Hazai vonal retrospektív - magyar trance top 10

Szögezzük le már az elején: a top 10-es listák sosem tükrözik mindenki ízlését, erősen szubjektívek. A most következő lista is szubjektív, de megpróbál a sikeresség - minőség - időtállóság szentháromság mentén vizsgálódni.
Jelen esetben arra vállalkoztam, hogy összegyűjtöm a 10 legjobb magyar trance produkciót.
Mivel egy ideje már gyúrom a 'Hungarian Grooves' mixsorozatot, elég sok hazai zene futott át a kezeim között így jött az ötlet az extra szelekcióra.
Igyekeztem inkább a '90-es és kora 2000-es évekre koncentrálni, mivel hazai viszonylatban is ekkor születtek a legkiemelkedőbb, legsikeresebb trance produkciók.
 
1. Draft - Dombok Felett (Extended Club Version) [2001 - Magneoton]
Szerzők: Kőteleki Richárd / Richie, Földvári Dóra, Schuták László / Shootie, Varga Gábor Attila / Warez!
Hihetetlen érzelmeket szabadít fel ez a zene olyanokban is, akik alapjában véve nem elektronikus zenére vannak ráállva. A dallamvilág, a vokál és a videóklip is mind erősítik a darab legendás státuszát.
A track-ről elsőként a FREEE Magazinban olvastam, hogy a millenium környékén felbukkant egy magyar szövegű track, amit Kühl Tamás rongyosra játszott a szettjeiben és láss csodát a hivatalos EP/LP megjelenés előtt két évvel 1999-ben a 'Liquid Trance - Mix For The Millenium' mix cd záró száma (stílusosan a CD-re készített egyedi Liquid Millenium Mix-ben) a szóban forgó 'Dombok Felett' lett.
Iszonyat sok minden történik a zenében, pont ezért nem unalmas egy pillanatig sem. Abszolút a legjobb magyar trance produkció all time! 


2. Sterbinszky & Tranzident - Gates Of Mind [2001 - EMI]
Szerzők: Sterbinszky Károly, Váradi Balázs
Tíz fogorvosból kilenc ezt ajánlja - szól a hangzatos reklám szlogen, ami igaz lehet a 'Gates Of Mind'-ra is. Egy epikus 10 perces trance darab, felejthetetlen szinti riffel és Jewls (Julie Uthup) ellenállhatatlan vokáljával, Sterbinszky, mint dj látta/hallotta a trendeket, a trance térnyerését, Tranzident pedig képes volt ezeket az inspirációkat formába önteni a stúdióban.
A 'Gates Of Mind' külföldön is sikerrel helyt állt, akkoriban nem volt túl gyakori, hogy külföldi kiadók magyar dalt licenszelnek kiadásra (Guido Osorio és Johnny Vicious remixekkel), de ez ezzel a darabbal megesett. Egy viszonylag nagy költségvetésű - kicsit elvont - klipet is forgattak hozzá, így minden adott volt, hogy a nemzetközi piacon is nevet szerezzen magának a páros.



3. Shane 54 - Vampire (12" Vocal Club Mix) [2004 - Boring Records]
Szerző: Császár Előd, Carrie Skipper
Sokáig gondolkodtam, hogy Előd melyik produkcióját válogassam be ide. Az 'Equinoxe 4' felé hajlottam, de mivel az alapjában egy JMJ adaptációt a saját ötleteket megvalósító 'Vampire'-re esett a választásom.
A csodaszép nagyzenekari erényeket kecsegtető kiállás, Carrie Skipper hibátlan vokáljával igazi epik trance bombává formálódik. Sajnálom, hogy első megjelenésekor nem kapott külön EP-t, így csak a 'My Way' albumon szerepelt, szerintem megérdemelte volna.
A Nu NRG remix később felbukkant a 2005-ös 'Budapest Parádé' válogatáson és a második Shane 54 nagylemezen a 'Laptop DJ'-n is, illetve 2008-ban jött egy ráncfelvarrott edit Myon & Shane 54-ként, amire beficcent egy Gareth Emery verzió is az Armind gondozásában. De mondani sem kell, egyik sem ért fel az original-hoz.


4. Sunny Lax - P.U.M.A. [2005 - Anjunabeats]
Szerző: Márton Levente
Minden producer álma, hogy rögtön az első kiadványa egy nagy kiadónál landoljon. Márton Levente 19 éves volt csupán, amik az Above & Beyond trió Anjunabeats-sze elvitte a 'P.U.M.A' és a 'Cassiopeia' című számokat 2005-ben egy EP-ként.
Levente a Muzikxpress vlognak adott interjújában elmondta, hogy akkoriban nagyon szűkös eszközpark állt a rendelkezésére: első hardware szintije itt debütált, ami egy Waldorf Micro Q volt. Ezt egy SB128-as hangkártyával kötötte össze. A nem túl acélos hangkártya ellenére ez adott egy plusz "ízt' a hangzásnak, az ebből kicsavart sound-ot használta főszintiként. Nem igazán volt lövése a zeneelmélettel, professzionális zeneírással kapcsolatban, igazából az érzéseire hagyatkozott, s közel 3 hét alatt készült el a mai napig egyedi hangzású darab.


5. Alex & Tommyboy - Hot & Wet [1997 - Juice Records]
Szerzők: Dömötör Sándor, Pacziga Tamás
Egy korai gyöngyszem, amit először a 'Dee Zone Trax' első részén hallottam, igaz ott Daydream-ként futottak még a srácok, s a 'Hot &Wet (Life Moves Remix)'-ével nyitották a hazai piacon elsőnek számító, kimondottan elektronikus zenékre fókuszáló, mára már kultikusnak számító válogatást.
A tény az, hogy ugyanebben az évben 1997-ben Tommyboy Juice Records-szán már Alex & Tommyboy-ként futott a projekt, maga a zene kicsit másképp lett arrangement tekintetében és rákerült a hirhedt 1990-es acapella C'hantal 'The Realm'-je.
A tribal elemeket a hipnotikus main string-gel, valamint a szuggesztív vokállal ügyesen ötvöző original mix később Slam Jr. 'House-Matic Club Hits'-szén is felbukkant '98-ban (ezzel az egyetlen magyar vonatkozású produkciója volt a mixnek), valamint ugyanebben az évben Tommyboy ugyanezen sorozat második mixén az 'Alexis '99' Mix-szet tolta, ami sokkal inkább passzolt a '90-es évek végi trance boom által képviselt soundhoz.


6. Liquid Limbs - Living In The House [1994 - HMK Music]
Szerzők: Batta Róbert, Budai Gábor Dénes, Baris Zsolt (RIP)
A Liquid Limbs a hazai elektronikus zene űttörö (és ma is aktív) formációja. Az LL mögötti zenei agya Batta 'Suta' Róbert mondta el egy Origo-nak adott 2013-as interjúban, hogy a 'Living In The House' eredetijét még Palotai Zsoltnak adta oda, aki előszeretettel játszotta is (slágert csinált belőle), illetve segített az LL-nek bejutni a HMK Music-hoz, itt adták ki az ominózus klasszikust is tartalmazó 'Transparent Hole' című második nagylemezüket. 
A 'Living In The House' emellett szerepelt 1998-ban a korábban már említett Dee Zone Traxx válogatás második részén, ezzel a számmal indult a lemez. A nyitó arpeggio kicsit JMJ 'Oxygen 2'-jére emlékeztet, de ad neki egy speciális űrbéli hangulatot, amit a kiegészítő melódiafutamok tovább erősítenek bennünk. Megunhatatlan!


7. Sonic Age - The Top [1998 - BMG Ariola Hungary]
Szerzők: Bernáth József, Kámán Viktor
Élénken él bennem a kép, amikor először a FREEE Magazin hasábjain olvastam a Sonic Age duó debütáló albumáról, amiről elég volt annyit tudnom előzetesen, "hogy Budainak folyton ez szól az autójában", így a minőségre mérget mertem venni (a bizalomépítéshez kellett azért Budai 'Techno-House Classics'-je). És tényleg! Viktor és Jocó szépen és okosan építette fel a lemez anyagát, az elején lágyabb témákkal a közepén átcsúszva trance-be, a végén zakatol kicsit a techno és drum 'n' bass-szel zárul a 'The Album'-ra keresztelt anyag. A 'The Top'-ról Vic annó ezt nyilatkozta: "a kedvenc számom (az albumról) a The Top. Elég hosszú trance szám...szép kiállása van."
Tényleg megsüvegelendő, ahogy a srácok összerakták ezt a darabot, fülledt, utaztatós hangképek, csodálatos dallamfutamok forrnak egybe. Maga a track szerepel egy upgradelt változatban a 'Napfogyatkozás című '99-es albumukon is, jelezve a duó kötődését ehhez a klasszikushoz.


8. Bionic - Út A Fénybe / László Lajos [1996 - MUSICDOME]
Szerző: László Lajos aka oh La-La
Erre azt mondanánk csípőből, hogy dream house az echte Robert Miles 'Children' utánérzés miatt, de annyira dús dallam és érzelemvilágában, hogy egy másik alappal tényleg simán epic trance-ként is lehetne futtatni. 1996-ban egyébként a Juventus Rádió nyomta felváltva a 'Children'-nel és végre büszkék lehettünk, hogy mi magyarok is tudunk ilyet. A Bionic egyébként László Lajos és Szatmári Orsi (Rio) (pl. Dj Newl 'Indul El' c. számának vokálját is ő jegyzi) párosát takarja.
Két nagylemezük jelent meg ('Út A Fénybe' - 1996, 'Gyere Velem' - 1998), az első jobban támaszkodik az elektronikus hatásokra, míg a másik több vokál és pop elemet használ. 
A kidolgozott hangzás nem csoda, hiszen két korszakos zseni is dolgozott a végső megszólaláson hangmérnökként: Gajda László (Amadeus) valamint Moldvai Márk (Neo, Popular).


9. Sequence 11 - Just My Kind [2006 - CKM Magazin CD melléklet]
Szerző: Sterbinszky Károly, Borsos Gábor
A Tranzident-tel közös munkát követően Sterbinszky más irányba ment, de megmaradt a trance farvizén. Ha lehet így fogalmazni a Ferry Corsten-es supersaw hangzást lecserélte az ekkoriban divatos Tiesto félére, amit Tijs a 'Just Be' albumon prezentált. Az album címe is utalás volt Hollandiába, 'In Sequence Sunset', az akkoriban nagyon menő CKM Magazin mellé vásárolhatták meg 
A Sequence 11 duó studió mágusa Borsos Gábor volt, akit a Flare formációból ismerhettünk meg, korábban Sterby 'Gates of Mind'-ját, 'Axe The Club Music'-ját és a 'Club Rotation'-t is remixelte.
A 'Just My Kind' végre nem egy béna magyar akcentussal előadott angol nyelvű, nyugatra célzott próbálkozás (Tiesto feat. BT 'Love Comes Again'-jének enyhe spin off-ja amúgy), hanem egy magas színvonalú produkció, mely magyarul a 'Még Várok Rád' címen is futott. 2009-ben Dj Shah is meglátta az angol verzióban a potenciált és Shah-Digital nevű kiadóján EP formátumban is kihozta az anyagot (ez már nem is az első, hanem a második itt megjelent EP-jük volt a 2007-es 'Duality' után).


10. Szeifert vs. Krash - Angels Crying [2003 - Record Express]
Szerző: Szeifert Zsolt, Krajczár Péter
Az 'Angels Crying' eredetijével a 2003-as Budapest Parádé válogatásán bukkant fel és már akkor is felhívta magára a figyelmet a női vokálból csavart szinti effektjével, kicsit Jürgen Vries, Kaycee és Pete Namlook legjobb pillanatait megidézve. Maga a figyelem zöme eköré az angyali, női dúdolás köré szerveződik, semmi giccs, vagy túlcsorduló érzelem, tisztán és direkt kapjuk a dallam legjavát. Ha lehetne inspirációt megadni akkor Sarah McLachlan 'Sweet Surrender'-rének Tiesto remixét hallom benne, ez már eleve jó pont, mert nem egy agyonjátszott darabról van szó.
A vokálból szinti tematikájával a mai napig megvesz kilóra, szintén kihagyhatatlan!


+1 Náksi pres The Base - Sunshine [1999 - BMG Ariola Hungary]

Szerző: Náksi Attila
A plusz egyes résztvevő nem más, mint Náksi Attila 'The Base' álnéven. Egy remek kis klubbombát rakott itt össze, mely leginkább Blank & Jones 'Cream'-jét idézi meg hangzásában, A track radio edit-je elsőnek a Náksi által patronált 'Hungarian House Only 4'-en bukkant fel, az original "dj barát" verzióját pedig a kiadvány vinyl edition-jére pakolták fel szerencsére. Ezen kívül sajnos több rivaldafény nem jutott neki, pedig még ha egy akkoriban népszerű hangzást másoló darab volt is, de magyar viszonylatban minőségében messze túlszárnyalta az akkori trance felhozatalt.




Lyrics of the moment Vol. 124: Császár Előd - Jó/Rossz

A 'Lyrics of the moment' rovat is átköltözik az Electronic Golden Era blogra, a korábban kicsit felturbózott tematika mellé pluszként érkezik, hogy saját, jó minőségű videókat töltünk fel a youtube-ra, hogy a legmagasabb élvezeti érték mellett tudjatok elmerelüni ezen gyöngyszemekben.
Nem tagadom nagyon kedvelem Császár Előd korai, Shane 54 előtti munkásságát. Az FLM-ben még bontogatta a szárnyait, egyre jobb zenei alapok mellett a hangját is szépen fejlesztette. Hoffer Danitól különválva 1996-ban a Magneotonnál adta ki első szólólemezét '73.02.16' címmel, ami Előd születésnapja is egyben.
Az LP olyan sikerszámokat gyűjtött egy ernyő alá, mint a megunhatatlan 'Nem Kell Másik', a lírai 'Túl Kevés a Szó' és az Eördögh Alexa-val közösen előadott 'Tiltott Szerelem'.
A lemez két rejtett gyöngyszeme a 'Halott Hűség' (liquid drum 'n' bass a Popular aka Neo hathatós segítségével) és a 'Jó/Rossz' volt.
Utóbbi egy dögös zongorás, groovy house szerzemény (a szerzők: Létray Á./Császár E./Bokor-Fekete K.) lényegretörő, de nem túl bonyolult szöveggel. Azért mindenképp ki kell emelni, hogy a megszólalás abszolút nemzetközi színvonalú volt.



Hagyd, hogy lássam az arcodat
Hagyd, hogy érezzem minden vágyadat!

Hagyd, hogy halljam a szívedet,
Hagyd, hogy tudjam az összes léptedet!

Hiányzol, jól tudom,
És furcsának gondolod,
Mert van úgy, hogy tévedek,
Hogy rossz napra ébredek.

R. ||: Sokszor nem tudom, hogy mit akarok,
Néha jó, néha rossz, néha teljesen őrült vagyok. :||

Könnyen veszed az életet,
Mégis mindenért drágán megfizetsz.
De azt sohasem bánhatod,
Hogyha álmaidat bennem láthatod.

R., R., instr., R., R.

Work On Work Episode 028: Sunshine

A 'Work On Work' rovat 28-as epizódja három vokál mentén közös vonásokkal bíró zenét vonultat fel.
Az eredeti anyag a Rocker's Revenge 'Walking on Sunshine'-ja, ami mögött producerként Arthur Baker húzódik meg, aki olyan produkciókhoz készített zenei alapokat, mint a New Order, Planet Patrol és Afrika Bambaataa. A groovy, funky diszkó szám 1982-ben készült 7:58-tól kezd kibontakozni egy női hang, ami a 'Walking On Sunshine' rigmust ismétli.
Ez ha máshonnan nem, de Dr. Motte és Westbam 1997-es Love Parade hímnuszából, a 'Sunshine'-ból ismerős lehet (csak ott dobtak rá egy szaggató effektet).
A nagy sample mágus Norman Cook is bevetette ugyanezt a vokált, némileg kiegészítve 1994-es 'Trippin' On Sunshine' című latinos produkciójában.
Egy jó helyről merített ihlet mennyit dobhat a koncepción!


Tudtad-e Vol.6.: A lengyelek 'One & One'-ja, Bach és a kommersz dance sikerek, Beam elkeseredett harca, az UB40 adta a jungle boogie-t Pierrot fülébe

Hatodjára egy igazán színes gárda állt össze az aktuális 'Tudtad-e' bejegyzésében. Ebből kiderül, hogy Robert Miles 'One & One'-ja egy lengyel énekesnő számának feldolgozása, Johann Sebastian Bach 'Toccata'-ja több elektronikus alapokon nyugvó sláger dallamvitelében is felbukkant. Dj Beam sajnos az életéért harcol, míg megtudjuk azt is, hogy Pierrot az UB40-tól hallott először jungle-t.

1. Robert Miles 'One & One'-ját eredetiben egy lengyel énekesnő adta elő
Maga az információ nekem is csak egy véletlenül megtalált wikipedia bejegyzés kapcsán jött szembe. A 'One and One' 1996-ban készült, a dalt íróként az a Billy Steinberg jegyzi, aki olyan kasszasikeret tudhat magáénak, mint The Bangles 'Eternal Flame'-je,  Cyndi Lauper 'True Colors'-sza, vagy éppen Melanie C 'I Turn To You'-ja. 
A számot először Lengyelország első Eurovíziós dalfesztivál indulója (1994 - Dublin, ahol első magyar indulóként Bayer Friderika az előkelő negyedik helyet szerezte meg) Edyta Górniak adta elő, aki az EMI International-lal kötött több lemezre szóló szerződést. A 'One and One' végül 1997-es 'Edyta Górniak' című LP-jén jelent meg, illetve kislemezen is kihozták a 'When You Come Back To Me' live verziójával együtt.
Mint az a legutóbbi Maria Nayler-rel készült Muzikxpress intejúból kiderült (5:30-tól kezdődően) a Deconstruction hozta őket össze Robert-tel, hogy készülhessen egy vokálos szám Miles debütáló albumára. Steinberg-ék dalát Edyta énekelte a rock-os hangulatú demón, amit Nayler-nek elsőnek megmutattak, hogy erről a dalról lenne majd szó. Bár a közös munkát követő Miles féle végeredmény nem igazán tetszett az eredeti szerzőknek, végül nem vétózták meg a megjelenést (és milyen jól tették!).

2. Johann Sebastian Bach 'Toccata'-járól páran lehúzták a kommersz keresztvizet
Bach a 18. század egyik legnépszerűbb zeneszerzője volt számtalan nagyívű munkával. Ezek közül a 'Toccata and Fugue in D-minor' az egyik legismertebb munkája, amit a modernkori (tánczenei) producerek is aktívan használtak fel produkcióikban.
Ezek közül kettő "chartbuster"-ré avanzsált, elég csak Jam & Spoon 'Right In The Night'-jára és a 2 Unlimited 'The Real Thing'-jére gondolni.
A 'Right In The Night' nyitó flamenco gitárszólója a 'Toccata'-ból merítkezik. Felmerül alapanyagként továbbá Isaac Albéniz 'Asturias' című műve, ami egyérteleműen használja Bach-ot, de sokkal erőteljesebben kiemeli annak egyik jellegzetes dallamfoszlányát.
A 2 Unlimited 'The Real Thing' videóklipje a vizuális utalást is megteszi - egy szintetizátor, amin egy kopasz, maszkos figura játszik a háttérben magasodó sípszerű felépítmények miatt kimondottan orgonának is hihető. A dallam, ami kibontakozik a 'Toccata' sajátja, viszont később teljesen más irányba a kompozíció, viszont a produkció gerincét így is Mr. Bach adja.
Marco Glanz egyenesen odáig ment, hogy Sebastian néven jött ki 'Toccata' című hard trance szerzeményével, ami persze Bach kópia, de az igazi hangról-hangra egyezést a Pulsedriver remix hozza, ami nem cifrázza, odateszi, amit kell.

3. Dj Beam végstádiumú rákkal harcol
Michael Urgacz aka Beam, akit a Beam & Yanou formációból, valamint Sean Tyas-szal közös produkciói kapcsán ('Odin', 'Virtual Discotech', 'Amun') ismerhetünk végstádiumú rákkal küzd. Ami igazán kemény, hogy minderről a Facebook oldalán számol be, eközben új release-szei is jelennek meg, próbál pozitív maradni és nem feladni a kilátástalannak tűnő harcot. Legutóbb április 3-án posztolt állapotáról.
"Már semmi sem maradt a hagyományos orvoslásból, amit a rákom ellen ki tudnak próbálni. Sajnos a kemó nem működött, beleértve az antitest terápiát sem. A daganat tovább nőtt és még több áttét jelent meg a szervezetemben. Soha nem adom fel és próbálkozom "hagyományos" gyógyszerek nélkül is. Küzdj tovább, gondolkodj pozitívan, higgy Istenben és az összes pozitív energiában! Élvezd az élet minden percét, szórakozz, barátkozz ás használd ki, amit ez a gyönyörű bolygó nyújt nekünk."

4. Az UB40 'I Can't Help Falling In Love' EP-jének B-oldala tüzelte fel Pierrot jungle szenvedélyét
Korábban a Deep Zone blogon készült írásunk a 'Nagy stílusváltók és áthallók innen-onnan' címmel, melyben bemutattuk Pierrot - Megasztár zsűritag, Ganxta Zolee & Kartel, OJ Sámson illetve a korai Pa-Dö-Dő zenei producere - jungle kalandozásáról. Pierrot kezdő inspirációja egészen hihetetlen helyről érkezett, mégpedig a reggae slágergyár UB40 1993-as 'I Can't Help Falling In Love' kislemezéről.
"Nagyon emlékszem az első benyomásra, a UB40 egyik kislemezének B-oldalán találkoztam először a műfajjal, a 'Jungle Love' című önálló nótában. Mellbe vágott. Nem tudtam, hogy mi ez, csak egyszerre hallottam benne Londont, a jamaicai Kingstont, a technót és a raggát, és közben nagyon izgalmasan lo-fi hangzása volt, elsőre zűrös, megfejthetetlen ritmusképletei. Ettől kezdve kerestem a megoldást. Egyrészt hasonló felvételeket lemezeken, másrészt leírást a műfajról a külföldi sajtóban – abban az időben kénytelen voltam zenei és zeneipari magazinokat járatni, hogy képben legyek, ugyanis internetről még nem is hallottunk 1993-ban. 1994-ből származnak az első jungle lemezeim – ezek jobbára válogatások. Az egyes előadókat és a formálódó “alműfajokat” 1996-tól tartom igazán számon, ebből az időből van már több önálló albumom is: MC Det, Shy FX, LTJ Bukem, Spring Heel Jack stb.). Mindazonáltal rá kellett jönnöm, hogy ez a műfaj nem az albumokon tud kiteljesedni. Kislemezeket és válogatásalbumokat vettem később, hogy lépést tartsak a fejlődéssel." Forrás: drumandbass.hu 2018.07.18



Teszteld a tudásod! 70 kérdés várja a válaszaidat az Electronic Golden Era nagy kvízében

Az internet korában már minden zenével kapcsolatos információ szinte karnyújtásnyira van a felhasználótól. Pár kattintás és megtaláljuk, hogy az adott formációnak kik a tagjai, mikor jelent meg legutóbb zenéjük, milyen körülmények között alkották meg korszakalkotó slágerüket stb.
Persze a rengeteg információ miatt néha nehéz visszaemlékezni, főleg, ha az adott elem pár másodperc alatt visszakereshető a világhálón.
Jelen posztban a hosszútávú memória megdolgozására egy úttörő próbálkozást indítunk útjára, mely sokunkban előhívhatja majd a kvízekkel kapcsolatos versenyszellemet.
Egy 70 kérdésből álló kvízt állítottunk össze, zenei stílusok szempontjából vegyesen, területileg - hazai és külföldi szcénára egyaránt kitérve (természetesen a timeframe szempontjából figyelve az aranykorszak határaira).
Vannak egyszerű rövid válaszos, 4-ből 1-et kiválasztós és igaz-hamis jellegű kérdések, valamint lemezborító felismerő fejtörők is benne.
A kvíz innen érhető el. A kitöltéshez e-mail cím szükséges.



Dj Grega: "A techno kortalan és teljes szabadságot ad az alkotónak"

A Electronic Golden Era interjú rovatának első interjúalanya az a Dj Grega volt, aki a hazai techno szcéna megkerülhetetlen figurája. Tamás számára az idei év egy különleges jubileumot is tartogat, hiszen idén 20 éves 'Technomission' nevű mix CD-je, ami akkor merészen felvállalta a pumpálósabb techno hangzást egy hazai major kiadó patronálásával. Emellett szó esik a korai szárnypróbálgatásokról, a Supersonic-os évekről, egy kiadatlan albumról, az analóg gépek iránti szeretetről és még sok másról.

EGE blog: A Dj Grega név a hazai techno szcénában egyet jelent a megalkuvás nélküli minőséggel. Hogyan kötöttél ki pont a techno mellett? Mennyire képes megújulni a stílus, s mi az ami vonzóvá teszi az irányzatot számodra a mai napig?
Dj Grega: 1989-ben kezdődött az életemben a dj-skedés az általános iskolában, ahol a zeneórák mellett délutáni foglalkozásként jelentkeztem a magnós-rádiós klubba. Majd az iskolai pince-klubban kaptam lehetőséget, ahol tini diszkót tarthattam. Persze akkor még csak pár bakelitem volt, így főleg kazettás deckekkről zenéltünk. A hangtechnika pedig csak az iskolai udvari Vermona erősítőből és hangfalakból állt. 1992-től rákattantam az E.B.M. - Electronic Body Music (Nitzer Ebb, Front 242, Moscow TV, Armagedon Dildos) zenékre és onnantól kezdve már nem is érdekelt más hangzás csak az analóg gépekkel és samplerekkel készített elektronikus zenék. Akkoriban persze még csak kialakulóban volt a mostani techno műfaj. Számomra mindig is a techno lesz a kedvenc zenei vonalam, mert teljes szabadságot ad az alkotónak, hiszen az ütemek, ritmikák mellett a samplerekkel bármilyen hangokat, loop-okat hozzá lehet tenni, ezáltal változatos, színes így állandóan megújuló a műfaj. Kortalan.

EGE blog: Az igaz, hogy eleinte kénytelen voltál trance-sebb dolgokat bevállalni dj-ként, mert a tulajdonosok fanyalogtak, hogyha csak techno-ból állt a repertoár?
Dj Grega: Igen, anno 1993-ban már voltak rendszeres fellépéseim a budapesti éjszakában ahol még vegyesen kellett játszanom a zenéket, hiszen akkor még nem voltak csak elektronikus zenei klubok. Én már akkor is próbáltam az ismertebb zenéknek a technosabb (4/4) ütemű remixeit belecsempészni a szettjeimbe. 1995-1998 között beindultak az első after party-k, amikre rendszeresen felkértek zenélni, majd klubokba főidőben is kaptam lehetőséget 1995-től. Ezeken a helyeken még nem lehetett teljesen techno-t játszani, így vegyes szettjeim voltak ahol trance és az akkori ismertebb house zenéket is játszottam, de próbáltam erősebb (úgy mondták, agresszívebb) zenéket is rákeverni a trance trackekre, így alakult ki a tech-trance vonalam, amit acides hangzással kevertem ( később a goa zenék lettek hasonlóak). Ezzel a kevert hangzással rengeteg fellépésre, klubokba, fesztiválokra is elhívtak, ahol trance vagy techno vagy goa zene ment. Így belefértem mindegyik akkori underground kategóriába.

EGE blog: Köztudottan lelkes lemezgyűjtő vagy. Hány darabból áll a gyűjteményed? Hogy alakult át a "lemezestáskád", amióta más formátumok révén könnyebbé vált a dj szakma zenei adattárolása?
Dj Grega: 1989-óta rengeteg lemezt vettem és nem csak olyanokat amiket játszottam bulikban. Gyűjtöttem a Beatles összes lemezét, de sok más különleges lemezt is megszereztem, sőt még olyan lemezeim is vannak, amiket anno az '50-es években a gramofonokhoz gyártottak. Több mint 2000 bakelitlemezt gyűjtöttem össze, mindenféle zenei stílusban, nem csak elektronikusban. 2006-óta sokat változott a dj szakma a digitális zenék révén. Ezt a változást természetesen én is követem, így már ritkábban cipelem magammal az összes jó techno lemezemet, de ahol lehet, ott bakelitről szeretek játszani még mindig. Szerintem azok a profi dj-k, akik tudnak bakelitről is zenélni. Ez egyfajta szelektáció volt régen.

EGE blog: Egy klasszik buliban miért nem divat már lemezekről játszani? Ez adná meg a a hangulatát. Te is bedigitalizáltad a régebbi kedvenceidet, vagy amit tudtál e-zeneboltokban megvettél?
Dj Grega: A bakelit lemezek már nem annyira divatosak, hiszen azokat nem lehet ingyen letölteni, azokat be kell szerezni, meg kell rendelni. Ráadásul a mostani digitális zenékre beállított hangrendszerek a klubokban nem igazán az analóg bakelit lemezekre vannak beállítva, hiszen nagyon ritka már az olyan rendezvény, ahol főleg bakelitről szólna a zene. A másik oka, hogy már ritkább a bakelit lejátszók látványa a bulikban, hogy a digitális pultokhoz nem kell rezgéscsillapítós dj-pultot építeni, elég úgymond (nem sértésként) 2 sámli meg egy falap, amire fel lehet rakni a kontrollert. A lemezlejátszók nagyon kényesek, így sok profi dj is inkább átállt a digitális zenék lejátszására. Én a meglévő lemezeimet bedigitalizáltam, de mellette rengeteg új promó zenét kapok digitális formában, amiket játszok is pendrive-ról.

EGE blog: Pár hete találtam rá a saját youtube csatornádon egy Abstrax-szal közös 'The Album' című anyagra, ami a leírás tanulsága szerint 1995-96 között Fast Trackerrel készült zenéiteket tartalmazza. Megtaláltam rajta azokat a számokat is, amiket ismertem hazai válogatásokról, így a 'Welcome To Starlight'-ot és a 'Rahmayana'-t. Mikor kezdtél bele a zeneírásba, milyen technikai háttered volt hozzá? Azért ma, ha az ember a trackerekre gondol nem a magas hangminőség jut eszébe róla az 1 megánál is kisebb projektfájlok és pár kilobyte-os .XI kiterjeszésű sample kapcsán. Mégis ez a lemez abszolút jól lehozza az adott kor hangzását house-zal, trance-szel, acid-del és egy kis drum 'n bass-szel. Abstrax-ról mit lehet tudni? Az interneten semmilyen infón sem áll rendelkezésre a kilétéről. Tartjátok még vele a kapcsolatot?
Dj Grega: Általános iskolában a küzdősport mellett délutánonként zeneelméletre és zeneoktatásra jártam, így lehetőségem volt kipróbálni mindenféle hangszert. Engem főleg a doromb és a szintetizátorok vonzottak és a lemezjátszó, meg az orsós magnó volt, amivel elkezdtem úgymond a zeneszerzést is 1987-ben! Mintegy samplerként használtam az orsós magnót. Elindítottam egy lemezt, amit 33-as fordulaton kell lejátszani, de én felgyorsítottam 45-ös fordulatra és ahhoz indítottam és kézzel tekergettem az orsós magnót, amihez a dorombbal hangokat, dallamokat pengettem, s amit felvettem. Elég beteg hangok és zenék jöttek létre így. Közben kaptam egy Commodore +4 számítógépet, amivel elkezdődött a játékprogramok másolása a kétkazettás magnómmal, aminek a digitális csipogás hangja teljesen megfogott. Rájöttem egy idő után, hogy kb. értem a digitális jeleket is. Amivel csak lehetett megpróbáltam elektronikus zenét kreálni akkoriban.

A zeneírás is a Commodore számítógépekkel kezdődött. Majd jöttek a különböző zeneszerkesztő - tracker programok már PC-re. Akkoriban a Fast Tracker volt, amit több zenész is használt, mivel túl sok progi akkoriban még nem volt hiszen, aki komoly zenész volt az analóg gépekről, dobgépekről, szintetizátorokkal írták a zenéket, amihez csak keverőt használtak plusz egy felvevőt. Nekem akkoriban sajnos nem volt lehetőségem komoly gépekre, így maradt a PC-s progik használata. Az első Fast Tracker-es próbálkozásaink Alex K. (Kovács Sanyi) barátommal voltak 1994-1995 ben Radio Active Zone! néven, amivel fel is léptünk az 1995-ös Mayday - Pecsa buliban is. Ezek kemény E.B.M. hangzású techno zenék voltak keverve acides hangzással. Hardcore zenéket is írtunk.

Eközben kissé finomult a zenei világom, hiszen már játszottam rendszeresen 1995-től klubokban, after party-kon is, ahol anno felkeresett egy zenész srác, hogy tetszik neki amit játszok. Bár ő inkább funk és rock zenéket ír — hozzáteszem, nem is értettem hogyan került oda —, de szívesen nyitna az elektronikus zenei vonal felé és lenne-e kedvem átugrani a stúdiójába Gyömrőre. Átugrottam a buli utáni héten és nagy örömre végre igazi szintetizátor és basszusgitár, valamint dobgépek tarkították a stúdióját. Nagyon jó barátok lettünk. Majd kitaláltunk neki egy jó nevet is, így lettünk Abstrax & Grega. Akkoriban a Fast Tracker-rel rengeteg zenét írtunk plusz remixeket készítettünk illetve kooperáltunk az akkor, szintén az elektronikus vonalon mozgó producerekkel is. Az albumunkra végül olyan zenék is felkerültek, amik nem jelentek meg. Az albumnak a koncepciója az volt, hogy megmutassuk az akkori underground zenei hangzásokat. Úgy tűnik sikerült is. Egy kortalan lemez lett.
Abstrax (Peter Bod) barátommal azóta is tartjuk a kapcsolatot és fejlesztgeti ő is a stúdióját, így hamarosan újból össze fogunk ülni egy újabb albumra ami szintén érdekes lesz!


EGE blog: Lehet azt mondani, hogy ez a lemez elsők között lett volna az elektronikus műfajban itthon, ha megjelenik elkészítése idején? Ugye Schulz, Junior, Newl és a Sonic Age voltak az űttörők ilyen szempontból, viszont mögöttük állt olyan kiadói támogatás, ami miatt megnyílt számukra az út a hazai piacon. Ez mennyiben befolyásolta, hogy azóta sem készült saját albumod, megannyi EP és single megjelenés után sem?
Dj Grega: Igazából szinte minden zenénk megjelent, amiket szerettünk volna kiadni, amiket csak magunknak írtunk azt is feltettük az Abstrax & Grega 'The Album' -ra. A Sonic Age-el és a többi akkori zenésszel abból a generációból sokat bandáztunk és írtuk a zenéket, mint egy házibuliban. Csereberéltük a hangokat stb. Azóta több albumom is megjelent, amik Grega & Assilem és Alpha Rhytmika néven jöttek ki, de 2022-ben mindenképp kiadok egy Grega albumot is, ami csak a gépeimben írt (2004-2022) analóg, 140 bpm-es, eddig még kiadatlan techno zenéimet fogja tartalmazni.

EGE blog: A Hungaroton-on megjelent Techno-Mission-nek idén ünnepeljük a 20-ik évfordulóját. Mennyire volt létjogosultsága egy vérbeli techno mixnek egy nem igazán ebben a profilban utazó kiadónál? Utánaolvasva a dolgoknak az elektronoikus zene hazai úttörőit csodabogaraknak tartották és mindig előjött a megnyomok egy gombot és kész is a zene attitűd. Neked, hogy jött ez a lehetőség és sikerült e a mix elkészítését száz százalékosan az elképzeléseid szerint véghezvinni, vagy adódtak kompromisszumos helyezetek? Ez a lemez mennyire segített a karrieredben kiteljesedésében?

Dj Grega: 2001-ben felkeresett egy srác (Szelepcsényi Csaba) az egyik bulimon és mondta, hogy a Hungarotonnál dolgozik és csinálna egy új vonalat, ahol a hazai top dj-k mixeit adnák ki. Elsőre rám gondoltak, mint a hazai techno úttörők egyik feltörekvő dj/producerére, mivel 2000-től már csak techno-t játszottam a bulikban. Teljes szabad kezet és teljes anyagi támogatást adtak. A zenéket is én válogattam össze, amire a jogosításokban is segítettem a Hungarotonnak, hiszen nekik ez egy teljesen új és ismeretlen világ volt akkor. Főleg promo lemezeket raktam össze a mixhez, okosan, persze jóval több zenére kértem jogosítást, de végül azok nyertek amik rákerültek. A mixet két Technics lemezjátszóval és egy keverővel vettem fel élőben egy Sony Minidisc felvevőre és azt adtam le a Hungarotonnak, amit ők kiadtak CD-n és kazettán, valamint nyomattak 200 db bakelit lemezt is a mix CD-n megjelent G-tone és Grega zenéimből! A karrierem szempontjából meghatározó pont lett ez az életemben, de 2002 előtt is már bejártam a fél világot. Játszottam a berlini Love Parade-n 1999-2001 ben is, de Mexico City-ben is felléptem 2001-ben még a 'Technomission' mix cd-m megjelenése előtt. Az mindenképp sokat számított, hogy techno mix jelent meg itthon egy nagy kiadónál 2002-ben, ami úgy érzem kicsit befolyásolta is a hazai techno kultúrát. Nagy lendületet adott számomra is, hogy a 'Technomission' név, amit 1998-ban egy partisorozathoz találtam ki, azzal világ körüli turnén lehettem 2002-2004 között.


EGE blog: A neved gyakorlatilag egybeforrt a Supersonic Technikum-mal. Mesélnél kicsit azokról az időkről, bulikról, hangulatról, közönségről?

Dj Grega: Ha jól emlékszem, 1997-ben lehívtak zenélni M-sky barátomék (akikkel akkoriban egy csapatot alkotva zenéltünk afterokon és klubokban) a Supersonic Technikum-ba, ami egy underground pince klub volt Óbudán egy gyár területén. Ott ismerkedtem meg Bernáthy Sándorral és az akkori üzlettársával Pintér Gáborral (aki később a Kashmir klubot hozta létre) és onnan rendszeresen felléptem, amiből végül rezidenssé váltam, mivel amit és ahogy játszottam akkor 1998-tól ott a Supersonic-ban az már végre abszolút a saját hangzásom volt és Bernáthy Sándor is úgy látta, hogy az a vonal, amit ott elkezdtem egy teljesen új hangzásvilágot fog hozni. Bízott bennem, így egy idő után rám bízta sok rendezvény megszervezését. Így beletanulhattam a klubvezetésbe és a rendezvényszervezésbe valamint abba is, hogyan működik egy klub, nem csupán a dj pultból látva a dolgokat.
Bernáthy Sándor nagyon jó barátom volt és haláláig tartottuk a kapcsolatot, nemcsak üzleti szempontok alapján, hanem zenéket is írtunk és sokat filozofáltunk kirándulásaink alkalmával. Akkoriban, 1998-ban nem volt olyan klub Magyarországon, ahol minden hétvégén csak underground elektronikus zenék szóltak és külföldi fellépők is zenéltek. Nagyon örülök, hogy Bernáthy Sándor is úgy érezte anno, ahogy én, hogy a techno nem csak nagy partikon tud megélni, hanem jelen lehet a klubban is. Így lett legendás a Supersonic Technikum és persze az én karrierem is egy új szintre lépett a Supersonic Technikum-ban.


EGE blog: Legendásak a live act-jeid, amit a G-Tone formáció tagjaként (Mono-tone-nal és Isti-an) adtatok. Hogyan állt össze a műsor, ki milyen zenei háttérrel érkezett és mivel vette ki a részét a performance-ból? A közös zenélés révén mennyire volt könnyű utána szólóban is belevágni a zeneírásba?
Dj Grega: Hazánkban a 2000-es évek elején sajnos még nem sok live act formáció volt, akik technot játszottak volna, mert nem is volt rá igény annyira, hiszen a live act-ek fogalma inkább az akkori együttesek élő fellépéseire hajazott mint pl. Groovehouse, Náksi & Brunner. Én, mivel már 1994-től írtam zenéket Alex K., Abstrax barátaimmal és Isti (Istian) barátommal is már 1996 óta, így amikor a 2001-es Love Parade -ra elhívtam dj Mono-Tone cimborámat zenélni a magyar kamionra (anno egy mix kazettát adott 1998-ban a Sonicban, bevettem a Technomission csapatba és jó barátok is lettünk) ahova elhozta magával a Roland MC307 Groovebox gépét, hogy úgy lépjünk fel, hogy a bakelitek mellé a gépből indítunk alapokat. Mivel nem volt sok időnk a Roland MC307-be zenéket írni, így a szállodában a Loveparade előtti napon írtunk 3 zenét, amit lejátszottunk a Love Parade-n! Mivel elég nagy sikere lett annak a pár zenének ott a Love Parade-n, így kitaláltam, hogy alakítsunk egy igazi techno live act formációt G-tone néven, ami a Grega & Mono-tone nevekből adódott. A G-tone harmadik tagja pedig Isti barátom lett, akinél egy stúdiót is összeraktunk és ott vettük fel a zenéket.
A live act felállás a következő volt: Grega: master mixer analóg 3 csatornás keverő + Korg Electibe Ea-1,+ Korg Electribe Em-1, Mono-Tone: Roland MC307 Groovebox, Istian: Ableton Live on Laptop + Behringer BCR2000. 2006-ig volt együtt ez a formációnk. Utána 2009-ben Dj Scarface barátommal (aki szintén tagja volt a Technomission csapatnak) kitaláltam, hogy írjunk Korg gépekből darkosabb technot, igy életre hívtam az Alpha Rhytmika live act formációt, ami 2012-ig működött. Egy albumot valamint remixeket is kiadtunk, majd egyedül folytattam Alpha Rhytmika aka. Grega néven, amin szintén kiadtam egy albumot.





EGE blog:  Idő közben folyamatosan töltöd fel a Korg-os teszt videóidat, ahol jobbnál-jobb kütyükből csiholsz ki hangokat, effekteket. A live-ozás mellett saját kiadót is alapítottál Inifnite Records névvel. Mi a művészi a koncepció: a saját alkotások mellett a tehetségkutatás is szerepet kap, vagy csak ismertebb nevekre és a Grega és AssileM - aki nem mellesleg a feleséged - fókuszálsz?
Dj Grega: 2012-ben úgy döntöttem, hogy kiadót alapítok, ráfeszülök a gépeimre és nekiállok egyedül is kiadni minél több saját hangzású techno zenéket. Mivel azonban a zenéim mindig megjelentek más kiadóknál, így csak 2015-ben lett saját lemezkiadóm ami az Infinite Records nevet kapta. Egy ismerősöm alapította Németországban (Mono voice), de mivel az én zenéim határozták meg a kiadó fő profilját, ezért jófejségből átadta nekem. Így 2015 óta közel 70 zeném és 3 albumom lett kiadva. 2012-óta vagyunk együtt a Grega & Assilem formációnkban a feleségemmel. Közel 30 zenénk jelent meg. Vele főleg progis és minimal techno-sabb , tech house-osabb zenéket írunk. Természetesen már kapott tőlem jó pár Korg és Waldorf gépet is, így igazi live act formációban szoktuk megírni a zenéket a stúdiómban. 2020-ra sikerült megvalósítanom, amit gyerekkorom óta akartam. Kétszintes hangstúdiót tudtam építeni, ahol az egyik szinten csak analóg gépek szólnak és mellé rengeteg Korg gépet is sikerült összegyűjtenem mostanára. 2012-óta már szinte csak saját zenéket játszok a bulikban illetve keverem azokat a classic bakelitekkel. A kiadómban sok fiatal tehetségnek adtam ki zenéjét. A fő koncepció, hogy analóg hangzású keményebb vagy érdekesebb techno zenéket adjak ki. Így jött létre a Compact Noise formáció is Robotron haverommal, akivel industrial techno zenéket írunk.

EGE blog: Milyen terveid vannak a jövőre nézve, hol találkozhat veled legközelebb a közönség?
Dj Grega: Idén 20. évfordulóját ünnepli a Technomission mix (Hungaroton) megjelenése, így egy turném is lesz idehaza és külföldön is. A dátumok még alakulóban. 

KÖZELGŐ ESEMÉNY!!!! Technomisson 20 éves születésnapi party - 2022. április 9 22:00, Budapest, Living Room

Dj Grega FB oldal
Dj Grega diszkográfia

Dj Grega youtube csatorna
Korábbi Grega dj szettek a youtube-ról
Infinite Records Beatport oldala

© all rights reserved
made with by templateszoo