![]() |
Özgür 1996-ban kezdett el a zenéléssel foglalkozni. Először Fasttracker 2-öt használt majd Fruity Loops-ra áttérve, igazán 2001 környékén kezdett el rátalálni saját zenei hangzásvilágára.
A nagy áttörést a 2004-ben megjelent 'Memory Lane' című EP-je hozta meg számára, melyet Perry O'Neil kiadója az Electronic Elements (Armada sublabel) vett a szárnyai alá. Bár az 'Illusions' reprezentálja inkább Özgür stílusát, mégis a 'Not Even Winds' vált igazi klasszikussá, ami nagyrészt Nick Beman éteri (Neil Tennant tónusú) vokáljának köszönhető. Azért azt hozzá kell tenni, hogy O.C. sosem volt slágergyáros, inkább megmaradt ösztönös, underground művésznek.
Stílusa folyamatosan változott az évek során, így az első pár esztendő progressive trance-s hangulatát előbb elektrós/csavarós tech, majd deep-esebb, filterezős house-ra cserélte. Zömében földijeivel kollabolt (Stian Klo, Dumb Dan, Rouzbeh Delavari, David West, John Dahlback), de néha tett kivételt például a Left 2 Dust-ban a holland Perry O'Neil-lel állt össze pár EP erejéig, illetve a belga Airwave-vel is feat-el, a 'Mice' című számban, ami Laurent legendás 'Trilogique' tripla LP-jén jött ki.
Özgür mai napig aktív producerként 2025-ben Anjunadeep Explorations labelen kjött ki Never Spring alteregójával downtempo/deep house farvizén evezve, a tőle megszokott szolid, intelligens hangképekkel.
Remixerként is rendkívül foglalkoztatott volt, számos munkája jelent meg kiemelt labeleken, így az Anjunabeats-szen, a Lost Language-n, az Electronic Elements-szen, az Organised Nature-ön és a Mouseville-en, hogy csak párat említsünk. Ha mind közül egyet kellene kiválasztani, ami Özgür zsenijét méltón képviseli az a 2005-ös Yilmaz Altanhan féle 'Eighties' remixe lenne! Mai napig megunhatatlan!
![]() |
Az EP három számot tartalmaz, melyek közül egyértelműen a lemez indító dala a 'Not Even Winds' sikerült a legjobban. A 'Not Even Winds' alapja remek, erre lett ráültetve az érzelmes férfi vokál, ami szinte szikrát szór a levegőben. A 2004-es év egyik nagy slágere volt.
A lemez B oldalán megbújó 'Illusions' kimondottan progressive darab, semmi slágerezés nincsen benne. Csakúgy mint az előző számnak, ennek is figyelemreméltó az alapja. A régi Coldharbour hangzáshoz szokott füleknek kötelező darab. A B2-es muzsika a 'Questions' is jóféle. Kicsit cifrább, mint az 'Illusions' és a tempója is dinamikusabbnak hat, ezzel együtt ettől a zenétől sem kell féljünk, hogy a táncparkett ördögei leszünk tőle!
Verziók: Not Even Winds (Original Mix), Illusions (Original Mix), Questions (Original Mix).
![]() |
A 2000-es évek derekán a breaks dallamosabb ága is felfutóban volt - a körítés és hangulati használt hangulati elemek miatt egyszerűen prog breaks-ként címkézték ezeket. Ebbe a kategóriába esik Can és Delavari közöse az 'Eternity' is, amit a 3 Beat Breaks kiadó hozott ki kislemezként. A két úriember eléggé szimbiózisban volt a zene készítésekor, bár a hangok karaktere alapján Özgür jelenléte érződik erősebbnek. Elnyújtott, harmonikus hangképek és visszafogottan masírozó tört ritmusok. A Chris Lake féle átirat az original pepitája, sokkal inkább uptempo breaks, húzósabb alappal és partisabb hangvétellel, de meghagyva a fő dallamelemeket. Mindkét verzió telitalálat!
Verziók: Original Mix, Chris Lake's Dirty Breaks Remix.
![]() |
A Calmec is Özgür Can szerzői álneve. Bár a név nem lett naggyá (mindössze egy szem kislemezt publikált), a 'Tangerine'-t még Paul van Dyk is játszotta, sőt a 'The Politics Of Dancing 2' mix cd-jére is rápattintotta, annyira megtetszett neki.
Az original mix végig álomszerű textúrákkal operál, a PA Groove Mix érdekes, visszafogott verzió, amiben van pár break-es rész, ami megbolondítja a hangulatot. A Jozo & Can Dub Remix a legropogósabb mind közül, a legpartiképesebb átirata a 'Tangerine'-nek.
Verziók: Original Mix, PA Groove Mix, Jozo & Can Dub Remix.
Özgür Can – Connected (2004)
Az original mix nagyon massziv zene. Borús, sötét hangulatú klasszikus, közelebb a tribal house-hoz, mint a progressive trancehez. Kevés remixre lehet azt írni, hogy hozzátesz az eredetihez, de a Rich D's Severed Link Mix az ilyen. Pedig a gyors élvezetre pályázóknak nem adja könnyen magát, mert lassan és sokáig épül, de aki hagyja magát vezetni, annál nagyon be fog ütni. A számból legnagyobb karriert befutó verzió Santiago Nino átirata lett, aki Markus Schulz felkérésére a Miami '05 című mixlemezére gyúrta át "coldharbour-osra" az eredetit. Visszakanyarodva az eredeti kislemez line up-jához a 'Missing Line' ismét a prog trance-sebb ágára kalauzol. Nagyon eltalált zene, kár, hogy remix nem készült hozzá. A zárszót a 'Random Directions' mondja ki, ami a címével ellenére tudja, hogy merre tart, hömpölygős, belefeledkezős tétel.
Verziók: Connected (Original Mix), Connected (Santiago Nino Tech Dub), Connected (Rich D's Severed Link Mix), Missing Line (Original Mix), Random Directions (Original Mix).
Özgür meghódította a finnyás angolokat is, ennek bizonyítéka ez a két számos kislemez, amit a tribal/progressive house egyik fellegvárának számító Plastic Fantastic sublabele a Plastica Red szerződtetett.
A 'Weightless' tipikus tech-es alapokkal bíró progresszive house szám, amit végigkísér egy kellemes hangulat. Egy mélázósabb, utaztatósabb DJ szettbe ez a produkció pontosan beleillik. A 'Finally' sokkal vagányabb cucc, itt már határozottan jelen van a "rúgjuk ki a ház oldalfalát" faktor. Az EP pont azért működik jól, mert a két véglet szépen kibalanszolja egymást.
Verziók: Weightless (Original Mix), Finally (Original Mix).
ZGR – Zero Hours (2005)
ZGR, azaz Özgür Can! Érdekes kiadvány, ugyanis hagyományos original mixet nem tartalmaz, helyette kapunk egy igencsak epikus Özgür Can mixet. A A Segment-es kiadvány B oldalt se tartalmaz, az AA2-es Perry O'Neil Mixet is hasonlóan jó verziónak ítélték meg a label expertjei. És igen! Ha lehet még jobban ki vannak emelve a szerethető részek Perry rework-jében, ahogy azt tőle megszokhattuk egy eleve remek track-en sikerült szintet emelnie. Az Ozgür remix kapcsán viszont talány, hogy nem került fel egy mixlemezre sem. Feltételezem, hogy Özgür annyi minőségi munkát adott ki a kezei közül rövid idő leforgása alatt különböző álneveken, amivel nem tudták tartani a lépést a szelektorok.
Verziók: Özgür Can Remix, Perry O'Neil Remix.
Audioholics – External Key (2005)
Az 'External Key' (sajnos) egy egyszámos jammelés a svéd house szcéna két gigászától. Özgür és az ex-Antiloop tag, szólóban is egész funkcionális David Westerlund aka David West összedobta a hangzásuk legjobb momentumait és ebből egy igazi progressive trance bomba kerekedett. A track erejét jól jelzi, hogy csak egy remix készült belőle a kiadványra (és később sem bántotta senki az original glóriáját), amit a release-t gondozó Electronic Elements label boss-sza, Perry O'Neil készített. Perry némileg továbbgondolta az eredeti szellemiségét, az alap dallamkarakterisztikát átvette, viszont a kiállásban egy szállós-törtes betéttel újraépítette a fő melódiát.
Az Original Mix igazi kasszasiker lett. Anno sok DJ játszotta, köztük például Armin Van Buuren is, aki még a 2004-es 'Universal Religion' mix cd-jére is feltette azt.
Verziók: Original Mix, Perry O'Neil Remix.
Özgür Can – Sleepless In Stockholm (2005)
Az EP a 'The Mingle King'-gel indít, nem spórolva a tempóval és a táncra késztető dobokkal. A 'Crazy Menu' szöges ellentétben az előző számmal, nem túl lendületes darab, olyan mint egy nagy örvény, ami fokozatosan szippantja be a körülötte lévő világot. A címadó szám a 'Sleepless In Stockholm' darál rendesen. Kicsit őrült cucc, de legalább van hangulata! Az EP legszebb száma egyértelműen a 'Simplicity'. Mély, érzelmes dobokkal indít, végül egy melankolikus, sejtelemes etapba csúszunk bele.
Verziók: The Mingle King (Original Mix), Crazy Menu (Original Mix), Sleepless In Stockholm (Original Mix), Simplicity (Original Mix).
Özgür Can – Irony (2005)
Az 'Irony' talán a legismertebb Özgür Can szám. Komplexitását tekintve tényleg csinos darab, megjelenésekor elég modern hangzásúnak számított. Emlékszem, az ISOS 5-öt hallgatva egyből felfigyeltem rá.
A zenét a Ben Lost nevével fémjelzett, eredetileg a Hooj Choons trance-re specializálódott ágának szánt, majd önerőből is szép sikereket arató Lost Language gondozta. A magyar kötődést venném itt előre, hiszen Peter Dubs is szerepel a kiadványon. Ő pár dolgot tartott meg az eredeti mintákból, még futurisztikusabb irányba terelte az átiratát. A Probspot Break A Leg Mix-nek a progressive break rajongók örülhetnek a leginkább. Liam Shachar egy eufórikus remixet pakolt össze a klasszikus trancehez közeledve, míg a helvét d-Pen pályatársát G-Pal-t idézi úsztatásokkal teli tribal prog munkájával.
Özgür Can – Weightless / Finally (2004)

Verziók: Original Mix, Peter Dub Remix, Probspot's Break A Leg Mix, Liam Shachar Remix, D-Pen Remix.
Özgür Can – On A White Day (2006)
Az 'On A White Day' angol leckének is pompás, hiszen a fokozást gyakoroltatja velünk, ennek analógiáján az ember felállítja mire számíthat. A lájtosabbtól haladunk a keményebb felé. Az 'On A White Day'-t hallgatva az első pipát megejthetjük, hiszen itt egy groove-os, de abszolút letisztult produkciót kapunk, szép dallamokkal és játékos ritmusokkal. Az 'On A Whiter Day' megtartja az álmodozós fődallamot, de a baseline-t és az alapokat is sokkal tech-esebbre cseréli. Olyan mintha a régi Can hangzás átpasszolná a fáklyát az újnak. Az 'On The Whitest Day' már csak melódiafoszlányokat használ, azt is loopolva, a lassabb tempó ellenére is sötétnek, nyomasztónak hat.
Verziók: On The Whitest Day (Original Mix), On A Whiter Day (Original Mix), On A White Day (Original Mix).

Alteregók: Özze, ZGR, Never Spring, Calmec, Autonomi
Társproducer: Audioholics (David West-tel), Furry Nipples (Stian Klo-val), Left 2 Dust (Perry O'Neil-lel), Grab & Bite (Rouzbeh Delavari-val), Band Of Brothers (Omid Rahmanian, Pierre Tougas, Rouzbeh Delavari társaságában), The Viewers (John Dahlback-kel).
Kiadói: Furry Music (2005-2007), My Disco Preset (2008-2011)
Fun fact: A svéd top 100 DJ-jét összegyűjtő, a clubstockholm.se által szervezett szavazáson két évben, 2006-ban és 2007-ben is ő bizonyult a legjobbnak
Özgür Can remixek: