Top 5 sample-hits: hangmintakollázs a slágerlisták élén

Az 1987-es és 1988-as esztendők nagyon fontosak voltak a pár évvel korábban szárba szökkenő, a kezdetben a "minden belefér" elvet követő elektronikus zene egyedfejlődésében. A studió technikai feltételek ugrásszerű javulásával, a samplerek megjelenésével (Akai S900, Ensoniq Mirage) és a kezdeti nyúlfarknyi tárhelykapacitás ellenére is lehetőség nyílt a producerek számár különböző zenei forrásokból táplálkozva rövid mintákat venni és azokból teljesen újat építeni. 
Az alábbi cikkben öt slágerlistás house és hip-house klasszikust idézünk fel, melyekben a szerzők/remixerek bátran szórták teli "máshonnan vett" mintákkal soraikat, emellett másodlagos hatásként ráirányították a figyelmet a hangminták engedély nélküli felhasználására, ami miatt sok produkció később a jogviták kereszttűzébe került.

1. M|A|R|R|S 'Pump Up The Volume' [1987]

A 'Pump Up The Volume' a brit ad-hoc formáció a M|A|R|R|S egyetlen kislemez sikere (a lemez másik oldalán az 'Anitina' című számmal), ami számtalan országban ért el első helyezést a slágerlistákon. A dalt mérföldkőként tartják számon a brit house szcéna fejlődésében illetve a hangmintázásban, mint módszerben. A projektet elkövető két csapat a reggae-ben nyomuló Colourbox és az alternatív rock-ot játszó A.R Kane elég nehezen hangolta össze a közös munkát. Mindketten a 4AD kiadó égisze alatt ténykedtek, s a label feje Ivo Watts-Russel ált elő az ötlettel mi lenne ha a fiúk összedolgoznának. Ez azért sem volt elrugaszkodott gondolat, mivel a két banda külön-külön is kifejezte neki azon szándékát, hogy az amerikai house hullám hatására a kommerszhez húzó dance lemezt készítsenek.
A két csapat közötti együttműködés korántsem volt zökkenőmentes, mivel különböző munkamódszerekkel dolgoztak a stúdióban, illetve a személyiségük közti különbségek is kiütköztek. Ezért kiküszöbölvén a konfliktusokat nem együtt zenéltek, hanem külön, és a végeredményt elküldték a másiknak. A Colourbox készítette el a 'Pump Up The Volume'-ot, ami egy percussion orientált darab volt egy Eric B. & Rakim hangminta köré építve, amiről a szám a címét is kapta, míg az A.R Kane egy másik studióban összehozta a szándékosan giccses 'Anitina'-t. A Colourbox ezután dobgép vezérelte ritmust és effekteket hegesztett az 'Anitina'-ra, míg az A.R Kane némi gitárhangzással dúsította fel a 'Pump Up The Volume'-ot. A végső formát a szkreccsek és hangminták (Public Enemy, Criminal Element Orchestra, Bar-Kays) hozzáadásával Chris C.J. Macintosh és Dave Dorrell követték el.
A két track 1987 júliusában indult hódító körútjára a szigetország klubjaiban, mint white label kiadvány, az előadó megnevezése nélkül. Egyértelműen a 'Pump Up The Volume' bizonyult népszerűbbnek, ami emellett jobb hátszelet is kapott a promóciós oldalról. A 4AD dupla A-oldalas 12 inch-es kiadványaként ugyanezen év augusztusában látott napvilágot. A következő héten az UK Singles Chart 35-ik helyén nyitott. A kommersz hatást egyébként az egy héttel később megjelenő remix kölcsönözte a dalnak, ami az egyik legismertebb. Ebből a remixből készült egy 7 inch-es verzió, amit a rádiókban kezdtek el játszani. Miután a produkció egyre előkelőbb pozíciót bitorolt már a slágerlistákon szembe kellett nézzen a hangminták illegális felhasználásából eredő problémákkal. Emiatt néhány problémás minta kikerült a track-ből.

2. Eric B. & Rakim 'Paid In Full (Seven Minutes of Madness – The Coldcut Remix)' [1987]

Bár nem house produkcióról van szó, viszont nagyon nagy hatást gyakorolt a később szárba szökkenő hip-house mozgalomra ez az átirat, ami egyben Eric és Rakim legsikeresebb zenéje is. Jonathan More és Matt Black zenei zsenije abszolút meghatározó volt a korai elektronika szempontjából. A 'Paid In Full' remixük csak annyira volt előremutató, hogy a lemezt gondozó Island Records félt kiadni őrült hangzása miatt. A klubok népe viszont egyértelműen imádta, s egyben be is röffentette ezzel a hirtelen jött népszerűség a Coldcut karrierjét.
A 15-20 felhasznált minta (a számok azért nem pontosak, mert sok sample eredetével kapcsolatban nincs egyetértés a zenei szakértők között) közül egyértelműen a dal gerincét adó Ofra Haza 'Im Nin Alu' minta ment a legnagyobbat, ugyanis ezáltal az eredeti darab is "sláger" lett. De volt itt James Brown 'Funky Drummer' drum loop, TV-s, filmes beszédfoszlányok, oktatólemezes átemelések ("this is a journey into sound")
Ami tény, hogy vannak sample-beli átfedések az előbb taglalt 'Pump Up The Volume'-mal, de ha csak a szigorú megjelenési dátumot vesszük alapul akkor a M|A|R|R|S track jött ki előbb, egészen pontosan 1987 augusztus elején, míg a 'Paid In Full' Coldcut átiratában egy hónap késéssel, augusztus végén, szeptember elején került a boltok polcaira. Ez azonban vajmi kevésbé segít kideríteni kié volt az alapötlet és ki másolt, de ennyi év távlatában ez teljesen felesleges is. A Coldcut jött látott, győzött, míg a M|A|R|R|S megmaradt egyszámos, egymással ágáló szenzációnak (a legnagyobb karriert CJ Makintosh futotta be, aki DJ-ként és producerként is igen keresett név volt).

3. Hithouse 'Jack To The Sound Of the Underground' [1988]

A tragikusan rövid életű Peter Slaghuis a hollandok válasza volt a brit sample/acid house áradatra. A sample fanatikus Slaghuis remek érzékkel vágott és másolt egymásra különböző hangmintákat és alkotott ezekből új kompozíciókat, jócskán megelőzve ezzel hazai pályatársait.
Csúcsműve kétségtelenül (az 1985-ös Nu Shooz 'I Can't Wait' remixe mellett) a nevéből tükörfordítással angolosított Hithouse projekt égisze alatt elkövetett 'Jack To The Sound Of The Underground' volt, ami 1988 novemberében jelent meg, és az egyik legismertebb korai európai house sláger lett.
Olyan dalokból dobott be mintákat, mint  Fast Eddie 'Yo Yo Get Funky'-ja, Kelly Charles 'You're Not Good For Me'-ja (amit a The Prodigy is eldurrantott 'No Good' címmel), vagy éppen a listánkban szintén szereplő Coldcut 'Doctorin The House'-za. A trackhez készült videóklipet is Slaghuis rendezte, amit egy elhagyott gáztárolóban forgattak, s remekül reprezentálta az adott kor underground, minimalista szellemiségét.
Sajnos Slaghuis történetét a sors írta rövidre, ugyanis 1991-ben, mindössze 30 évesen egy autóbalesetben életét vesztette.

4. Royal House 'Can You Party' [1988]

A brooklyn-i származású Todd Terry vitathatatlanul a '90-es évekre vált nemzetközi house szenzációvá, viszont a '80-as éveket sem békés szuszókálással töltötte, úttörő szerepe volt a hip-hop és house keresztezésében, a hangmintázás, mint módszer tökélyre fejlesztésében. Terry Royal House-ként és a Todd Terry Project-ben is bátran nyúlt vaskos hip-hop hangminta gyűjteményéhez, és ötvözte azt disco és chicago-i house groove-okkal. Zenei zsenije gyakorlatilag olyan későbbi sample gurukat inspirált, mint Armand Van Helden vagy a Daft Punk duó.
A 'Can You Party' szinti témája egyébként visszaköszön az egy évvel később szintén világsláger rangig jutó belga Technotronic 'Pump Up The Jam'-jében is. A szintén 1988-as, a Small-Hall-Burwell trió aka Jungle Brothers által jegyzett 'I'll House You' a 'Can You Party' teljes alapját felhasználta változtatás nélkül és a srácok erre rímelték rá a maguk mondanivalóját. A legendárium szerint az első hip-house produkció, ami tulajdonképpen nem más, mint egy bootleg.

5. Coldcut 'Doctorin' The House' (feat. Yazz & The Plastic Population) [1988]

A 'Doctorin' The House' már az acid house hullám árnyékában fogant és a bugyogó groove-ok hozzák is a savas produkciókra jellemző, az ütemek közt megbúvó felszabadító életérzést. Maga a produkció rengeteg forrásból táplálkozik: az 1988- februárjában megjelent korong nagyban épít a 'Paid In Full' remixben megismert receptre: rengeteg hangminta, sebészi pontossággal, de punk attitűddel egymás után vágva, s az egész megfejelve egy éteri vokállal, amit itt Yazz-nak köszönhetünk (igen az ő hangját hallhatjuk a szintén '88-as 'Only Way Is Up' című ópuszban is, melynek szintén a Coldcut-os srácok voltak a producerei).
Véleményem szerint a nem mintázott vokál rengeteget dob a produkció rádióbarát megszólalásán, illetve a dallamelemek remekül ellenpontozzák a szigorú ütemek és sorban érkező hangminták feszességét.
0

Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése

© all rights reserved
made with by templateszoo