Save A Track For Me II.: szerzői albumon hallott, elfeledett művek

Korábban öt olyan zenét mutattunk be első írásunkon, melyek korábban csak albumon jelentek meg, nem kaptak külön kislemezt és remix változatokat sem. Ezúttal 10 meglepően kellemes szerzeménnyel folytatjuk a sort, egyúttal biztatva mindenki: bátran fedezzétek fel az albumokon rejlő rejtett gyöngyszemeket!

Darude - Touch Me, Feel Me [2000 - Urban]
A 2000-es esztendő egyértelműen a finn Darude éve volt, a 'Sandstorm' után szinte futószalagon kaptuk tőle a 'Sandstorm' kistestvéreit ('Feel The Beat', 'Out Of Control'), első nagylemezén a 'Before The Storm'-on is nagyjából a hangzóanyag 75%-át teszi ki az első slágerre rászabott szinti sound újrajátszása más-más dallamfutamokkal.
A 'Touch Me, Feel Me' pont emiatt egy üde színfolt, mert lassabb, komótosabb és más hangzással próbálja meggyőzni a hallgatóságot, hogy Ville nemcsak egy egydimenziós producer. Egyébként felfoghatjuk vízválasztóként is, hiszen innen datálva nagyjából a trance nagylemezek zöme tartalmazott legalább egy hasonló, törtütemes slow munkát.


Tiesto - Sweet Misery [2004 - Magik Muzik]

Tiesto a 2001-es debütáló lemeze az 'In My Memory' után még magasabbra helyezte a lécet a 2004-es 'Just Be'-vel, több vokállal, több klasszikus dal szerű megmozdulással. A slágerek mellett jut idő kicsit megismerni Tijs líraibb oldalát. A Joanne Lloyd vokáljával hódító 'Sweet Misery' is ilyen, szépen meg is vesz kilóra. Nagy ívet járunk be vele, amikor az ének nyugvópontra jut, a zene akkor ered neki jobban és fordítva. Személy szerint egyik kedvenc nem gigasláger Tiesto produkcióm.


Jam & Spoon - Moment Gone [2003 - Universal Music]
Az előző cikkünkben is szerepelt egy váratlanul figyelemre méltó, de mégis mellőzött J&S produkció, a 'To Get Out', ami egy remekbe szabott liquid d'n'b bomba volt. A közös nevezőt a 'Tripomatic Fairytales 3003' nyitó tételével a vokalista személye jelenti. Plavka a Jam & Spoon sikerének legnagyobb letéteményese, csodálatos, egzotikus hangszíne remekül passzol bármilyen stílushoz. A 'Moment Gone' egy downtempo produkció, simogató gitárral, szépen megírt vokállal és finoman adagolt ritmikával.

U96 - Are U Ready (Space Symphony) [1996 - Guppy]
A U96 producereinek a 'Heaven' című 1996-os albumán a címadó tétel, a 'Seven Wonders' és a 'Night To Remember' mellett is jutott szufla a kreatív énjüket kiélni. A visszafogottan lüktető, 'Are You Ready' a hallgatós darabokat kedvelők kedvence lehet. Nem nehéz levenni, hogy a tétel Innocence 'Natural Thing' című klasszikusából inspirálódott, mesés női vokállal és szépségdíjas zongorafutammal.

Timo Maas - 4 UR Ears [2005 - Hope Records]
Timo Maas első nagylemezén a 2001-es 'Loud'-on is dolgozott együtt az amerikai r'n'b artist Kelis-szel, mégpedig a 'Help Me'-n. A "bevált recepten ne változtass" elvét követve jött a follow up a 2005-ös '4 UR Ears' formájában, ami legalább annyira élvezetesre sikerült, mint az említett első közös munkájuk. Igazából semmi köze a klub DJ Timo vonalához, tipikus album zene, ahol a szerző igazi skill set-je és diverz zenei ízlése utat tudott találni a közönség felé.


Vengaboys - Paradise [1998 - Positiva]
Ez egy speciális darab a listán, ugyanis a Positiva 1999-ben test pressing-et és promo lemezt is csinált belőle egy DuMonde remix társaságában, de valamiért itt elakadt a  sztori és nem lett belőle hivatalos megjelenés. Pedig a zene maga túl jó ahhoz, hogy csak időkitöltő legyen, pedig végül ez a szerep jutott neki 98-as 'The Party Album'-án. Way Out West 'The Gift'-et idéző breakbeat-ek és sub-ok, Guru Josh szerű szaxofon melódia és a zongora egyveleg telitalálat. Úgy néz ki Danski és Delmundo a minőségibb anyagokat kutató nerd-eknek is próbált valamit adni egy vérkommersz albumon.


Robert Miles - Maresias [1997 - Deconstruction]
Robert Miles a második nagylemezén az 1997-es '23am'-en igyekezett levetkőzni a 'Children'-es kliséket, egyúttal távolodni a szimpla klubzenétől. A 'Maresias' a szívbe markoló zongorát ugyan nem mellőzi, de hoz szaxofont (úgy néz ki a '90-es évek imádta a szexi szaxit) és zakatoló drum 'n' bass ritmusképletet mélyen búgó subok kíséretében, mindezt megfejelve egyfajta mediterrán, filmszerű atmoszférával.

RMB - Madman's Legend [1998 - Low Spirit Recordings]
Az RMB duó 1998-as 'Widescreen'-je az év egyik legkellemesebb lemezem, teli pakolva slágerekkel ('Spring', 'Reality', 'Shadows', 'Break The Silence'), de az alárendelt darabok sem csak statisztálnak.
Egyfajta óvatos lavírozás a hardcore-os őrültködés és a dalszerű lassabb szerzemények között. A nyitó tétel a 'Madman's Legend' az utóbbi táborát erősíti, egyből megadva az esélyt a ráhangolódásra. A szöveg a filmek szerelmeseinek is ismerős lehet, ugyanis a 12 Majom című film L.J. Washington nevű karaktere "mondja azt tollba". 

B.B.E. - Freetime [1998 - Positiva]
A B.B.E. a 'Seven Days And One Week' sikerével egy életre bebiztosította magának a kenyérre valót. Ez a siker nagyban meg is határozta későbbi működésüket, ugyanis legalább hasonló szintű slágereket várt tőlük a Positiva továbbiakban, melyet bár a sorban második és harmadik ('Flash', 'Desire') kislemezzel tudtak hozni, de nyomába sem sértek a nagy előd eladási számainak. A két Bruno és az egy Emmanuel azért csak az underground irányából jött, még ha ezt a formációt el is nyelte a kommersz, de egyetlen albumukon az 1998-as 'Games'-szen azért megvillantották mire képesek. Az elvárt klubtrance adag mellett kapunk, ambient átkötőket, free jazz-t, drum 'n' bass-t és súlyos acid-et is. A 'Free Time' egy könnyed szaxofonos jazzy d'n'b, ami visszahoz valamit a legszebb nyarunk csillogásából, örömteli gondtalanságából.

Underworld - Sola Sistim [2002 - Junior Boys Own]
A 2002-es 'A Hundred Days Off' albumról a 'Two Months Off' és a 'Dinasour 3D' kapta meg a single megjelenés lehetőségét, nem csoda, hiszen mindkettő tökéletesen passzol az Underworld imidzshez, zakatoló klubbombák a javából! 
A 'Sola Sistim' kicsit az ellenpont, itt pont a belassulás hozza a felüdülést az albumon zúgó 4/4-ek közepette. A harmóniák kicsit Leftfield 'El Cid'-jét villantják meg hangulatiságában, de a köré épülő "infrastruktúra" teljesen új dimenziókat nyit, a kompozíció végül nem ragad le az egyszerű másolásnál, szerencsére!

Folyt. köv.

Adakozó projektek az elektronikus tánczenében

Alábbi cikkünkben jótékonysági célból létrehozott elektronikus zenei formációkat és munkásságukat vesszük lajstromba, akik igyekeztek segíteni különböző szervezeteken keresztül a rászorulókat (betegséggel küzdőket, természeti katasztrófák károsultjait).

1. Dance United - Reach Out

Kiadás éve: 2002
Közreműködők: 4 Clubbers, Aquagen, ATB, Blank & Jones, Brooklyn Bounce, CJ Stone, Cosmic Gate, Jürgen Driessen, Essential DJ Team, Future Breeze, Gardeweg, Green Court, Groove Coverage, DJ Dean, DJ Sammy, DJ Shah, DJ Shog, DJ's @ Work, DuMonde, Oliver Klein, Klubbheads, Klubbingman, Caba Kroll, Marc Et Claude, Mellow D, Novaspace, Pulsedriver, RMB, Rocco, Safri Duo, Scooter, Starsplash, Sunbeam, Sylver, Topmodelz, Woody van Eyden, Andre Visior, Tom Wax, Jan Wayne.
Milyen céllal készült: a 2002-es közép-európai árvíz károsultjainak megsegítésére.
Fun fact: A track dallamvilágában Ken Laszlo 1984-es 'Hey Hey Guy'-ját idézi.

2. Dance United - Help Asia!

Kiadás éve: 2005
Közreműködők: Alex Butcher, Aquagen, ATB, Axel Konrad, Bass T., Bellini, Belushi, Blank & Jones, Blue Nature, Brooklyn Bounce, Charly The Diggerman, Crowdshaker, Deejay Chucky, Dickheadz, DJ 666, Eric SSL, Escalation, Falk Otto, Fragma, Global DJs, Groove Coverage, DuMonde, Jan Wayne, Jens Jordan, Jens O., JMK!, Join Forces, Klubbingman, Marc Jerome, Marcus Levin, Markus Gardeweg, Master Blaster, Mikem, Paffendorf, Pulsedriver, Rico Bass, Rocco, Scooter, Seikos, Shaun Baker, Sono, Special D, Starsplash, Stacccato, Steve Murano, Teeno, The Disco Boys, Tom Mountain, Uli Poeppelbaum, Vaganzza, Vinylshakerz, Warmduscher, Woody van Eyden, Ziggy X.
Milyen céllal készült: a 2004. december 26-án a dél-ázsiai térségben végigsöprő szökőár károsultjainak megsegítésére.
Fun fact: A track hangzásvilágában Watergate 'Heart Of Asia'-ját idézi, ami Ryuichi Sakamoto 'Merry Christmas, Mr. Lawrence' című zongoraművének trance adaptációja.

3. United Deejays For Central America - Too Much Rain

Kiadás éve: 1998
Közreműködők: Kai Tracid, Silent Breed (Thomas P. Heckmann), DJ Tomcraft, DJ Sakin & Friends, A.T.B., Woody van Eyden, Red 5, Hypertrophy, Kosmonova, Oliver Momm, Moguai, Phil Fuldner, Piet Blank, Jaspa Jones, Sash!, Bossi, Marc Et Claude, DJ Errik, Klubbheads DJ Team.
Milyen céllal készült: Az 1998-as közép-amerikai térségben végigsöprő Mitch hurrikán áldozatainak megsegítésére.
Fun fact: A track egyértelműen ATB signature sound-ját viseli magán.

4. Underground Dance Artists United For Life - Keep Hope Alive

Kiadás éve: 2004
Közreműködők: Arnold Jarvis, Barbara Tucker, Byron Stingily, Charlotte Small, Darryl D'Bonneau, Dawn Tallman, Emory Manson, Giam Thide, Joe L. Adams, Joi Cardwell, Josh Milan, Keith Thompson, Kenny Bobien, Kevin Hedge, Michelle Weeks, Sabrynaah Pope, Ultra Naté.
Milyen céllal készült: A LIFEbeat nevű nonprofit szervezeten keresztül a HIV/AIDS elleni harc támogatása.
Fun fact: A projekt zenei részét a Blaze duó (Josh Milan & Kevin Hedge) intézte, olyan más nemzetközi produkciókból ismert vokalisták adták a hangjukat, mint Barbara Tucker, Ultra Naté, Michelle Weeks vagy Joi Cardwell. Egy egész válogatásra való anyagot adtak ki, ami viszonylag ritka charity körökben is.

5. DJ's United - Remember Love

Kiadás éve: 2010
Közreműködők: Paul Oakenfold, Armin Van Buuren, Paul Van Dyk.
Milyen céllal készült: A 2010-es duisburgi Love Parade áldozatainak emlékére/családjaik megsegítésére.
Fun fact: A dal Paul Oakenfold munkája, ezt egy rövid interjúban mondta el, ő kereste meg Armin-t és Paul-t, hogy társuljanak. A kiállásban használt női dúdolás egyébként felbukkan Oakenfold egy évvel későbbi 'Full Moon Party' című zenéjében is.

6. Love Message - Love Message

Kiadás éve: 1996
Közreműködők: Masterboy, Scooter, Fun Factory, E-Rotic, Worlds Apart, Mr. President, U96.
Milyen céllal készült: A fiatalok figyelmének felhívása a biztonságos szex fontosságára, a HIV fertőzés veszélyeire. 
Fun fact: A zenei részt a Masterboy csapata rakta össze. 

+1 Tiesto feat. Maxi Jazz - Dance4Life

Kiadás éve: 2006
Közreműködők: Tiesto, Maxi Jazz, D.J. Waakop-Reijers.
Milyen céllal készült: A HIV/AIDS elleni harc támogatása a Stop Aids Now! és Mybody szervezeteken keresztül.
Fun fact: A track különböző fórumokon kapott hideget-meleget a zene, sokan egyenesen Tiesto legrosszabb produkciójának titulálták. Tény, hogy az original a release leggyengébbje, a Fonzerelli és a Global Experience verziók is többet hoznak ki a 'Traffic'-osra vett alapanyagból.

Rengeteg olyan válogatást találni, akik szintén lemondtak az eladásból származó bevételeikről. ezek közül pár emlékezetesebb darab:

VA - Techcommunity 4 Kosovo (1999 - Phuture Trax)
Előadók: Marco Carola, Ben Sims, Surgeon, James Ruskin.
Felajánlás: Kosovo, War Child projekt - háború áldozatainak támogatása.

VA - Cosmic Trigger 93.2.20-22. (1993 - Trigger)
Előadók: Microglobe, Cosmic Baby, Euphorhythm, Energy 52, Voov.
Felajánlás: A két napos jótékonysági rendezvény és a hivatalos CD kiadvány teljes bevételét felajánlották az Aids Hilfe Frankfurt Alapítványak.

VA - Snuff Trax For Japan (2011 - Snuff Trax)
Előadók: Laurent Garnier, Legowelt, Renato Cohen, KiNK.
Felajánlás: A 2011-es Japán földrengés és cunami áldozatainak megsegítésére a teljes kiadvány bevételét felajánlották.

Nagyzenekari feldolgozást kapott Chicane legendás debütáló albuma

Nick Bracegirdle aka Chicane az 1997-es 'Far From The Maddening Crowds' című albumával bebetonozta magát az elektronikus zene halhatatlanjai közé. A tört ütemeket, baleári életérzést és a trance speciális keverékét hozó LP-n minden benne van, ami miatt szerettük az elektronika korai időszakát.
Adta magát a szituáció, hogy a kiadvány valamilyen formában újra megjelenik. A kiadás joga az idő közben minden épkézláb trance klasszikust magához vonzó holland Armada-hoz került, akik 2023 szeptemberében újra kiadták vinyl verzióban, némileg visszabillentve a piaci egyensúlyt a használt lemez piacon, ahol aranyárban ment az eredeti Xtravaganza-s verzió. 
Ha ez nem lenne elég nemrég érkezett meg az album számainak szimfónikus feldolgozásait tartalmazó kiadás, amit Nick egy tapasztalt komponista Joe Duddell segítségével (aki Elbow-val, James-szel és a New Order-rel is dolgozott együtt hasonló projekteken) és a manchesteri The Hallé valamint a liverpooli Royal Philharmonic Orchestra zenészeinek közreműködésével készített el.
A kétség azért a hallgatás előtt ott motoszkál az emberben, hogy itt mennyire sikerült átültetni komolyzenei miliőbe az eredeti hangképeket. Ugyanis tény, hogy nem minden elektronikus zene szól szépen komolyzenei adaptációban, a zenei struktúra részletességét zenekari lehetőségekkel nem igazán lehet visszaadni (gondoljunk csak Pete Tong 2016-os 'Classic House' című albumára, ahol megaslágereket próbálták átültetni, több kevesebb sikerrel).
Aztán elindul az 'Early' első pár taktusa és szépen szertefoszlik minden kétkedésünk. Nagyon szép egyensúlyt tartunk az eredeti zeneiség és a komolyzenei pátosz között, és igazából ez a lavírozás teszi igazán izgalmassá az anyagot. Van annyira más, amennyire egy újra felvett anyagnak lennie kell, de nem annyira más, hogy a felismerhetetlenség köpenyébe burkolózzon. A nagy slágerek ('Offshore', 'Lost You Somewhere', 'Sunstroke') is újat hoznak, üde színfolttá téve a 'Symphony Rehearsals'-t. 
Mindenképp javaslom azoknak, akik az eredeti lemezt kedvelték, de szívesen meghallgatnák egy más megközelítésből. 8,5/10.

Chicane - Far From The Maddening Crowd - Symphony Rehearsals

Label: Modena Records (Armada Records)
Megjelent: 2024. március 1.
Stílus: klasszikus, ambient

Tracklist:
1. Chicane - Early (Symphonic Rehearsal Mix)
2. Chicane - Already There (Symphonic Rehearsal Mix)
3. Chicane - Offshore (Symphonic Rehearsal Mix)
4. Chicane - Lost You Somewhere (Symphonic Rehearsal Mix)
5. Chicane - From Blue To Green (Symphonic Rehearsal Mix)
6. Chicane - Sunstroke (DC Symphonic Rehearsal Mix)
7. Chicane - Leaving Town (Symphonic Rehearsal Mix)
8. Chicane - Red Skies (Symphonic Rehearsal Mix)
9. Chicane - Sunstroke (Symphonic Rehearsal Mix)
10. Chicane - Offshore (DC Symphonic Rehearsal Mix)
11. Chicane - The Drive Home (Symphonic Rehearsal Mix)

© all rights reserved
made with by templateszoo