtak. Ezúttal két  különböző zenei világ csap össze. A hónap DJ mixe egy Rádió 1-es Budai egyveleg, ami a mai napig az egyik legkompaktabb szett, amit az egykoron zeneileg szebb napokat megélt csatorna a műsorára tűzött. A hónap száma, mint ellenpólus ezúttal Electric Universe hipnotikus goa trance-sze a '90-es évek derekáról.

A hónap DJ mixe: Dj Budai - Radio 1 FREEEtime Classics, 2003.12.17.
Az idén húsz esztendős egyveleg eleve hemzseg a klasszikusoktól. így a zenei nívót is magasabbra helyezi. Tipikus Budai mondhatnánk, hiszen Imi tényleg lemezes táskájának esszenciáját pakolta bele ebbe a 60 percbe. Veretős house és funky techno a javából Green Velvet-tel, Sharp Boys-szal, HMC-vel, Mory Kante-val, Hoschi-val, Emmanuel Top-pal, Underground Baseheads-szel.

A hónap zenéje: Electric Universe - Online Information (Spirit Zone Recordings - 1996)
A német Electric Universe duóként indult, majd Michael Dressler kiválásával Boris Blenn vitte tovább a mai is aktív projektet. 1996-os, harmadik 'Sunglider' című kislemezük A oldalán találjuk meg az ominózus 'Online Information'-t, mely extrán hipnotikus, melodikus hangzásával a goán belül is egy külön univerzumot nyit számunkra. A korai Astral Projection munkákhoz tudnám feeling-re hasonlítani (a 'People Can Fly' villan be először róla). Vigyázat! Nagyon elvisz magával!

Rest In Peace: Steffen Britzke aka Stevie B-Zet

Június 27-én, alig egy hónappal születésnapja előtt 62 éves korában elhunyt Steffen Britzke, vagy ahogy előadóként ismerhetjük Stevie B-Zet. B-Zet Matthias Hoffmann, Ralf Hildenbeutel és Sven Vath társaságában egy olyan alkotói közösséget formált Frankfurtban, mely a '90-es évek elejének elektronikus (trance és ambient) hangzását nagyban befolyásolta. B-Zet trenírozott billentyűsként a zeneiség és nem a közönség kényszeres táncoltatásának oldaláról közelítette meg a producerkedést és az elektronikus zenét, éppen ezért csak ideig-óráig érezte komfortosan magát a 4/4-ek és a süvítő BPM-ek szorításában, igazából a filmzenék világa volt az ő terepe.
Olyan projektekben vett részt, mint az Odysse Of Noise ('Firedance'), a Zyon ('No Fate'), az Astral Pilot ('Electro Acupuncture', The Day After'), a Vernon ('Vernon's Wonderland'), illetve a Schallbau producer csapat tagjaként (Hoffmann és Hildenbeutel oldalán) olyan act-eknek biztosították a zenei alapokat, mint .Simon Collins, Laith Al-Deen, Yvonne Catterfeld vagy Vega.
B-Zet-ként 1993-ban váltott szólóra (azért az örök cimbora Hoffmann, akivel korábban egy bandában is zenéltek sokszor felbukkan AC Boutsen álnéven a kreditek között), rögtön Sven Vath Harthouse-án a 'B-Zet 1' című EP-vel jelezte rátermettségét, a hard trance zabolázatlan lüktetése tükröződik vissza a 'Walk Now' és 'Outerspace Girl' című szerzeményeiben. Nagy meglepetésre még ugyanebben az évben behúzott egy egész estés ambient albumot 'Archaic Modulation' címmel. Kipróbálta magát Sven szofisztikáltabb hangzású játékterén, az EyeQ-nál, ahol az 1994-es 'Blue Illusion' korábbi szóló munkáit hozta közös nevezőre. Az EyeQ-nál hosszabban időzött, mivel három további kislemezét ('Caught Within', 'Everlasting Pictures - Right Through Infinity', 'Hold Me Now') és két albumot, köztük Sven oldalán első filmzenei munkáját az 1996-os német krimi 'Der Kalte Finger' soundtrack-jét adta itt ki. Idő közben remix munkáknak is eleget tett, készített átiratot Sabrina Setlur-nak, Yello-nak, Sven Vath-nek, az Enigma-nak és az Alphaville-nek is.
1998-ban az eklektikus 'Schallbau's Point Zero Vol.1' című Hoffmann-Hildenbeutel-Britzke LP kollabbal kezdődött számára az a 10 éves produktív korszak a Schallbau csapat tagjaként, amikor nem saját, hanem mások karrierjét egyengették, azt követően pedig különváltak és egyenként boldogultak. Steffen filmzenékkel foglalkozott az utóbbi esztendőkben, néhányon Ralf Hildenbeutel-lel közösen dolgozott.
Halálának okairól egyelőre nem tudni semmit. 
Nyugodjon békében!

© all rights reserved
made with by templateszoo