Közel százezer dollárt költöttek a gyűjtők Sasha lemezeinek aukcióján

A die-hard gyűjtők között mindig nagy hullámokat ver, amikor elektronikus zenei berkekben legendaként tisztelt nemzetközi DJ-k időről-időre árverésre bocsátják szeretett lemezkollekciójuk egy-egy darabját. Ezúttal a progressive house félisten Alexander Coe alias Sasha válogatott össze 100 darabot (a történeti hűség kedvéért álljon itt, hogy a valóságban csak 98 darabot) féltve őrzött gyűjteményéből és bocsátotta azt aukcióra az Amplifyd oldalával szövetkezve.
— Húsz évnyi tárolás után úgy döntöttem, hogy egy különleges aukciót szervezek a vinyl gyűjteményemből. Az 1987-ben vásárolt első lemeztől a 2005-ös digitális átállásig ezek a korongok formálták a zenei életemet. Bár mély érzelmi értékkel bírnak, itt volt az ideje, hogy megosszam őket olyan gyűjtőkkel és rajongókkal, akik megőrizhetik ezeket a darabokat a jövő generációi számára. A gyűjtemény az én zenei utazásom időkapszulája, tele ritka, egyedi darabokkal, amelyek DJ-ként való fejlődésemet mutatják be. Vinyl lemezekkel kezdtem, de a technológia fejlődésével átálltam a digitális formátumokra. Manapság még mindig nosztalgiát ébreszt bennem, amikor vinyl DJ-ket nézek, de a karrierem más irányba haladt tovább. Több mint egy évtizede küzdöttem ezzel a döntéssel, de most már készen állok arra, hogy elengedjem őket.Az elengedés érzelmes és nehéz pillanat. Ezeknek a lemezeknek az újra megtekintése, megfogása, sőt illatuk is felidézte életem egy-egy különleges fejezetének emlékeit. De azzal, hogy eladom ezt a gyűjteményt, megosztom a történelmemet, és lehetővé teszem, hogy ezek a lemezek másokat is inspiráljanak — nyilatkozta Sasha az Amplifyd-os aukció oldalán. 
A kollekció igazi gyöngyszemeket tartalmazott. Helyet kapott benne jópár az idén 26 éves Global Underground 013-as Ibiza mixen pörgetett (promo és acetát) lemez, Sasha szignózott saját produkciói ('Xpander', 'Scorchio', 'Be As One', 'Higher Ground', 'Magic') és remixei, zömében a '90-es, 2000-es évekből. Az aukció hivatalosan július 30-án zárult és a rendelkezésre álló adatok alapján kijelenthetjük, hogy abszolút sikeres volt. A gyűjtők összesen 95203 dollárt költöttek. Legdrágábban BT 'Fibonacci Sequence' acetátja kelt el a maga 12147 dolláros licitjével, de az érték szempontjából a top 10-be beférő korongokat mind 1500 dollár feletti áron ütötte le új tulajdonosa. 
Íme az eladott korongok listája és a végső licit értéke - lista nézőke

 

BT: egy ösztönös zseni, folyamatos útkereséssel

Alábbi írásunkban BT zenei munkásságát mutatjuk be, de ahogy legutóbb a Deep Dish duónál itt is eltekintenénk a száraz tények közlésétől, inkább azt próbáljuk megfejteni hogyan fejlődött zenészként (főként az 1993-2006 közötti időszakra koncentrálva) és miként emelkedett ki a kortársak közül.
Brian Wayne Transeau (1971. október 4, Rockville, Maryland) alias BT amerikai zeneszerző, énekes, multi-instrumentalista, szoftverfejlesztő. Édesapja kormányalkalmazott (DEA/FBI ügynök), édesanyja pszichiáter volt. Közvetlen felmenői között senki sem volt zenész, egyedül dédnagyanyja volt hipermuzikális: 11 hangszeren tudott játszani, úgy néz ki tőle örökölhette a zenei géneket.
Négy éves korától tanult zongorázni, 8 évesen már a Washingtoni Zenei Konzervatórium diákja volt, 16 évesen került a bostoni Berklee Egyetem jazz szakára, ahol már kísérletező énje megmutatkozott. Idő közben folyamatosan csúszott rá a korai elektronikus zenei dolgokra, Vangelis (főleg a 'Blade Runner' filmzenéje), New Order, Depeche Mode, Kraftwerk, Afrika Bambataa, Newcleus és az akkoriban dívó breaktánc boom is hatással volt zsenge, fejlődő énjére, és folyamatosan az foglalkoztatta, hogy miként tudtak ezek a formációk ilyen számokat összerakni a stúdióban. Maga is zenei kütyüket tuningolt olcsó eszközökből, ezt a skill-jét a későbbiekben "profi" szintre fejlesztette.
1989-ben 18 évesen kikopott az egyetemről (más ilyen idősen kezdi). Fiatal felnőttként ott állt és gyakorlatilag célt kellett magának találjon, ez továbbra is a zene maradt számára. Fogta a sátorfáját és elindult Los Angeles-be szerencsét próbálni mint zeneszerző-énekes, de az amerikai álom ezen epizódja nem jött be neki. Gyakorlatilag instant ramen tésztával és a szupermarketekből csórt ételekkel húzta ki valahogy, hiába járta egymás után a stúdiókat felajánlva szolgálatait. Még ugyanebben az évben visszaköltözött Maryland-be és barátaival Ali 'Dubfire' Shirazinia-val és Sharam Tayebi-vel (azaz a Deep Dish-sel) kezdett közösen dolgozni, ami fordulópontnak bizonyult karrierjében.
"Ali-t azóta ismerem, amikor még zömében perzsa nyelven kommunikált. Ugyanabban a breakedance csapatban voltunk. Persze nekem kellett mindig a piszkos munkát végezni, a linóleum darabot és a beatbox-ot cipelni magammal. Rajta keresztül fedeztem fel olyan hangnemeket, melyek nincsenek a nyugati zenében. Sharam-ot 19 éves korom óta ismerem. Ekkoriban ők (lemez)kiadót akartak alapítani (ez lett a Deep Dish Records) én pedig lemezeket akartam készíteni. Ezért mindannyian eladtuk az autóinkat, hogy a befolyt összegből 200 példányt tudjunk nyomni vinylre a 'The Moment Of Truth'-ból, melyre elég jó visszhangok érkeztek. A második lemezünk a 'Relativity' hangzása és mondanivalója még több embernek jött át. Egyik jó barátom Karosh is ezidő tájt alapította meg a saját labelét a Musicnow-t, ahol a következő kislemezem az 'Embracing The Future' kijött, s ami az európai karrierem is berobbantotta."
Bár Amerikában a lőtéri kutyát sem érdekelte 1993-ban, hogy ki az a Brian Transeau és miben van benne, viszont Sasha révén az Egyesült Királyságban imádták, amit csinált.
„Miután megjelent az 'Embracing The Future' a MusicNow-n, Sasha felhívott. Akkor még fogalmam sem volt róla, hogy ki ő. Emlékszem, hogy azt mondta: „A zene, amit csinálsz nagyon fontos, és az emberek Anglia szerte imádják. Sasha vett nekem egy repülőjegyet Angliába, hogy a saját szememmel és fülemmel győződjek meg erről."
Hősünknek sem kellett több, hóna alá csapta mobilstúdióját - egy 9 kilogrammos hordozható, 11 hüvelykes monokróm képernyős, 8 mega RAM-mal ellátott IBM PS/2-őt - és elindult felfedezni a ködös Albiont. Ugyanezen az úton írt alá a Perfecto-val, ahol az első két nagylemeze is megjelent.
"Sasha stúdiójában voltunk, amikor találkoztam Spencer-rel, a Perfecto A&R menedzserével. Lejátszottam neki néhány számot, így például a 'Divinity'-t és a 'Loving You More'-t, és ő azt mondta: „Figyelj, nem akarsz holnap bejönni az irodába? Az emberek szívesen meghallgatnák ezt.” Én pedig azt válaszoltam: „Persze, semmi gond, örömmel". Másnap bementem az irodájukba. A lobby-ban találkoztam Spencer-rel, aki azt mondta, hogy felvisz a konferenciaterembe, hogy mindenki előtt lejátszhassam, amit előző nap hallott. Mindenki bevonult a konferenciaterembe, amikor Spencer a DAT-okat kérte, el kellett keserítsem, hogy nem hoztam el, mert élőben akarom előadni ezt a néhány dalt. Láttam a pánikot a szemében, amikor Paul Oakenfold bejött. Kikapcsolták az összes telefont, én leültem és eljátszottam nekik tíz dalt. Amikor befejeztem, Paul odajött hozzám és azt mondta: „Haver, nem tudjuk, mit csinálsz, de mi is részesei akarunk lenni.”

BT nagyon fontos láncszem volt a brit epic/progressive house és trance (illetve később a nu-breakz) hullám beindulásánál. Tíz perc feletti, hosszú kiállásokkal operáló, zeneiségre és lélekteli kompozíciókra épülő munkái kiemelkedtek a korszak felhozatalából. Ebben vastagon benne volt Brian klasszikus zenei előképzettsége, másrészt tökéletesre való törekvése, ahogy a produceri munkát tervszerűen apró részekre bontva közelítette meg.
"Minden albumomnak külön ötlet és szabálykönyve volt. Mindent apróságot összeírtam ezekben: például hány számot tervezek rá, a pontos tempókat, hangnemeket, a stílusokat, lesz-e benne vokál, vagy sem, ha lesz mi legyen a szöveg. Az 'IMA'-hoz 70 oldalas "forgatókönyvet" készítettem, a 'The Lost Art of Longing' és a 'This Binary Universe'-hez 120 oldalasat. Ez segített abban, hogy ezt a nagy feladatot kis részletekre bontsam és apránként meg tudjam valósítani."
Brian a vokálokkal különösen "intim" viszonyt ápol, legyen szó akár saját, vagy vendégelőadók hangjáról.
"Miután a Talula című számán együtt dolgoztunk Tori Amos-szal mindenképp énekelni akart a következő albumomon (ez lett volna az 'ESCM', de végül nem erre, hanem az 'Ima' repress verziójára került fel a 'Blue Skies'című dal). Igazából nem volt kész zeném, amit odaadhattam volna neki, ezért ő a 'Divinity-'re énekelt rá, ami D moll hangnemben íródott. Egy 15 perces vokál session-t küldött teli improvizációkkal. A 'Blue' és 'Sky' szavakat sose énekelte egymás után. Apró hangokra, szótagokra bontottam a felvételt és egymás után raktam, amit kellett. Csak 5000 edit-ből állt a vokál rész, amit kb. egy hétbe telt megcsinálni. A zenei alapot F dúrban írtam, amihez egy gitárt használtam. Volt az egész produkcióban egy fura hangulati feszültség a vágások miatt, Tori teljesen le volt nyűgözve a végeredménytől."
Ha már vokál vágás Brian magát sem kímélte, amikor mikro mélységekig tördelte a saját hangját, amit végül szoftver formájában mások számára is elérhetőve tett. A stutter effekt (az Izotope-pal közönsen fejlesztett plugin) a vokálok fragmentálására, folyamatos változásban tartásra fókuszált, s a Guinness rekordok könyvébe repítette őt. A 2003-as 'Somnambulist (Simply Being Loved)' című száma csak vokál editből 6178 darabot tartalmazott, ami nem kis teljesítmény tekintve, hogy a technológia akkoriban még gyerekcipőben járt és a rövid vágások egymás után helyezése manuálisan történt.
Persze a spontaneitás sem hiányzott a repertoárjából és néha pont ezek a váratlanul előhúzott apróságok hozták meg számára a sikert. Első filmzenei munkája a Vin Disel nevével fémjelzett 'Halálos Iramban' ('The Fast & The Furious') autós mozifilmhez készült. A gyorsulások dinamikája, a füstölgő kipufogók sziluettje eleve egy feszesebb zenei aláfestést kívánt meg, viszont Brian még "életszerűbbé" akarta tenni a soundtrack-et, ezért Rob Cohen rendezőtől különböző autóalkatrészeket kért be a forgatásról, hogy a fémes percussion hangok még realisztikusabbá tegyék az audiovizuális élményt.
BT nagy erőssége mindig is az volt, hogy a trendekhez viszonylag korán csatlakozott és jó ízléssel prezentálta saját adaptációit. Az 1995-ös 'Ima' esetében (japán szó, jelentése: most) egyfajta new age romantikával beoltott, house-trance fúziót álmodott meg. Az 1997-es 'ESCM'-nél az eklektika dominált, ami az adott korszakot is jellemzte: trance, drum 'n bass és downtempo zenék egyaránt megfértek egymás mellett. Az 1999-es 'Movement In Still Life' a törtütem és azon belül is a nu skool breakz felé mozdult (Kevin Beber és Adam Freeland hatása elvitathatatlan ebben), de nem felejtette el a trance kedvelőket sem ('Dreaming', 'Godspeed', 'Mercury & Solace', 'Namistai'). A 2003-as 'Emotional Technology'-t sokan visszalépésnek értékelték főleg a korábbi albumok tükrében, a rendkívül vokál központú popos dalkompozíciók miatt, viszont a zenei irány ennyit változott egy évtized alatt. Amikor már épp leírták volna előhúzott egy újabb nyulat a kalapból és más stílusokat fedezett fel magának: a 2006-os 'This Binary Universe' hatalmas közönségsiker lett, amit főleg a glitch, ambient és IDM kedvelők istenítettek részletessége, kidolgozottsága és zenei témái miatt.
Brian a mai napig aktív és folyamatosan ad ki új albumokat, instagram oldalán is gyakran posztol régi sztorikról, relikviákról, stúdió vasakról és rögzítési trükkökről, érdemes őt követni.

További érdekességek:
A 'ESCM' album borítóján szereplő obeliszk nem grafikai utómunka eredménye, a kép kedvéért építették fel azt Izlandon
BT az alábbi zenék létrejöttében is segédkezett: Billy Ray Martin 'Running Around Town', Jan Johnston 'Flesh', Peter Gabriel 'The Tower That Ate People', Britney Spears 'I'm Not A Girl, Not Yet A Woman', N'SYNC 'Pop'.
2011-ben jelölték a Legjobb elektronikus zenei/dance album kategóriájában ('These Hopeful Machines') Grammy-díjra, de végül nem nyerte el
Az 'Emotional Technology' albumának felvételei alatt betörtek hozzá és kirámolták a stúdióját, így jó pár számot teljesen újra kellett vennie a lemezre.

Felhasznált források:
Wikipedia.org,
Urbpro.tripod.com
Discogs.com - BT - 10 Years In A Life sleeve notes
Medium.com/12edit
Guinnessworldrecords.com

Ments el egy darabot az Music Television elektronikus zenei műsorfolyamaiból

2025. december 31-vel a Paramount csoporthoz tartozó MTV (Music Television) még megmaradt tematikus csatornái (Club MTV, MTV 80s, MTV 90s, MTV 00s, MTV Hits, MTV Live HD) lehúzzák a rólót. 
Az MTV a '80-as, '90-es és 2000-es évek elejének nagy zenei ízlésformálója volt VJ-ivel és műsorformátumaival, az akkori fiatalságra kifejtett kulturális hatása elvitathatatlan.
Lekapcsolás ide vagy oda, de az archive.org oldalon megőriztek egy-egy szeletet az örökkévalóságnak az MTV Germany-n futó klasszikus műsorfolyamokból (Chill Out Zone, Dancefloor, Partyzone), melyek igazi csemegének számító videóklipeket tartalmaznak (sok az eredeti angol formátum aktív rotációjában is pörgött):

< MTV Germany Dancefloor, Partyzone & Chill Out Zone episodes >

A fenti linken a teljes műsorok egyenként letölthetők (134 db), a klipek kiváló minőségben hozzáférhetők.
Külön érdekesség, hogy a rotációban több magyar produkció is felbukkan (Yonderboi, Zagar, Erik Sumo, DJ Bootsie, Budai & Vic, Liquid Limbs).

Rest In Peace: Eamon Downes aka Liquid

2025. június 21-én Billy "Daniel' Bunter pályatárs, az angol rave szcéna veteránja osztotta meg X oldalán a szomorú hírt, miszerint barátja Eamon Downes a Liquid egyik alapítója elhunyt. Downes Shane Heneghan-nal aka DJ Model-lel közösen keltette életre az UK breakbeat hardcore egyik legsikeresebb formációját. 1991-ben a kelet-londoni Cambridge Heath Road-on található Pauls 4 Music nevű lemezboltban találkoztak egymással. DJ Model az első két hivatalos ('The Future Music', 'Sweet Harmony') és egy promo kiadványon ('Liquid EP') vállalt szerepet, ezt követően Downes egyszemélyes projektjeként működött a Liquid. Legnagyobb dobásuk a CeCe Rodgers 'Someday'-jét mintázó 'Sweet Harmony' volt, melyre a brit nagyágyú label az XL Records csapott rá, akik az UK breakbeat szcéna számos kiadványát felkarolták. Nem szabad elfejteni a 'Liquid Is Liquid' című ópuszt sem, ami a fent említett 1991-es, csak a szcéna vezető DJ-inek szétküldött 'Liquid' promo EP-n bukkant fel és később Scooter (azonos címmel) és a Serious Danger is feldolgozta ('Deeper').
Downes a korai időszak slágerei után 1995-ben érezte elérkezettnek az időt egy teljes nagylemezre. A 'Culture' remek ötvözete a törtütemeknek, a 4/4-eknek, a melankolikus, fülbemászó dallamoknak és a kellemes vokáloknak (érdemes innen még csekkolni a 'Closer'-t és a 'Rise'-t).
A Liquid legendárium nem lenne teljes, ha nem lenne benne legalább egy nagy misztikum. Ez történetesen az 1999-es 'Orlando Dawn' című szám, amit leginkább a trance rajongók ismerhetnek, de kereskedelmi szempontból a 'Sweet Harmony' után a második legsikeresebb kislemeze. Érdekes darab, mivel az eredeti verzió csak egy helyen, egy promó lemezen található meg, ezen kívül csak az Alex Gold féle Xtravaganza-n kijött Space Brothers és Agnelli & Nelson remixeket dobja fel a kereső. A radio edit a Space Brothers mixből lett lerövidítve.
A teória, ami valószínűsíthető: mivel 1999-et írtunk vélhetően Liquid próbált lépést tartani az aktuális trendekkel, egyfajta útkeresés lehetett, s bár mindig is volt szállós része a produkcióinak, igazán mégsem passzolt a Liquid diszkográfiába. Mivel Alex Gold ekkoriban sok-sok demót kapott tuti meghallotta a vokálban rejlő potenciált (a hang vélhetően azé a Luca Santucci-é, aki korábban megannyi Liquid track-ben énekelt) és a saját kontaktjain belül remixeltette.
Liquid neve kisebb megszakításokkal fel-felbukkant későbbi kiadványokon, de a nagy visszatérésre a 2010-es évek második feléig kellett várni. Ekkoriban költözött át családjával (feleségével Stella-val és lányéval Bea-val) Olaszországba és az új környezetben reaktíválta magát zenészként. Az egy szem '95-ös 'Culture' album után három új nagylemezt ('Energy Flows', 'Spacemonkey', 'Lethal') is kiadott viszonylag gyors egymásutánban (2017, 2019, 2021).
Eamon megmaradt ugyanazon a breakbeat hardcore vonalon, amelyen annó 1991-ben társával DJ Model-lel elindult...Nyugodjon békében!

Voices02: Kirsty Hawkshaw

A 'Voices' rovat második írásában Kirsty Hawkshaw munkásságát vesszük górcső alá. Kirsty 1969. március 29-án látta meg a napvilágot Alan Hawkshaw és (a német származású) Christina Bieberback gyermekeként. Édesapja Alan híres zeneszerző volt, aki olyan nevekkel dolgozott együtt, mint Olivia Newton John, David Bowie vagy Cliff Richard. Billentyűsként a Love De-Luxe és a Love & Kisses formációkban is ténykedett, viszont a(z angliai) nagyérdemű főleg televíziós főcímzenék kapcsán ismeri a nevét, például ő írta a Channel 4 kvízműsorának a 'Countdown'-nak a zenei aláfestését is.
Ilyen pedigrével a háta mögött megjósolható volt, hogy Kirsty is a zenei porondon találja meg a hivatását, bár édesapja próbálta volna távol tartani ettől a világtól, de pont az atyai ellenállás motiválta, hogy a zenélés felé forduljon. A hivatalos bemutatkozásra énekesként 1988-ig kellett várnia, amikor is a Boney M és megannyi dance/disco act megálmodója Frank Farian karolta fel és írt neki egy dallamos eurodance számot 'Yummy Yummy Yummy' címmel (s amit Kirsty Shaw néven adott elő). Ekkor még csupán 19 éves volt és a mérsékelt siker ellenére komolyabban nem tudta beindítani karrierjét. Aztán 1990-ben egy rave-n futott össze Ian Munri-val, Kevin Dodds-szal és Nigel Walton-nal, akik ekkoriban A.S.K. néven az MCA Records művészei voltak. A 'Dream' című kislemezük megjelenését követően kérték fel Kirsty-t, hogy csatlakozzon hozzájuk színpadi táncosként. Végül ez tekinthető a legendás Opus III formáció megalakulásának is, melyben Kirsty szerencsére nemcsak jól kivitelezett táncmozdulatokkal járult hozzá a végeredményhez. Első kislemezük az 1992-es 'It's a Fine Day' (ami nem mellesleg Jane 1983-as 'It's A Fine Day'-jének bootlegje) volt. A track Kirsty éteri hangjával megtámogatva meg sem állt a slágerlisták éléig, az US Billboard Hot Dance Music/Club Play Chart-ját vezette is. Ugyanebben az évben érkezett a Hartnoll tesók (Phil és Paul), azaz az Orbital 'Halcyon'-ja, melyben Kirsty 'It's A Fine Day'-es vokálja visszafelé játszva csendült fel, plusz a videóklipben ő maga is felbukkant. Az Opus III tagjaként két nagylemezt jegyeztek ('Mind Fruit', 'Guru Mother'), ám 1994-ben arra hivatkozva hogy a hangzásuk túlságosan kommersszé vált illetve mivel kevésbé vette ki a részét zeneírás folyamatából ez folyamatos feszültséget szült a tagok között ezért inkább a szólókarrier mellett döntött. Ezt követően ha nem is fulladozott a felkérések tömkelegétől, de igazán nívós - többféle stíluson átívelő produkcióban tette le a névjegyét és igyekezett lemosni magáról a one-hit wonder jelzőt. Olyan nevekkel dolgozott együtt, mint Mr. Sam ('Lyeto', 'Insight', 'Split'), Tiesto ('Just Be', 'Walking On Clouds', 'Battleship Grey', 'Urban Train'), Fragma ('Radio Waves'), BT ('Dreaming', 'A Million Stars', 'Running Down The Way Up'), Delerium ('Nature's Kingdom', 'Fleeting Instant'), Hybrid ('Blackout', 'In Good We Trust', 'Just For Today'), Lange ('Sincere For You'), Way Out West ('Stealth'), Swayzak ('State Of Grace'), Seba ('The Light'), Ian Pooley ('Visions') vagy John B ('Connected').
Korai szóló kislemezei ('Sci-Clone', 'Leafy Lane') és debütáló 1998-as LP-je az 'O<U>T' a Global Communication tag Mark Pritchard produceri közreműködésével készültek (Pritchard és Hawkshaw Pulusha projektnéven egy kétszámos ambient EP-t is jegyeztek 'Isolation' címmel). 2002-ben újra leporolta az Opus III-s slágert s 'Fine Day' címmel James Holden és Mike Koglin remixek kíséretében a 10 éves évfordulón ismét naggyá tette a korai projektjét.
Mindenképp meg kell említeni a 2005-ös 'Meta-Message' LP-jét, ami gyakorlatilag egy best of kiadványnak tekinthető, hiszen itt gyűjtötték össze Kirsty külsős projektjeit pár új szám kíséretében.
2008-ban két lemezt is kihozott: a 'Wintermoon'-t nem karolta fel major label, szerzői kiadásként volt elérhető Kirsty weboldalán keresztül, míg a 'The Ice Castle' a Megatune gondozásában jelent meg. Azóta új szerzői albummal nem jelentkezett, viszont kislemezeken/single megjelenéseken továbbra is találkozni a nevével. 2013-ban beröffentette a saját kiadóját a Wellhead Records-ot. Legutóbb 2024-ben lehetett hallani őt a Shadow Child és Adam F által updatelt 'Fine Day XXIV'-ben.
Sokan nem tudják de Kirsty a szintén angol Adam F(enton) drum & bass producer felesége. Közös számuk furcsa mód nem készült, egyedül Adam 'Circles Revisited' albumára, a 'Tree Knows Everything'-ben énekel, ami korábban az Everything ut The Girl-ös Tracey Thorn hangján szólalt meg.

Kirsty Hawkshaw vokálos produkciók Spotify playlist:



Videó az Opus III 'It's A Fine Day' keletkezésével kapcsolatban