Early Trance Gems Volume 1. - emlékezzünk a korai trance gyöngyszemekre

Mint a trance stílus nagy rajongója néhány éve készítettem egy tribute mixet, amelyben 20 olyan produkciót fűztem egy szálra, melyek zömében a trance első hullámából érkező - főleg német - producereknek a munkái: Speedy J (oké, ő holland speciel), Dance 2 Trance, Westbam, Sven Vath, Marmion, Cosmic Baby, Mystic Force, Oliver Lieb csak, hogy párat említsünk közülük.
Közülük sokan tényleg karriert építettek maguknak, igaz néhányan másfelé mentek, voltak, akik viszonylag korán visszavonulatak és az élet más területein kamatoztatták tovább tudásukat.
Három és fél évtized tükrében, így komolyabb perspektívában nézve sok darab ezek közül a mai napig megállja a helyét (persze az elszabadult BPM számok pont ellenérvnek számíthatnak). Ebben az is benne van, hogy ezek a produkciók a stílus kisérletező fázisban születtek, ahol még mindent szabad volt és az alkotók vegyitettek is mindent-mindennel. Egy naiv, de érzelmekkel teli, repetitív alapokon tovaszálló mindtrip.
Egy teljesen új terület volt ez, ahol a média csatornák rákapcsolódása és a kommercializálódás csak 90'-es évek második felében kezdett csúcsra járatódni.

Greyloop presents Early Trance Gems Volume 1.

Tracklist:
1. Speedy J - Pepper (Edit) [Warp Records - 1993]
2. Dance 2 Trance - Let's Get Rollin' [Suck Me Plasma - 1991]
3. Dance 2 Trance - We Came In Peace (Original '90 Mix) [Logic Records - 1993]
4. Dance 2 Trance - Hello San Francisco [Suck Me Plasma - 1992]
5. Implant Code - Hyperspace Enter [Minus Habens Records - 1993]
6. Beam - Get Higher (Club House Mix) [Suck Me Plasma - 1992]
7. Sterac - Asphyx [100% Pure - 1995]
8. Groove Solution - Magic Melody (Club Mix) [Timeless Records - 1996]
9. Westbam - Let Yourself Go (Bing Bing Remix) [Low Spirit Records - 1992]
10. Sven Vath - Ritual Of Life (Breakbeat Mix) [Eye Q Records - 1993]
11. Marmion - Schöneberg [Superstition - 1993]
12. Dance 2 Trance - Power Of American Natives (Ethno Instrumental Mix) [Dance Pool - 1992]
13. Exit EEE - Epidemic (Straight From Heaven Mix) [No Respect Records - 1993]
14. Pete Lazonby - Sacred Cycles [Brainiak Records - 1994]
15. Cosmic Baby - Heaven's Tears (Jam El Mar Funny How Time Flies Remix) [MFS - 1993]
16. Mystic Force - Pacific Sunrise [MFS - 1995]
17. Hallucinogen - L.S.D. (Oliver Lieb Remix) [Twisted Records - 2001]
18. Sven Vath - Ballet Fusion (Original Mix) [Eye Q Records - 1995]
19. Illuminatus - Hope (Oliver Lieb Remix) [DMD - 1997]
20. The Lords Of Octagon - Open Da House (Dark Noize Remix) [Energized Records - 1995]



Üdv! Itt az Electronic Golden Era szerkesztő csapata jelentkezik

Sziasztok kedves olvasók, üdvözlünk titeket az oldalon, ez itt Arko Madley és Greyloop (az idén 12 éves Deep Zone Musix alapítói) az Electronic Golden Era szerkesztő csapatából.
Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy miért indítottunk egy új blogot a meglévő, már vaskos múlttal rendelkező Deep Zone mellé.
Nos a Deep Zone az évek során jól bepozícionálta magát és a house, progressive house, techno és psy műfaji keretein belül - klasszik és aktuál jelleggel - szórakoztatta, informálta a kedves olvasótábort. 
Az Electronic Golden Era egy kifejezetten retrospektív utazás - a pre-elektronika időszakától a gyűjtőstílus őszinte, utolsó kinyilatkoztatásaig- , még pedig stílushatárok nélkül. Ugyanúgy megfér majd itt egy breaktánc klasszikus egy soul mintára épülő house ópusszal, vagy bugyogós drum & bass és szexi 2Step fillerrel. Legyetek kisérőink utunkon! Jó olvasást, jó szórakozást!
© all rights reserved
made with by templateszoo