A következő címkéjű bejegyzések mutatása: megemlékezés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: megemlékezés. Összes bejegyzés megjelenítése

Rest In Peace: Johnny d'Ark

Johnny üde színfoltja volt a hazai elektronikus zenei forgatagnak a 2000-es évek elején/derekán. Energikus, mosolygós jelenléte a DJ pultban rendkívül jól kiegészítette az általa képviselt pörgősebb zenei vonalat. Sajnos a közelmúltban teljesen véletlenül láttam meg, hogy még 2025 áprilisában elhunyt. Alábbi írásunkban róla és munkásságáról emlékezünk!
Johnny Chicagóban született John Penda Stephen néven, majd visszaköltözött Tanzániába, mert édesapja odavalósi volt, ott fejezte be gimnáziumi tanulmányait. A szülei azt szerették volna, hogy az Egyesült Államokban tanuljon tovább, csak a jobb iskolák nagyon drágák lettek volna, így végül édesapja magyar ismerősének ajánlása révén önköltséges diákként kötött ki a Budapesti Műszaki Egyetemen. A tanulmányait angolul folytatta, de mellette intenzíven tanult magyarul is, végül itt telepedett le, megnősült, magyar nőt vett feleségül és gyermeke is született.
Eredetileg funky, soul, hip-hop, r'n'b és reggae zenéken szocializálódott, ilyeneket játszott DJ-ként is, majd később váltott house zenére. Erdélyi Zoltánnal, a Palace üzletvezetőjével egy szilveszteri bulin ismerkedett meg, akinek annyira megtetszett a szettje, hogy telefonszámot cseréltek, majd elhívta a Palace-ba játszani.
Johnny zenei karrierje az első hivatalos mixének, a 'Palace House Mix'-nek a megjelenése után robbant be 2000-ben. Ez egy viszonylag slágeres, mérsékelten kemény hangzásvilágú egyveleg lett több stílust - funk house, pumpin house, techno, trance - felölelve. A következő CD-je, a 2001-es 'Watermix' már jobban leszűkítette a lemezre kerülő stílusokat (és a kevésbé bejáratott számokat preferálta), progressive, tribal house és egy csipetnyi trance adta az egyveleg sava-borsát, igényes lemezborítóval kiegészítve. A kezdő száma ('Love Is The Answer)' eleve Johnny sajátja, lendületes, törzsi dobokkal kiszínezett ütemek, hatásos dallamok és Johnny köszönetnyilvánítása a magyar kluboknak és közönségnek.
Vokalistaként/MC-ként több produkcióhoz is adta a hangját. Ezek közül a legelsőt a Soho Party 1995-ös 'Dilis A Lány' maxiján a Ragga Mixben bukkant fel DJ Johnny Johnson néven. Náksival először 1993-ban a szigethalmi Parti Zóna nevű klubban találkozott, még közösen csináltak is egy indulót a helynek 'Parti Zóna' címmel. Ez az ismeretség jól jött később, hiszen az Oxygen studióban készült a 'Palace House Mix' zenetévés promójához szánt, három számot tartalmazó videó mix is.
Az ő hangja csendült fel három Sterbinszky & Bruckmann produkcióban is: a 'Club Rotation'-ben, az 'Axe The Club Music'-ban és a Budapest Parádé 2003-as válogatására készített 'Budapest Parade'-ben is. Ezek közül a legelső track rövid részlete a magyar VIVA TV szignálja lett. Kollabolt a 'Budapest, Budapest E-Klub' 2003-as válogatásán DJ Törökkel és Zolával a 'We Love Trance' című dalában, 2006-ban pedig a Secta Sound System 'As One'-jában nyomta a dumát MC Penda-ként.
Talán nem sokan tudják, de Johnny aktívan ápolta gyökereit, a Serengeti Troupe nevű formációban, ahol szintén Magyarországon élő, tanzániai barátaival közösen zenéltek, népszerűsítve az afrikai zenei hagyományokat.
Nyugodjon békében!

Johnny d'Ark - Palace House Mix [2000]



Johnny d'ark - Watermix [2001]



Johnny d'Ark - Love Is The Answer [2001]


Johnny d'Ark - Palace House Mix, Live @ Pepsi Chart Show [2000]


Rest In Peace: Chriss Ronson

2026. január 11-én este érkezett a szomorú hír, hogy 48 éves korában hosszas, méltósággal viselt betegséget követően elhunyt Horváth Krisztián, művésznevén Chriss Ronson (korábban Chriss)
Chriss 1977 október 26-án született, Budapest XVI. kerületében nőtt fel. Először 1994-ben állt a lemezjátszók mögött, viszont DJ pályafutásának igazi startjának azt az ominózus 1995. október 9-i Ikarusz diszkós fellépést tekinti, ahol már országosan ismert lemezlovasok - DJ Levi, Budai, Kühl - mellett kellett megmutassa magát. A szett, amit játszott annyira megtetszett Levinek, hogy azonnal meghívta őt a Club Speed-be lemezeket pörgetni. Megfordult még a Colosseum-ban, rezidens volt a progressive house két hazai fellegvárában Kecelen a Club Koronában és a budapesti Home Club-ban.
Label tulajdonosként (a Foundation Records-szal és szublabeleivel: C-Audio, Cre8tion) is elévülhetetlen érdemei voltak a hazai progressive house szcéna felfuttatásában. Produceri vonalon sem volt tétlen, Quasar-ként 2004-ben kezdtek el közösen dolgozni Kőteleki Richárddal (aki korábban a Draft-ban volt oszlopos tag). Ennek első lenyomata a FREEE Magazin 2004 novemberi számához csatolt 'Remixes 2004' CD volt, melyen három számukhoz ('Opportunity', 'Sandal Wood', 'Together') készült átiratok szerepeltek olyan nevek prezentálásában, mint Lank, Yvel & Tristan, Coldfish, Secta Sound System és Shootie & Moonline. Óriási szakmai elismerésként 2007-ben Quasar formációjukkal szerepeltek John Digweed 'Transitions'-szében egy fél órás podcast-t formájában.
2009-től már Chriss Ronson-ként szerepelt a neve a kiadványokon, ezzel jelezve, hogy a változó hangzáshoz új, nemzetközileg jól csengő név dukál. 2015-ös szerzői albuma a 'SWITCH' egy kiérlelt, remekül összerakott lemez, melyen pályatársaival Forteba-val és Lank-kal, illetve vendég vokalistákkal - Járai Márk, Fehér Balázs, MC Fedora - együtt dolgozott.
Töretlenül épült karrierje itthon és határainkon túl is, egészen 2023-ig, amikor is daganatos megbetegedést diagnosztizáltak nála, ami miatt egyre kevesebb felkérésnek tudott eleget tenni. Ezzel párhuzamosan őszintén vallott betegségéről, s felhívta a figyelmet a szűrések fontosságára. Betegsége és fizikai fájdalmai ellenére 2025-ben karrierje két hatalmas mérföldkőhöz ért: egyedüli magyar DJ-ként szerepelt márciusban a 'Transitions'-ben egy egy órás szettel, másrészt október 10-én 30 éves DJ pályafutását ünnepelve két példaképével Sasha-val és John Digweed-del közösen zenélhetett. A két angol szupersztár nem lopta el a show-t Krisztián elől, sőt egy óra erejéig egy speciális b3b-be is bevonták, ami valljuk be nem sokaknak adatik meg. A külön érzelmi töltetett ezen felül az is szolgáltatta, hogy Krisztián hangzására Sasha és John Digweed munkássága volt a legnagyobb hatással.
Krisztián azon kevesek közé tartozik, aki a magyar elektronikus zenei szcénában nem megosztó, hanem összekovácsoló erő volt, rengeteg pályatársa ragadott klaviatúrát és emlékezett meg egy-egy közös pillanatról, mindent átható, pozitív mosolyáról, illetve arról, hogy mit visznek tovább magukban Krisztián szellemiségéből.
Zeneiségét, eredeti stílusát megőrizte, finomhangolva azt az aktuális trendekkel szimbiózisban, de sosem teljesen elrugaszkodva a tőle megszokott dallamos, intelligens, hosszan építkező vonaltól. Legyen számára könnyű a föld! Nyugodj békében Krisztián!

A pályatársai így emlékeztek meg róla a közösségi oldalukon:
John Digweed: "Such sad news today 💔 He was such a lovely person and will be missed by so many. Our last party together was in October. It was so incredible to see the love and the appreciation the crowd had for him. Showing gratitude for years of giving them so many musical memories. RIP @chrissronson."

Nick Warren: "One of the nicest guys in our industry  has passed  a lovely lovely man, I will miss sharing the stage with him."

Lexicon Avenue: "Rest in Peace Chriss Ronson. The last time I saw you was November 2024 and I knew you were deep in the battle. The thing is, that on that day, and every other time I saw you in Hungary since I started to appear there since the early 2000s, your smile remained the same. Your smile was the most disarming, the most genuine thing I ever saw from a fellow DJ. Behind the decks performing and when handing over to another , that smile you had - made everyone feel welcome and took the nerves away when myself and many others had to follow you. You smiled through your bravery with your battle so that nobody else felt the pain that you valiantly endured … selfless. All about the happiness that you could show for sharing your time with your musical colleagues and the party people who wanted to share that collective vibe.  You did a wonderful thing and myself, like so many others, will never forget you. Legend 🖤"

Dave Seaman: "Very sad to hear of the passing of one of Hungary’s finest, Chriss Ronson after a long brave battle with cancer. He was just 48! 😥 I had the pleasure of sharing the decks with Chriss many times over the past 25+ years and not only was he a superb DJ but also a really beautiful human being. He will be sorely missed. Rest in peace amigo ❤️"

Nagy Adri: "Ma nehéz megszólalni. Chriss nemcsak meghatározó alakja volt a magyar elektronikus zenei életnek, hanem egy olyan ember is, akivel jó volt együtt dolgozni és időt tölteni. 2011-ben született egy közös dalunk, a Don’t Look Down, amit Londonban forgattunk – egy különleges időszak emléke számomra. Fáj elfogadni, hogy ilyen fiatalon ment el. Hiányozni fog a jelenléte, a zenéje, az az egyedi világ, amit maga körül teremtett. Nyugodj békében, Chriss🖤"

Belocca: "A lelked találjon haza Krisztián. Emlékszem még fiatalabb koromban buliztam a szettedre és a Just Music első mixlemezére egy zeném is feltetted. Nem sok a közös emlék ebben az életünkben de a tisztelet nagy 🙏🏻 Köszönöm. Zenéd szóljon odafentről."

Lofti Begi: "Jò utat drága baràtom! Nagyon sok mindent tudnék most leírni, de inkább csak annyit írok hogy köszönöm! Köszönöm azt amit adtál a hazai e-zenei kultúrának, köszönöm az útmutatást, a rengeteg közös bulit és a felejthetetlen estéket! Ezzel a képpel búcsúzom, amikor átvettem ezt a díjat ketten a nyakunkba vettük a pesti éjszakát, és minden egyes helyen ahova betévedtünk hangosan dicsekedtél mindenkinek hogy: “…a barátom megnyerte az MTV Music Awards díjat…” Nyugodj békében Chriss🕯️🖤🙏"

Bárány Attila: "A mai napon elment a magyar elektronikus zenei szcéna egyik legmeghatározóbb alakja. Chriss Ronson, DJ Chriss. A 90-es évek óta volt szerencsém ismerni Krisztiánt, s bár nem egy síkon mozogtunk, mindig kölcsönös tisztelet jellemezte a kapcsolatunkat. Sőt a 2000-es évek végén még remixet is készítettem a My travel című dalából, amiért nagyon hálás volt nekem. Tavasszal eljött a Lockba a DISCO'S HIT LEGENDS-re, meghallgatott minket. Azt írta másnap: Nagyon klassz volt a szetted! Modern, dinamikus, baromira élveztem! Köszönöm az élményt! 🤗Minden jót neked is Attila!😘 Ilyet csak egy jó ember ír le. Őszinte és szeretettel teljes ember volt, büszke vagyok rá , hogy ismerhettem. Megszakad a szívem, hogy véget ért a földi pályája.😢 48 éves volt csupán...
DJ Chriss nyugodj békében! Ha létezik a mennyország, akkor biztos, hogy odakerültél, mostantól a TE zenédtől hangos és mindenki aki ott várt rád, veled tart véget nem érő zenei utazásodon...A My Travel-lel búcsúzom tőled. Köszönöm, hogy ismerhettelek és ott lehettem veled az egyik utolsó fellépéseden. Sosem foglak elfelejteni.🖤"

Óbuda Bay: "Krisztián barátunk elment. Emléke örökké velünk lesz! 🖤 Sokan tudjátok, hogy Krisztiánnal több mint 25 évnyi barátság és közös szakmai út kötött össze bennünket. A tavalyi évben egy hosszú távú megállapodást kötöttünk – úgy, hogy tisztában voltunk minden lehetséges kimenetellel –, mégis egy örök érvényű szerződés mellett döntöttünk és írtunk alá. Egy éven belül több rendezvényre vállaltunk közös elköteleződést, amelyek közül az egyik állomás a Lee Burridge esemény, és ezt idén további rendezvények fogják követni. Ezeknek az eseményeknek a bevételéből egy, később kijelölésre kerülő alapítványt szeretnénk támogatni. 
Az alapítvány kiválasztása a családdal közösen történik majd, Krisztián szellemiségét és hagyatékát szem előtt tartva. Mindig pontosan el fogunk számolni a támogatás összegével, és minden évben előre közölni fogjuk a terveket, tiszta és korrekt szívvel. Méltó módon fogjuk kezelni Krisztián emlékét."

Névjegy
Név: Horváth Krisztián
Művésznév: Chriss / Chriss Ronson
Formáció: Quasar (Kőteleki Richárddal közösen)
Hivatalos CD-n megjelent DJ mixek száma: 6
Chriss - Directions 4 [2003]
Chriss - The Trip - Redirection of Sound [2004]
Chriss & Moonline - Live [2006]
Chriss - Justmusic 001 [2006]
Chriss - Renaissance Hungary [2008]
Chriss & Pöli - De-Javu (Classics 1996-2005) [2009]
Label: Foundation Records [2002 - Chriss]
Sublabelei: C-Audio Records [2008 - Chriss, Yvel & Tristan], Cre8tion [2010 - Molnár Béla & Chriss].

Top 5 Chriss/Chriss Ronson produkció:
Quasar feat. Andresz - The Beach [2007]
Chriss feat. Kozma Orsi - I'm Travel [2008]
Chriss Ronson feat Nagy Adri - Don't Look Down [2012]
Anima Sound System - '68 (Chriss Ronson Chillo Remix) [2018]
Chriss Ronson - Spirulina [TBA]

Top 3 Chriss momentum:
John Digweed - Transitions 1071 - Chriss Ronson Guest Mix, 2025.03.07.
Chriss 30 Years - Óbuda Bay, Sasha & John Digweed 2025.10.10
Renaissance Hungary mix CD, ami az első az angol Renaissance brand alatt megjelent anyag Magyarországon

Top cikkek:
Chriss Ronson 30 éve a pályán / primate.hu
Chriss Ronson őszinte vallomása egy korszakot formáló estéről / onemusic.hu

Ötödik alkalommal is mixekkel tisztelgünk az elhunyt elektronikus zenei producerek, DJ-k és vokalisták emléke előtt

Sajnos évről-évre egyre több elektronikus zenei producer, DJ, vokalista, MC gyarapítja az égiek csapatát. A 2025-ös esztendő sem volt kivétel ez alól, hiszen olyan neveket veszítettünk el, mint Eamon Downes (Liquid), John Reid (Nightcrawlers), DJ Funk, Taylor, D:Fuse, Mulya, Ron Carroll, Slarta John, hogy csak hogy párat említsünk a hosszú listáról. Zenéik, munkásságunk örökké velünk él!
Az Electronic Golden Era blog hasábjain halottak napja közeledtével minden évben mixszekkel emlékezünk meg az elhunyt művészekről (eme hagyományt még 2021-ben a Deep Zone Musix-on indítottuk el). Az idei egyvelegek (összesen 35 track-et tartalmaznak, kétszer másfél órában) a stílus -és tempóbeli sokszínűségre helyezik a hangsúlyt, néha olyan zenészek munkáit (Bob Marley, Jim Morrison, James Brown, Run-DMC, Wes) is idecsempészve, akik eredetileg nem elektronikus zenében utaztak, de különböző remixek réven abszolút jól illeszkedtek a felhozatalba.
Hallgassátok nagy szeretettel a mixeket és gyújtsatok egy virtuális gyertyát az elhunytakért!
Itt egy korántsem teljes lista az elhunytakról, korral és/vagy elhalálozás dátumával, a halál okával, ismertebb produkcióval kiegészítve - ITT MEGTEKINTHETŐ!

Korábbi megemlékző cikkeink:
Égjen az emlékezés gyertyája az elhunyt DJ-k emlékére 
Eltávoztak, csend maradt utánuk 
Fekete csütörtök, két letaglózó hír 
R.I.P. Peter Rauhofer 
R.I.P. Slacker
R.I.P. Tillmann Uhrmacher 
R.I.P. Maxi Jazz
R.I.P Commander Tom
R.I.P Jamez
R.I.P Palotai Zsolt
R.I.P Széll László 
R.I.P Eamon Downes aka Liquid 
R.I.P Mulya 
R.I.P DJ Tomcraft 
R.I.P Dario G
R.I.P Stevie B-Zet
R.I.P DJ Shog
R.I.P Michal Urgacz aka Beam 

Korábbi mixeink:
I. Memorial Day 2021 - Part 1Part 2 
II. Memorial Day 2022 - Mix
III. Icons To Remember 2023 - Part 1Part 2
IV. Icons To Remember 2024 - Part 1Part 2

Electronic Golden Era presents Icons To Remember 2025 - Part 1

Tracklist:
1. Stevie B-Zet - Passion And Hope [RIP Steffeen Britzke aka Stevie B-Zet - 2023]
2. Chuck Roberts - My House (Acappella) [RIP Chuck Roberts - 2024]
3. Alfredo - Inspiration (0224 Mix) [RIP Alfredo Joaquin Fiorito aka DJ Alfredo - 2024]
4. Wildchild - Renegarde Master (Original Mix) [RIP Roger McKenzie aka Wildchild - 1995]
5. Kim English - Supernatural (Mousse T. Super Soul Mix) [RIP Kimberley English aka Kim English - 2019]
6. Wes - Alane (Todd Terry's Club Mix) [RIP Wes Madiko aka Wes - 2021]
7. Run DMC vs. Jason Nevins - It's Like That (Jason's Battle Blaster) [RIP Jason William Mizell aka Jam Master Jay - 2002]
8. Azzido Da Bass feat. Slarta John - Dooms Night (Stanton Warriors Remix) [RIP Mark Lebert James aka Slarta John - 2025]
9. Kluster feat. Ron Caroll - My Love (Bob Sinclar Remix) [RIP Ron Carroll - 2025]
10. Hatiras feat. Slarta John - Spaced Invader (Olav Basoski Remix) [RIP Mark Lebert James aka Slarta John - 2025]
11. Romanthony's Nightvision - Never Fuck (Paul Van Dyk Late Night Mix) [RIP Anthony Wayne Moore aka Romanthony - 2013]
12. Motorcraft - V8 (Original Mix) [RIP Mark Iletschko aka Motorcraft - 2020]
13. Trancesetters - Synergy (Kenneth Graham's SIGNIT Remix) [RIP Alex Dijksterhuis aka Trancesetters - 2023]
14. Pat Foosheen - Invisible Landscape (Original Mix) [RIP Patrick Skosnik aka Pat Foosheen - 2024]
15. Tijuana - Groove Is In The Air (Simon's Future Dreams Mix) [RIP J.L. Adelantado Navarro aka Tijuana - 2018]
16. Robert Miles - 4Us (Original Mix) [RIP Roberto Concina aka Robert Miles - 2017]
17. Storm - We Love (Happy People In The Morning Mix) [RIP Markus Löffel aka Mark Spoon - 2006]
18. Nightcrawlers - Never Knew Love (Mash Up Matt Mix) [RIP John Reid aka Nightcrawlers - 2025]

Electronic Golden Era presents Icons To Remember 2025 - Part 2

Tracklist:
1. Liquid - Closer (LP Mix) [RIP Eamon Downes aka Liquid - 2025]
2. Wighnomy Brothers - Wurz + Blosse (Original Mix) [RIP Sören Bonder - Wighnomy Brothers - 2024]
3. Mulya - Frisco (Original Mix) [RIP Nagy Levente aka Mulya - 2025]
4. Ballroom - Piepshow (Marc O'Tool Remix) [RIP Marc Iletschko aka Marc O'Tool - 2020]
5. Pascal F.E.O.S. - Overflow (Timo Maas Remix) [RIP Pascal Dardoufas aka Pascal F.E.O.S. - 2020]
6. Deep Dish vs. The Doors - Stormy Dance (Tommyboy Mix) [RIP Jim Morrison aka The Doors - 1971]
7. Bob Marley vs. Funkstar De Luxe - Sun Is Shining (Funkstar Club Mix) [RIP Robert Nesta Marley aka Bob Marley - 1981]
8. James Brown - Funk On Ah Roll (Olav Basoski Remix) [RIP James Joseph Brown, Jr. aka James Brown - 2006]
9. L.U.P.O. - Through The Night (Original Mix) [Lutz Ludwig aka L.U.P.O. - 2014]
10. Dario G - Flying (Sonorous Dub) [RIP Paul Spencer aka Dario G - 2024]
11. Maurice - Feline (Trancesetters Remix) [RIP Alex Dijksterhuis aka Trancesetters - 2023]
12. Nitzer Ebb - Join In The Chant (Thomas P. Heckmann Remix) [RIP Douglas McCarthy aka Nitzer Ebb - 2025]
13. Tomcraft - Brainwashed (Call You) (Dj Choose & F's That Mucho Remix) [RIP Thomas Brückner aka Tomcraft - 2024]
14. Warmduscher - Devil Fish (Kai Tracid Remix) [RIP Thilo Markwort aka Warmduscher - 2024]
15. Taylor - Slide (Third Man Remix) [RIP Myles Glenn Wooten aka Taylor - 2025]
16. DJ Shog - The 2nd Dimension (Original Mix) [RIP Sven Holger Greiner aka DJ Shog - 2022]
17. Beam vs. Cyrus & The Joker - Launch In Progress (DuMonde Remix) [RIP Michael Urgacz aka Beam - 2022]

2024-ben is ég a megemlékezés lángja az elhunyt zenészek emlékére

Ahogy az az elmúlt években az idei esztendőben is - immár negyedjére - tematikus mixszekkel készültünk halottak napja alkalmából, főhajtásként az elhunyt zenészek, producerek, DJ-k és énekesek emléke, munkássága előtt. Ezt a hagyomány 2021-ben kezdtük, akkor még a Deep Zone Musix blogon tettünk közzé két, egyenként 25 track-ből álló, összesen közel 5 órás egyveleget, ahol olyan nevek zenéi pörögtek, mint Marc Spoon, Robert Miles, Pascal F.E.O.S, Slacker, Keith Flint, Cosma, Caspar Pound, Tillmann Uhrmacher, hogy csak néhányat említsünk az azóta is folyamatosan (és rohamosan) bővülő listáról.
2022-ben egy szimpla másfél órás mix érkezett, melyet átköltöztettünk az időközben az érdemleges funkcióit tekintve fizetőssé váló Mixcloud-ról a sokkal interaktívabb Youtube-ra (akik szépen blokkolták is bizonyos országokban a mix elérhetőségét). A 2023-as dupla szelekció a jó minőségű letöltést is preferáló hearthis.at-en lett elérhető, az oldskool zenegyűjtők igényeit is szem előtt tartva.
A 2024-es megemlékezés 2x15 track-es mixből áll, közel három órában felidézve az elhunyt zenészek munkásságának egy-egy darabját.
A mixek szokás szerint igyekeznek a lehető legeklektikusabbak lenni (Dj Tomcraft-től kezdve Rino Cerrone-én és Warmduscher-en át Mallorca Lee-ig), minél több zenészt megemlítve, illetve olyan zenéket és verziókat beemelve, melyek még nem szerepeltek itt korábban, elkerülve az önismétlést. 

2024-es elhunytjaink: Thomas Brückner (DJ Tomcraft), Rino Cerrone, Frncesco Principato (Franchino), Julee Cruise, Thilo Markvort (Warmduscher), Paul Spencer (Dario G.), Mallorca Lee (Ultra-Sonic), Angela McCluskey, Sören Bodner (Wighnomy Brothers), Danielle Moore (Crazy P), Shifty Shellshock (Crazy Town).

Nyugodjanak békében!

Korábbi megemlékezéseink:
Memorial Day 2021 - Part 1
Memorial Day 2022 - Part 2
Memorial Day 2023 - Part 3

Electronic Golden Era presents Icons To Remember 2024/Part 1.

Tracklist:
1. Rising High Collective - Fever Called Love (Ambient Mix) [RIP Caspar Pound]
2. Schunraketen - Superheftig People (Superheftig Mix) [RIP Marco Iletschko aka Marc O'Tool]
3. Taucher - Bizarre (Extended Club Mix) [RIP Pierre Stadelmann]
4. Kai Tracid - Destiny's Path (Warmduscher Remix) [RIP Thilo Markwort aka Warmduscher]
5. Warmduscher - Saeurebad (Kai Tracid vs. Der Verfall Club Remix) [RIP Thilo Markwort aka Warmduscher]
6. Franchino - Elettronica (Megamind Remix) [RIP Francesco Principato aka Franchino]
7. The Advent - Untitled (Rino Cerrone Remix) [RIP Rino Cerrone]
8. Faithless - We Come One (Dave Clarke Remix) [RIP Maxwell Alexander Fraser aka Maxi Jazz, Faithless]
9. Little Jam - Black Hill (Original Mix) [RIP Henrik Klein Rasmussen aka Little Jam]
10. Dj Tomcraft - Prosac (Marc Manga Remix) [RIP Thomas Brückner aka DJ Tomcraft]
11. Hybrid feat. Julee Cruise - If I Survive (Album Mix) [RIP Julee Cruise]
12. Brainbug - Rain (Cascade Remix) [RIP Alberto Bertapelle aka Brainbug]
13. Dario G - Voices (Kriana Remix) [RIP Paul Spencer aka Dario G]
14. Sterbinszky & Tranzident feat. Winand Gábor - It's No Good (Original Mix) [RIP Winand Gábor]
15. Ultra-Sonic - Obsession (12" Mix) [RIP Mallorca Lee, Ultra-Sonic]



Electronic Golden Era presents Icons To Remember 2024 / Part 2.

Tracklist:
1. Telepopmusik feat. Angela McCluskey - Breathe (Album Mix) [RIP Angela McCluskey]
2. Gamat 3000 - Feeling Love (Wighnomy's Give Peace A Chance Mix) [RIP Sören Bodner aka Wighnomy Brothers]
3. Lukas Greenberg - Alte Schule [RIP Nikolas Jakoby aka Lukas Greenberg]
4. Crazy P - Lean On Me (Album Mix) [RIP Danielle Moore]
5. Cassius - Cassius 1999 (Cassius Remix) [RIP Philippe Zdar Cerboneschi, Cassius]
6. Paul Johnson - Get On My Camel (Major Boys Remix) [RIP Paul Leighton Johnson aka Paul Johnson]
7. Bob Marley - Jammin' (Olav Basoski Remix) [RIP Bob Marley]
8. Frankie Knuckles feat. Robert Owens - Tears (Full Intention Remix) [RIP Frankie Knuckles]
9. Rising High Collective - Tangled In My Thoughts (Hardfloor Remix) [RIP Caspar Pound]
10. Sinéad O'Connor - Troy (John Creamer & Stephane K Remix) [RIP Sinéad O'Connor]
11. Hamel - Close (Original Mix) [RIP William Thomas Hamel aka Bill Hamel]
12. Oakenfold feat. Shifty Shellshock - Starry Eyed Surprise (Oliver Lieb Remix) [RIP Seth Brooks Binzer aka Shifty Shellshock]
13. Jon Vesta - Substance (Original Mix) [RIP John Horrocks aka Jon Vesta]
14. Watergate - Heart Of Asia (Merry Christmas Mr. Lawrence) (Des Mitchell Remix) [RIP Ryuichi Sakamoto]
15. Dario G - Dream To Me (Airscape Remix) [RIP Paul Spencer aka Dario G, RIP Dolores O'Riordan, Cranberries]



Rest In Peace: Dario G.

Viszonylag friss hír, hogy 2024. június 17-én 53 éves korában elhunyt Paul Geoffrey Spencer, akit a világ Dario G.-ként ismert inkább. Olyan megaslágerek köthetők a nevéhez, mint a 'Sunchyme', a 'Carnaval De Paris', a 'Dream to Me' vagy éppen a 'Beach' soundtrack-jén nagyot menő 'Voices'.
Paul egy éve jelentette be közösségi oldalain, hogy az orvosok végbélrákot diagnosztizáltak nála. Ennek ellenére végig pozitív volt, hogy fel tud épülni és le tudja győzni a gyilkos kórt.
Paul a '90-es évek elején kezdte zenei karrierjét, amikor a sors összehozta Scott Rosser-rel, akivel később a Dario G. projektet is együtt vitték. Mindketten zenei tanulmányaikat folytatták ekkoriban Manchester-ben, s Rhythm Eternity néven ők is csatlakoztak az ekkoriban ezerrel dübörgő brit hardcore szcénához két elég komoly - sláger potenciállal bíró - kislemezzel ('Pink Champagne', 'Mixed Thoughts ('Aftermath'/'Hold On Tight') 1992-ben. A diplomázás után Paul chesire-i otthonában épített egy kis studiót, ahová meghívák Stephen Spencer-t is (aki nem volt rokoni kapcsolatban Paul-lal), hogy csatlakozon az új, készülődő zenei projektükhöz.
A többi már történelem. 1997-ben jelent meg a Dario G. néven futó trió első kislemeze a 'Sunchyme', amit a Dream Academy 'Life In A Northern Town'-jából vett hangminta köré építettek. A 'Sunchyme' óriás siker lett, csak az Egyesült Királyságban 600 ezer példányt adta el belőle és csak azért nem lett első az angol slágerlistán, mert Elton John Diana hercegnőnek dedikált 'Candle In The Wind'-je állt az útjába.
Apropó Dario G.! A név egy helyi focis kapcsolódásból ered, ugyanis akkoriban a Crewe Alexandra FC csapatának Dario Gradi volt a menedzsere, a foci iránti szeretet és a lokál patriótizmus miatt ez egy tökéletes választás volt a srácok számára.
A következő nagy dobásra nem kellett sokat várni, az 1998-as 'Carnaval De Paris' bőven túlszárnyalta elődjét, hiszen a franciaországi labdarúgó világbajnokság nem hivatalos dala lett és mindenhonnan ez szólt (zene TV, rádió). A szám különlegessége az volt, hogy zeneiségében remekül megragadta a sok különböző, a VB-n résztvevő nemzet egyedi hangzását - latin trombitás fiesta, brazil brutál samba, francia romantikus tangóharmónika, egy kis keleti mágia, némi skót duda és egy csipet calypso. A dal azóta is fel-felbukkan focis eseményekkor, egyben kikövezte az utat a jövő foci himnuszainak, hiszen azóta minden ilyen rendezvény külön dedikált főcímzenét kap.
A trió debütáló nagylemeze a 'Sunmachine' ezt a fajta zenei sokszínűséget viszi tovább egész estés formátumban. A lemez két másik gyöngyszeme 'A Part' filmzenéjének szerves részét képező 'Voices' és a Jakatta 'So Lonely'-ját pár évvel beelőző 'Be My Friend', ami szintén Monsoon és Sheila Chandra legendás 1981-es 'Ever So Lonely'-jára épít.
A folytatásban - a korszellemhez igazodva - kicsit pop-trance-esre vették a figurát a 2001-es 'In Full Colour' albumon. Itt már csak a Paul Spencer-Scott Rosser duó jegyezte a dalokat session énekesekkel kiegészülve. Két igazán kiemelkedő pillanata azért volt ennek a nagylemeznek is: a 'Dream To Me', ami a Cranberries 'Dreams' című számából adaptál, míg a 'Flying (Part 1)' egy lírai, lassú felvétel remek dallamvezetéssel. Ezt követően kijött még egy 1983-as Fiction Factory feldolgozásuk a 'Feels Like Heaven'-ből 2002-ben, de csak kislemezként jelent meg, albumra nem került fel (pedig elég jó verzió lett). Nagyjából innentől Paul már csak egyedül vitta a Dario G.projektet, melyet egy időre ő is jegelt (2007-2013 között), de a visszatérése elég impozánsra sikerült az ismert díva Shirley Bassey oldalán a 'We Got Music' című darabban. 2020-ban 19 évvel az utolsó nagylemeze után kijött a 'Hola' LP-vel, mely modern hangszereléssel igyekezett fülbemászó pop-dance produkciókkal kiszolgálni a rajongókat, sikeresen.
Sajnos Paul-nak a betegsége miatt sok fellépést le kellett mondania, viszont a nemes cél érdekében 2023-ban a 'Hola' egyik húzószámának a 'Savour the Miracle of Life' újrakiadásával a Macmillan Cancer Support-nak (rákbetegeket támogató alapítványnak) igyekezett pénzt gyűjteni. Még a legnehezebb pillanatokban is próbált a legjobb lenni másokkal.
Munkássága olyan szempontból egyedülálló, hogy egy stabil hidat képezett a dallamosabb pop és az elektronikus alapok között, emellett régi ismert dalok modernizálásával is igyekezett közelebb hozni a két irányzat kedvelőit egymáshoz. Kollégái, pályatársai, barátai - így többek között a producertárs Scott Rosser, a brit trance mágus Dave Pearce, a másik híres pop-trance közelítő Dj Quicksilver, a több Dario G. dalt is remixelő Sash! - egymás után posztolták megemlékező soraikat. Nyugodjon békében!

Greyloop - Dario G Tribute Mix

Tracklist:
1. Dario G - Sunchyme (Sash! Remix)
2. Dario G - Carnaval De Paris (JDS 6' Mix)
3. Dario G - Heaven Is Closer (Dario G's Extended Mix)
4. Dario G - Voices (Kriana Remix)
5. Dario G - Dream To Me (Airscape Remix)
6. Dario G - Flying (Sonorous Dub)
7. Dario G - Flying (Part 1)
8. Dario G - Sunmachine (Blank & Jones Laidback Mix)
9. Dario G - Dream To Me (Warrior Mix)
10. Dario G - Heaven Is Closer (Mythos & Dj Cosmo Remix)

Rest In Peace: Palotai Zsolt

Hatvankét éves korában elment a Mester! A magyar elektronikus zenei világ ikonikus alakja Palotai Zsolt ezentúl már csak az egyre bővülő égi hallgatóságnak pörgeti a lemezeket. Ő volt a nagybetűs DJ archetípusa, egyfajta tájékozódási pont a magyar underground-ban, akit egy emberként mindenki imádott Magyarországon, mert zenei médiumként slágerek nélkül is mindig ráérzett a közönség hangulatára, igényeire. Mindenféle sztárallűröktől és botrányoktól mentesen, a zene iránti hatalmas alázat által vezérelve tette a dolgát rendületlenül, csendben, több mint 30 éven át!
A napokban került fel egy friss interjú vele az RTL.hu oldalára, melyből kiderült többek között, hogy alig hívják már fellépésekre, másrészt a közönségének nagyrésze az elmúlt két évtizedben külföldre távozott, illetve, hogy önmaga is a jelenlegi rendszer kritikusaként egyfajta belső emigrációban van. Pár nappal később november 18-án pedig jött letaglózó halálhíre. Személyesen nem vehette már át a neki a főváros által adományozott Pro Cultura Orbis díjat, és a Merlin Színház újranyitására tervezett fellépése is elmaradt.
Alábbiakban emlékezzünk rá a fent említett interjúból és korábban vele készült archív anyagokból tőle elhangzott kulcsmondatokkal, melyeket érdemes megszívlelni.

"Én mindig azt gondoltam, hogy az én életemben három dolog sose fog megváltozni, a rendszer meg az oroszok és az időjárás. Amikor kérdezik, hogy mit csináltunk '89 előtt, akkor azt szoktam mondani, hogy vártuk, hogy teljen az idő. Mintha most is ezt érezném."

"Közben meg teljesen egysíkú minden, minden zene hasonló vagy ugyanolyan. Még a bulikon is, ha egy-egy előadót hallgatsz, ahol elkezdi, ott is fejezi be. Tehát mintha egy zenét játszana egy órán keresztül, nincsenek hullámhegyek és -völgyek. Régebben egy zenei producer, ha csinált egy zenét, akkor még egy olyat nem készített, mert már csinált olyat. Most pedig addig klónozzák a zenéket, amíg csak lehet."

"Régen az volt, hogy lementünk egy héten egyszer a boltba, amikor jöttek az új lemezek, és mindig azt gondoltam, amikor hallgattam, hogy most már lehetne egy szar is köztük. Most két-háromszor annyi időbe telik összeszedni a zenét a heti három óra rádióműsoromra – szerda egy, szombat kettő. "

"A fiatal dj-k nem arra tanítják a következő generációt, hogy milyen a jó zene, és hogy kell összerakni, hanem hogy hogyan kell viselkedni a színpadon. Cirkusz lett az egész."

"Nemrég olvastam egy interjút a csikszentmihályi professzorral, aki először írta le a flow-t. Ha bármilyen tevékenységet végzel, és hosszabb ideig csak arra koncentrálsz, akkor jön létre a flow, amikor megszűnik az idő. Úgy belefeledkezel a tevékenységbe, ami lehet bármi, hogy egészen egyszerűen megszűnik. Ő azt mondja, hogyha nincs flow, akkor nincs boldogság. Lehet, hogy ezért boldogtalanok a mai fiatalok."

Nyugodj békében Zsolt!

Cikkek forrásai: 
Interjú az RTL.hu oldalán - 2023. november 14.
Interjú a Szabadeuropa.hu oldalán - 2022. december 23.

Kihagyhatatlan Palotai momentumok:
Palotai egyetlen kereskedelmi forgalomban megjelent, hivatalos mixlemeze az 'Abrak A Dubra' 2000-ből, ami hozzá hasonlóan maga a megtestesült eklektika.

Az 'Extázis 10-től 7'-ig című, 2002-ben készült dokumentumfilmben Czabán György és Györi Csilla rendezők mutatják be Palotai Zsoltot.

EgyCAST 2022. 10. rész - Dj Palotai zenékről, bulikról, trendkövetésről

Idén is mixekkel tisztelgünk az elhunyt zenészek emléke előtt

Ahogy az az elmúlt években az idei esztendőben is tematikus mixszekkel készültünk halottak napja alkalmából, főhajtásként az elhunyt zenészek, producerek és énekesek emléke, munkássága előtt. Ezt a hagyomány 2021-ben kezdtük, akkor még a Deep Zone Musix blogon tettünk közzé két, egyenként 25 trackből álló, közel 5 órás egyveleget, ahol olyan nevek zenéi pörögtek, mint Marc Spoon, Robert Miles, Pascal F.E.O.S, Slacker, Keith Flint, Cosma, Caspar Pound, Tillmann Uhrmacher, hogy csak néhányat említsünk az azóta is folyamatosan (és rohamosan) bővülő listáról.
A 2022-es esztendőben egy szimpla másfél órás mix érkezett, melyet átköltöztettünk az időközben az érdemleges funkcióit tekintve fizetőssé váló Mixcloud-ról a sokkal interaktívabb Youtube-ra. A 2023-as szelekció a HQ letöltést is preferáló hearthis.at-en elérhető, az oldskool zenegyűjtők igényeit is szem előtt tartva.
Maguk a mixek igyekeznek a lehető legeklektikusabbak lenni (Andrew Weatherall-tól kezdve Maxi Jazz-en és Commander Tom-on át Sinéad O'Connor-ig), minél több zenészt megemlítve, illetve olyan zenéket beemelve, melyek még nem szerepeltek itt korábban, elkerülve az önismétlést. 
2023-as elhunytjaink: Sinéad O'Connor, Steffen Britzke, Alex Dijksterhuis.
Nyugodjanak békében!

Memorial Day 2021 - Part 1 -> LINK
Memorial Day 2021 - Part 2 -> LINK
Memorial Day 2022 - Part 3 -> LINK

Memorial Day 2023 (Icons To Remember 2023 / Part 1.)

Tracklist:
1. The Sabres of Paradise - Smokebelch II (Beatless Mix) [Andrew Weatherall 1963-2020 ]
2. Faithless feat. Cass Fox - Music Matters (Axwell Remix) [Maxwell Alexander Fraser 1957-2022 ]
3. Cassius - Toop Toop (Oliver Koletzki Mix) [Phillipe Oliver Cerboneschi 1967-2019 ☮]
4. Kagami - Romantic Time Slip [Toshiyasu Kagami 1977-2010 ]
5. Die Telemathiker - We Don't Need No Sleep [Lutz Ludwig 1957-2014 ]
6. Sonic Infusion - Reformatted (Original Mix) [Paschalis Dardoufas 1968-2020 ]
7. DJ Shog - I Finally Found (Martin Roth Remix) [Sven Holger Greiner 1976-2022 ]
8. The New London School of Electronics - Voices Of The Rainforest (Blackout Mix) [Caspar Francis Pound 1970-2004 ☮] 9. B-Zet - Blue Illusion (Flat Horizon Mix) [Steffen Britzke 1960-2023 ]
10. Marc Dawn - Expander (Motorcraft Remix) [Marco Iletschko 2020 ]
11. Lostep - Burma (Sasha Mix) [Phil Krokidis 2020 ]
12. Conjure One feat. Sinéad O'Connor - Tears From The Moon (anamē Remix) [Sinéad O'Connor 1960-2023 ]
13. Pete Namlook & Marc Romboy - The Space Driver (Remix) [Peter Kuhlmann 1960-2012 ]
14. Hands Burn - Good Shot (Original Mix) [Marino Stephano 1974-1999 ]
15. Resistance D - You Were There (4 Strings Remix) [Paschalis Dardoufas 1968-2020 ]
16. Jam & Spoon - I Pull My Gun... (DJ Quicksilver Remix) [Markus Löffel 1966-2006 ]
17. Tyrell Corp. - Running 2.0 (Tom Wax Remix) [Torsten Fenslau 1964-1993 ]
18. Queen & Vanguard - Flash (Tomcraft Remix) [Farrokh Bulsara 1946-1991 ]
19. Gary D - Die Herdplatte 2000 (Trance Mix) [Gerald Malke 1963-2016 ]
20. Beam - Amun (Cosmic Gate Remix) [Michael Urgacz 2022 ]
21. Signalrunners - Corrupted (Original Mix) [Michal Friedman 1967-2011 ]



Memorial Day 2023 (Icons To Remember 2023 / Part 2.)

Tracklist:
1. Rhythm Masters - The Underground (Phunk Investigation Remix) [Diane Charlemagne 1964-2015 ]
2. Soul Providers - Rise (Bini & Martini Main Vocal Mix) [Ian 'Carey' Harshman 1975-2021 ]
3. Madison Avenue - Don't Call Me Baby (The Dronez Old Skool Mix) [Erick Morillo 1971-2020 ]
4. Yello feat. Stina Nordenst - To The Sea (Northern Mix by B-Zet) [Steffen Britzke 1960-2023 ]
5. Quadran - No Air (Main Mix) [Philippe Van Mullem 2015 ]
6. Trancesetters - Synergy (Original Mix) [Alex Dijksterhuis 1973-2023 ]
7. Secret Hero - Speedfreak (Commander Tom & Andy Trex's Freaque Remix) [Thomas Weyer 1962-2022 ]
8. 808 State - Invader (Vegas Soul Remix One) [Andrew Barker 2021 ]
9. Commander Tom - Eye Bee M (Timo Maas Remix) [Thomas Weyer 1962-2022 ]
10. Ballroom - Brooklyn [Marco Iletschko 2020 ]
11. Robert Miles - Red Zone (Part 1) [Roberto Concina 1969-2017 ]
12. Niels Van Gogh - One Way Out (Extended Club Mix) [Michal Friedman 1967-2011 ]
13. Ernesto vs Bastian - Dark Side Of The Moon (DJ Shog Remix) [Sven Holger Greiner 1976-2022 ]
14. Sterbinszky - 1492 (C-mix) [Evangelos Papathanassiou 1943-2022 ]
15. Breeder - Tyrantanic (Slacker Remix) [Shem McAuley 2012 ]
16. Pound & Harris - Formentera (Bervoets & De Goeij Mix) [Caspar Francis Pound 1970-2004]
17. Faithless - Tarantula (Hiver & Hammer Remix)[Maxwell Alexander Fraser 1957-2022 ]
18. Manuel Göttsching - E2-E4 (MARIUS Remix) [Manuel Göttsching 1952-2022 ]
19. Tangerine Dream - Love on a Real Train (State Azure Cover) [Klaus Schulze 1947-2022 ☮]

Rest in peace: Jamez

Ismét egy nagyszerű zenész távozott közülünk. Alex Dijksterhuis művésznevén Jamez a '90-es, 2000-es évek egyik megkerülhetetlen producere volt. Mesteri ügyességgel keverte zenéiben a house és techno elemeket, amivel bebetonozta magát a minőségi, utaztatós hangzások után keresgélő DJ-k lejátszási listáján. 
Persze ehhez az is kellett, hogy pályatársával Gaston Steenkist-tel (Dobre) együtt 1994-ben megalapítsák a Touché labelt, ami a holland innovatív elektronikus zenék zászlóshajója lett. Első két kiadványuk producerként Trancesetters alnéven még Jaydee First Impression labeljén jött ki, majd úgy döntöttek saját kezükbe veszik az irányítást és az élet őket igazolta.
Kapásból az első négy Touché release hozzájuk volt köthető (Jamshed, 51 Days, R Factors, Tata Box Inhibitors), de a későbbiekben is megtartották "exkluzív állomáshelynek" a labelt, vagy álneveken hoztak originalokat, vagy beszálltak remixelni másoknak. Olyan későbbi klasszikusokkal leptek meg minket, mint a 'The Search (Trancesetters)', a 'Ribosomal (Tata Box Inhibitors)', 'Freet (Tata Box Inhibitors)', 'Rendezvous (R Factors)', 'Music (Jamez pres. Tatoine)', 'Roaches (Trancesetters)', 'Synergy (Trancesetters)'. Carl Cox-tól kezdve Darren Emerson-on át Danny Tenaglia-ig rengeteg DJ imádta a Touché-t, mint labelt, mert mindig meg tudtak újulni.
Olyan neveknek adtak bizonyítási lehetőséget, mint Laidback Luke, Felix Da Housecat, Booka Shade (első EP-jük itt jelent meg ezen a néven) vagy éppen Carl Craig (aka Paperclip People), akik közül mindannyian azóta egy szűk elit tagjainak mondhatják magukat.
Alex és Gaston jó munkásemberek voltak, nem éltek-haltak a csillogásért és magukra nem is világmegváltóként tekintettek. Természetesen ebben a korban a kommunikációs csatornák még limitáltak voltak, így a szakmai platformokon és komoly érdeklődőkön kívül a szélesebb közönség nem igazán tudta kik ők. Mivel az ő esetében se nagyon találni írásos anyagokat az internetes archívumokban, ami révén megismerhetnénk őt közelebbről, így ezúttal egyik barátja Patrick Dreama Facebook posztjából idézünk, aki a halálhír kapcsán megosztott pár személyes gondolatot.
"2006 környékén ismertem meg Alexet, amikor a menedzserem bemutatott minket egymásnak, s azt javasolta készítsünk együtt lemezeket. Az első találkozásunk egy máig tartó barátság kezdete volt. Alex szerény fickó volt, aki sohasem kérkedett azzal, amit a Touché Records-szal és a projektjeivel elért. 
Az első napon megláttam nála egy szekrényt teli Touché Records-os megjelenésekkel és mondtam neki, hogy mennyire szeretem ezt a kiadót és a hangzását, mire annyit válaszolt: na, ez király! És még itt sem lőtte le a poént, hogy neki köze van az egészhez, csak véletlenül ugyanitt kotorászva a Trancesetters 'Saga' lemez címkéjén fedeztem fel a nevét, mint szerző. Ekkor egymásra néztünk és elkezdtünk nevetni.
Alex a Gaston-nal való szakítás után saját céget alapított A&Pa Klussenbedrijf néven. Ezermesterként a fürdőszobai és konyhai dolgoktól kezdve az asztalokig, szekrényekig minden megcsinált. Néha én is besegítettem neki, ilyenkor egész nap a zenéről ment közben a diskurzus. Aztán Alex vacsorát csinált és bevonultunk a stúdiójába zenélni. Elég jó visszajelzéseket kaptunk a zenéinkre, hiszen meghívásoknak eleget téve DJ-ként jártunk Svájcban, Ausztriában, Angliában és Dubajban is.
A zene lassan lényegtelenné vált Alex számára. Elvesztette a zeneiparba vetett bizalmát és az sem segített, hogy ma már mindenki kiadót alapíthat és kiadhat, amit csak akar. A digitális zenék világa egyszerűen nem volt Alexnek való, ezért inkább építőipari cégére és családjára akart koncentrálni. Megtalálta álmai nőjét, megnősült és született egy aranyos kislányuk, ők ketten lettek a mindenei."

Korábban készítettem egy Dobre & Jamez tribute mixet, ami próbálja a duó legjobb momentumait egy csokorba gyűjteni. Sajnos most e szomorú alkalomból újra aktuális a szelekció.
Nyugodj békében Alex!

© all rights reserved
made with by templateszoo