Állathangok az elektronikus zenében

A samplerek és sampling CD-k előretörésével, szignifikánsan a '80-as évek derekától kezdve egyre több produkcióban kezdetek megjelenni a minket körülvevő környezet hétköznapi hangjai. Itt nem feltétlenül fő elemként, hanem a meghatározó motívumok mellett apróbb kiegészítőként szolgáltak, s igyekeztek meg pluszt adni a végeredményhez.
Az állathangokra ilyen tekintetben érdemes külön figyelmet szentelni, mert nagyon sokan sütöttek el egy-egy rövid minta erejéig a kotkodálástól kezdve a dzsungel élőlényein át a bálnák hívóhangjáig számos faj saját nyelvi megnyilvánulásait.
Alábbiakban néhány ismertebb darabot veszünk górcső alá.

A jeges búvár és a slágerlisták
A loon vagy magyar nevén jeges búvár, egy igen furcsa madár annál különlegesebb hanggal.
Két az elektronikus tánczene fontos darabjában is hangját adta (és a mai napig aktívan használják a hangját) a sikerhez. A manchesteri 808 State formáció remeke a 'Pacific State' a szaxofon és a jeges búvár által lett kiindulási pont, de nem szabad elfelejteni az olasz szextett 'Sueno Latino'-ját, sem, ahol Manuel Göttsching 'E2-E4'-ét tolják le elektronikus alapon, 10 percbe sűrítve, jegessel bolondítva.

A Dance 2 Trance csirkével és bálnával is dolgozott
Jam El Mar és Dj Dag duója a Dance 2 Trance a trance hangzás egyik pionírjaként bátran nyúlt az állathangokhoz. Elég csak a 'Where Is Dag?'-ra gondolni, ahol konkrétan a kotkodálás köszön vissza, megmosolyogtatóan, de a zene és a produkció szerves részeként. Kicsivel emelkedett hangnemet üt meg a 'Remember Exxon Valdez' című zenéjük, mely az Exxon olajvállalat egyik szállítóhajójának 1989-es zátonyra futása miatt óriási károkat okozott a vízi élővilágban.
A bálnák hangja itt kétségbeesettnek hat, nem csoda, hisz 41 ezer köbméter nyersolaj folyt el az alaszkai vizekben, tönkretéve a teljes ökoszisztémát.

Da Hool és a tücsökcsiripelés, mint cin
Da Hool korábban DJ Hooligan-ként riogatta a nagyérdeműt, de korszakos hímnuszával, a szögegyszerű 'Meet Her At The Love Parade'-del egy alternatív karrierívet kezdett maga számára rajzolni az egykori (happy) hardcore fenegyerek. Da Hool-ként második kislemeze a 'Bora Bora' azzal hívta fel magára a figyelmét, hogy a kezdő taktusai közé sikeresen emelt át egy tücsökciripelés, amit cinként használt. Magát az ötletet a kommerszebb zenékről általában kritikus hangnemben nyilatkozó Pánczél Gábor is kalapot lendített, amikor a FREEE hasábjain Hool nagylemezéről ('Here Comes Da Hool') írt kritikát.

Cosmic Baby és a bálnáknak dedikált album
A nyolc tracket tartalmazó, hangulatában leginkább óceáni dokumentumfilmekhez passzoló 'Sternsprung - Music For An Oceanic Replay' 2008-as kiadvány, de maguk az anyagok 1991 szeptembere és decembere között készültek. A bálnák hangja az első ('Die Symphonie Der Sterne'), a hetedik ('Appell Der Wale') és a záró 'Endtitel (The Universal Mind)'-ben is felbukkan. A késői megjelenés feltételezi, hogy ez egy koncept album volt, ami végül nem jelent meg, csak az archív anyag leporolása után landolt Harald Blüchel saját kiadóján a Time Out Of Mind-on.

A Roaches remix és a komplett szavannai élettér
A holland Trancesetters duó (R.I.P. Alex Dijksterhuis) legsikeresebb korongja a 'Roaches' gyakorlatilag csak szövegelemeiben bukkan fel Slacker remixében, ami az átirat fantázianevéhez (Bugs In Slacker's Bassment) passzolva szavannai bogárduruzsolással és egyéb európai füllel nehezen beazonosítható állathanggal (talán egy majom és egy madár) kreálja meg az atmoszférát. Később felbukkan egy elefánt hangja is, mondhatni Shem a teljes afrikai pusztát hadrendbe állította, miközben gyakorlatilag teljesen új zenét kerekített a rendelkezésére bocsátott alapanyagból.

Egy korántsem teljes lista a számokban felbukkan állathangok megnevezésével:
The Orb - Little Fluffy Clouds (kakas)
Da Hool - Bora Bora (tücsökciripelés)
Cosmic Baby - The Universal Mind (bálna)
Cosmic Baby - Die Symphonie Der Sterne (bálna)
Cosmic Baby - Appell Der Wale (bálna)
Dance 2 Trance - Where Is Dag? (csirke)
Ramirez - El Galinero (kakas)
Trancesetters - Roaches (Slacker Remix) (elefánt)
RMB - The Place to be (elefánt)
Aquarius - Dolphin Tune (delfin)
Sterbinszky - Ugly Dog! (kutya)
Circus Night - Amazonia (Chus & Ceballos Remix) (nagymacska)
Jungle Kids - Back To The Jungle (elefánt)
Orsi - Dzsungel Mélyén (Private Jungle Mix) (madár hang)
Ravers Nature - Monkey (majom)
Dj The Crow - I've Got No Time (varjú)
Dj The Crow - Piece Of Mine (varjú)
Dj The Crow - Fly Away (varjú)
The Rippers - Fuck Like a Donkey (szamár)
The KLF - Last Train To Trancecentral (ló)
Bomfunk MC's - Freestyler (bálna)
Silent Harmony - Save The Whales (bálna)
Dance 2 Trance - Remember Exxon Valdez (bálna)
Cosmic Baby - Liebe (bálna)
Darude - Ranta (bálna)
Cass & Slide - Opera (C/S Phantom Only mix) (bálna)
Culture Beat - Inside Out (bálna)
California Sunshine - Summer '89 (Oakenfold Edit) (macska)
Eelke Kleijn - Kitten Of Maas Destruction (macska)
CJ Bolland - There Can Be Only One (farkas)
808 State - Pacific State (jeges búvár)
Sueno Latino - Sueno Latino (jeges búvár)
Nalin & Kane - Beachball (sirály)
Robert Miles - Landscape (sirály)
York - The Awakening (Mellow Mix) (tücsökciripelés)
E Nomine - Mitternacht (farkas)
Aquaplex - Brightness (Dj Sakin & Friends Club Mix) (bálna)
Dj Mind-X - Nightingale (bagoly)
Vincent De Moor - Shamu (Armin Van Buuren Remix) (bálna)
Blank & Jones - After Love (tücsökciripelés)
0

Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése

© all rights reserved
made with by templateszoo